Blair londoni kudarca

Tony Blair és „Új Munkáspártja” elszenvedte eddigi legsúlyosabb vereségét az önkormányzati választásokon Anglia-szerte, a londoni polgármester-választáson és egy időközi parlamenti választáson.Nehéz lenne megmondani, hogy ki az igazi győztes, hiszen a három választás nagyon elütött egymástól jellegében, lebonyolításában és politikai jelentőségében. Úgyszólván az egyetlen közös nevező az eredmények között az, hogy a kormánypárt vereséget szenvedett.Az időközi parlamenti választást Romlayben, egy erősen konzervatív választókerületben tartották, hogy betöltsék a konzervatív képviselő halálával megüresedett alsóházi mandátumot. A liberális demokraták kemény küzdelmet folytattak a konzervatívok ellen, és ők győztek, míg a munkáspárti jelölt annyira utolsó helyre szorult, hogy még az óvadékát is elvesztette. A Konzervatív Párt azzal vigasztalódhat, hogy országszerte meglepően nagyarányú győzelmet aratott az önkormányzati választásokon, amelyeket ezúttal csak Angliában tartottak, Walesben és Skóciában nem. A párt választási stratégái és a semleges megfigyelők szerint a konzervatívok szép eredménynek könyvelhetik el, ha összesen ötszáz ökormányzati mandátumot sikerül elhódítaniuk a többi párttól. Péntek reggelre – amikorra a legtöbb szavazatot összeszámlálták – több mint hatszáz új mandátumnak örvendhettek.A legnagyobb érdeklődés azonban Londonra irányult. Nemcsak azért, mert Tony Blair miniszterelnök katasztrofálisnak minősítette a Munkáspártból felfüggesztett, független jelöltként induló szélsőbaloldali Ken Livingstone esetleges győzelmét, hanem azért is, mert a londoni választás minden tekintetben újszerű volt. A szavazók két lapot kaptak; az egyiken a polgármester személyére szavaztak, mégpedig úgy, hogy jogukban állt második helyen alternatív jelöltre is szavazni. A másik lapon az újonnan létesített 25 tagú londoni közgyűlésbe kellett jelölteket beválasztani. Itt is két szavazata volt a választónak: egyet a megnevezett személyre, egyet pedig a pártra kellett leadnia.A jelek arra mutatnak, hogy sokan nem értették ezt a rendszert, és sok szavazólap érvénytelennek bizonyult. Emellett, hogy a bonyolult szavazatszámolási műveletet megkönnyítsék, számítástechnikai módszerrel számlálták a szavazatokat. A szakértők szerint a hagyományos módszerrel egy hétig is eltarthatott volna, míg kialakul a végeredmény. Az elektronikus berendezés azonban sok helyen nem működött, illetve nem működött kellőképpen, így a teljes eredmény még péntek délben sem volt ismeretes. Annyi azonban már pénteken délelőtt nyilvánvaló volt, hogy Ken Livingstone – akinek győzelmét hetek óta jósolta a média – biztos győzelmet aratott, habár nem az első helyen leadott szavazatokkal, mert ezeknek csak 42 százaléka esett rá. A második helyen leadott szavazatok viszont az ő kezébe juttatták London vezetését a következő négy évre. Sokan attól tartanak, kivált a kormány, hogy Ken Livingstone ellenzéki területté teszi a fővárost, éppúgy, mint a nyolcvanas években a nagy-londoni tanács élén, amikor is Margaret Thatcher pontosan ezért szüntette meg az egész intézményt.