Ugró Miklós: Ráismerhetünk az 1947-es választás győzteseire és a magyar demokrácia sorsának alakulására, magyarán: felszámolására. Ám ismerősnek tűnik a kép az utolsó négy évre kivetítve is. 2002-ben elkezdődött, két év múlva felerősödött, és újabb két év után csúcsra járatódott a magyar demokrácia szétverése. Természetesen demokratikus látszatot keltve, demokratikus eszközökkel, a demokrácia érdekében. 2002-ben a választási csalás vált „demokratikus” aktussá, a szavazatok újraszámlálásának követelése antidemokratikus agresszióvá. Amikor kiderült, hogy egy besúgó, egy pitiáner spicli kapaszkodott fel a miniszterelnöki székbe, azt citálták bíróság elé, aki ezt a tényt felemlegette. Az emberek egy (s még számos más) döntő fontosságú információ ismerete nélkül szavaztak, így nem állt módjukban mérlegelni, választani. A demokrácia lényege maradt ki abból a szavazásból (is), a polgár szabad akaratán alapuló, felelős döntés. Annak hiányában hiába terelgetik rendszeresen az urnák elé a népet, abból demokrácia még véletlenül sem lesz, legfeljebb a „népinek” nevezett változata. A hazudozás – s itt nem a beváltott és beváltatlan választási ígéretek arányára gondolunk, hanem a szándékos félrevezetésre, a közérdekű adatok elhallgatására, a cinikus hangulatkeltésre, az ellenfél alattomos, rágalmazó lejáratására, tehát mindarra, amit régebben csak werberi kampánytechnikának, manapság már gyurcsányi kormányzási alapelveknek nevezhetünk – elegendő lehet a választási győzelemhez.
(Magyar Nemzet, 2006. szeptember 21.)
program
„Magyar Péterre a lakáskulcsomat sem bíznám, nemhogy az országot”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!