Ludwig Emil: Állati (és emberi) dolgok

Mint nyelvhasználattal járó foglalkozást űző ember, elgondolkodtam ezen. Eddig csak azt tudtam, hogy egyes embercsoportokat, rasszokat, nációkat nem illik, nem szabad – az amúgy évszázadok során kialakult és elterjedt – nevükön nevezni. Jó húsz-harminc éve durva sértés számba megy Amerikában négernek mondani a feketéket, mifelénk a politikai rendszerváltozással párhuzamosan romává lettek a cigány származású honfitársaink, holott nem is olyan rég még sértésnek számított az új nevük. A magyar nyelvben mélyen gyökerező szóösszetételek ugyan megmaradtak – továbbra sem beszélünk romakerékről, romazenéről, romaútról és romapecsenyéről –, de ha vannak, akiket sért a régi forma, ám legyen. Rég nem használjuk a tót meg az oláh népneveket, mert sérti a szlovákok és románok érzéseit, de érdemes megnézni a telefonkönyvet, hányszor szerepelnek bennük régi családnévként. Ellenpéldaként teljesen megérthető, hogy a Gólya, gólya, gilice… kezdetű népdalból kivették a török gyereket, mert nem lenne jó, ha már óvodás korban előítélet rögződne szegény török gyermekekkel szemben.

(Magyar Nemzet, 2009. december 9.)