Tavaszi zöldségek

Akinek nem idegen a sparheltek varázslatos világa, az tudja: a primőrszezon kellős közepén vagyunk. Kétszázötvenért mérik az uborkát, nemzeti eledelnek számító lecsót pedig jelenleg legfeljebb becsületben megőszült olajszőkítők és szocialista érzelmű szakszervezeti vezérek rittyentenek a családi asztalra.A közéletben eleddig csak az „uborkaszezon” dívott, az is gutaütéses nyáridőn, olyankor szoktak feltűnni bizonyos sajtótermékekben a háromfejű tehenekről és a káposztás cvekkedlivel hajtott autókról szóló híradások. Az idei év – magam sem tudom, miért – más. Nem tudom, észrevették-e, de az előző másfél hétben csudálatos jelenséget láthat a magyar, a madárfüttyös tavaszban „primőrszezon” van. Külön elemzést igényelne, de nem itt. Mindenesetre az utóbbi napokban hihetetlen módon semmilyen ellenzéki övön aluli ütésről nem szóltak a híradások. Bevallom, hiányérzetem van. Sehol egy szaftos fasisztázás, egy teljesen légből kapott Orbán-bánya. Még a népművelőként végzett „szakértő” Baja Ferenc sem próbálta nyakon legyinteni Pepó Pált, mondván, a Tisza áradása kizárólag a kormány műve. A 168 Óra című világlapban változatlanul hétről hétre közlik ugyan, hogy ők már jó ideje nem tudják, ki Kaya Ibrahim, és az SZDSZ is internetes miniháborút folytatott Schüssel osztrák kancellár budapesti látogatása kapcsán, de ez összességében bagatell. Olyan, mintha Donald kacsa Hamletot akarna játszani...A szokatlanul békés politikai tavacskába egyedül Thürmer Gyula, a Munkáspárt generalisszimusza tudott csupán egy jelentősebb követ belehajítani. Gyula vitéz (télen-nyáron) a párt tökéletes eljelentéktelenedése közepette újabb merész huszárvágtába kezdett. Új arculata lesz a kommunista rögeszme magyarországi csapatának: a jövőben már nem neuralgikus pont az EU- és a NATO-csatlakozás, a 2002-es választási siker reményében minden alapelv feladva, elvégre a győztesé az igazság... Szó volt arról is, hogy még a párt nevét is megváltoztatják, ám ezt végül cáfolta a legeredményesebben fogyókúrázó magyar politikus.Persze ez a történet kivételesen nem a főhősről szól. Donald kacsa Donald kacsa marad akkor is, ha Yorrick koponyáját tartja a kezében. Sokkal fontosabb azon pártok reakciója, amelyeket Thürmer vezér – kimondva és kimondatlanul – megszólított. Az éjsötét szélsőbal zászlóvivője ugyanis a napokban minden keze ügyébe kerülő mikrofonba beleharsogta, hogy a következő választás után következő időszakot – immáron megújult külsővel – a Munkáspárt kizárólag az MSZP-vel és az SZDSZ-szel egy nászágyban töltené el.A gondolat első hallásra perverznek tűnhet, bár ki tudja, a szocialista és a szabad demokrata politikusoktól annyi pálfordulást láthattunk az előző másfél évtizedben, hogy semmin nem szabad meglepődni. Egy bizonyos: a sumákolás ideje lejárt. A Miloseviccsel, Huszeinnel parolázó Thürmer bejelentette, hogy pártja hét-tíz százalékos biztos szavazóbázisra támaszkodik (!). A szociál-kommunista-liberális konglomerátumnak szüksége van rájuk, vak az, aki ezt nem látja át! Kovács László, a fehérgyarmati időközi választáson egyszer már megütötte a bokáját, a Munkáspárttal való közös kampányolásnak tizenöt százalékos vereség lett a vége. De az MSZP-s pártelnök már nehezen szabadulhat saját árnyékától. Több médianyilatkozatban ugyanis anyaoroszlánként védte a diktátorokkal közösködő szélsőbaloldali pártot. Kevés visszataszítóbb megnyilatkozást láttam az újkori magyar demokráciában: a MIÉP-re hiperérzékeny Kovács László arcpirulás nélkül próbálta tisztára mosni a Csurka Istvánnál de facto lényegesen szélsőségesebb Munkáspártot.Az SZDSZ helyzete, ha lehet, még abszurdabb. A párt különféle vezetőinek 1990 óta alapjelszava: küzdjünk a szélsőségek ellen, és ne kommunistázzunk. Most – bár Thürmer állítólag még csak fogalmazza a nekik szóló levelet – színt kell vallaniuk. Majdhogynem lehetetlen helyzetben vannak, tegyük hozzá, ezt saját maguknak köszönhetik. Hisz a hatalomvágytól vezérelve egyszer már összebútoroztak az MSZP-vel, most újabb kihívással kell szembenézniük, nehéz a döntés, mondhatni kizárólag az arcbőr vastagsága dönti el, hogy lesz-e egyszer Munkáspárt-SZDSZ választási koalíció. Thürmer mindenesetre magabiztos. Elmondása szerint ő nem kilincsel senkinél, a Munkáspárt lassan, de biztosan kulcspozícióba kerül. Nagyjából ez a helyzet. Kovács László és Magyar Bálint rázza az öklét Schüsselre, miépez-nek szakadatlan, de nem kizárt, hogy az egész bal kézről való, kényszeredett ideológiai harcukban éppen Thürmer Gyula húzza majd rájuk a bohóc sipkát. Mert elmúlt tíz esztendő, tíz blöffel átélt év, de most már dönteni kell: a munkáspárti zöldség lassan beérik, s mivel primőr szezon van, ezért a főzelékféléért drágán kell fizetni még az SZDSZ-es és MSZP-s piacra járóknak is...