A kormányfő bízik Pintérben

2000. 08. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A parlamenti frakciók többsége egyértelműen elutasítja azt a tegnapi MSZP-s kezdeményezést, hogy a parlament rendkívüli ülésen tárgyaljon az olajügyekről, s ott hallgassa meg az Orbán-kormány több volt és jelenlegi tagját, az olajbizottság elnökét és a legfőbb ügyészt. Orbán Viktor miniszterelnök határozottan kiállt az olajtanúként ismertté vált Nógrádi Zsolt által megvádolt Pintér Sándor belügyminiszter mellett.Az MSZP-frakció 76 tagja szerint minden parlamenti képviselőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nem érintett az olajügyben. A tegnap kiadott közlemény aláírói – akik leszögezik, hogy az olajüggyel semmilyen kapcsolatban nem állnak – szerint az egyre terebélyesedő botrány lejáratja a politikai élet szereplőit, veszélyezteti Magyarország stabilitását, árt az ország nemzetközi megítélésének. Az MSZP kifogásolja, hogy egy büntetett előéletű személy a titkosszolgálatokra hivatkozva intéz támadást közéleti szereplők ellen, s az olajbizottság vezetője a „Fidesz–kisgazda paktum” ellenfeleinek lejáratására igyekszik felhasználni ezt az ügyet.Az ellenzéki frakció ezért kezdeményezi, hogy az Országgyűlés haladéktalanul üljön össze és számoltassa be az olajbizottság elnökét, a legfőbb ügyészt, a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert, továbbá hallgassa meg az e területért felelős előző minisztert és a belügyminisztert. A szocialisták szerint abban az esetben, ha bebizonyosodik a vádak alaptalansága, a rágalmazókat bíróság elé kell állítani. Ha azonban a titkosszolgálatok érintettsége nyilvánvalóvá válik, akkor a kormánynak le kell mondania. (Demeter Ervin titkosszolgálati miniszter határozottan cáfolta, hogy a szolgálatok dokumentumot adtak át az olajtanúnak, s több miniszter jelezte, hogy kész megjelenni az olajbizottság előtt – a szerk.) – Amennyiben egy képviselő érintettsége beigazolódik, le kell mondania mandátumáról. Amennyiben az bizonyosodik be, hogy az érintett képviselők száma jelentős, úgy az Országgyűlésnek fel kell oszlatnia önmagát – vélik a szocialista képviselők.Az alkotmány szerint a képviselők húsz százaléka, azaz 78 fő kezdeményezhet rendkívüli parlamenti ülést. Ezzel kapcsolatban Vancsik Zoltán szocialista frakcióvezető-helyettes elmondta, a héten meglesznek a hiányzó aláírások, és hivatalosan is benyújtják a parlamentnek a jelenleg csak a közvéleménynek szóló kezdeményezést. A házszabály értelémében az Országgyűlés elnökének a rendkivüli ülést a kezdeményezők által javasolt időpontban, vagy az azt követő nyolc napon belül össze kell hívnia.– A jelenlegi kormány miniszterei helyett az előző kabinet minisztereit kellene meghallgatni az olajügyekkel kapcsolatban, illetve elsősorban a szocialista képviselőknek kell nyilatkozniuk érintettségükről – reagált az MSZP kezdeményezésére Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. A politikus a nyári időszakban nem lát sok esélyt a rendkívüli ülés összehívására.– A szocialisták felhívása egy olyan párt rossz reakciója, amelyet kényelmetlenül érint, hogy neve felmerült az olajügyekkel kapcsolatban – közölte Turi-Kovács Béla, az FKGP frakcióvezető-helyettese. A politikus ugyanakkor megjegyezte: nem kíván hitelt adni az MSZP, illetve annak egyes politikusai érintettségéről szóló híreknek. – Megalázónak érezném, ha arról kellene nyilatkoznom, hogy nem loptam, nem csaltam, nem gyilkoltam – fogalmazott Turi-Kovács, aki szerint a konzekvenciákat akkor kell majd levonni, ha konkrét személyek esetében bizonyosodik be az érintettség.– Nem látom indokoltnak az Országgyűlés rendkívüli összehívását, mivel ezzel felerősítenénk Nógrádi Zsolt számos tévedést és pontatlanságot tartalmazó vallomását – nyilatkozta lapunknak Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője. Elmondta: a jelenlegi helyzetben a politika elsődleges feladata az, hogy elősegítse a hatóságok, főként az ügyészség munkáját az olajügyek lehető leggyorsabb kivizsgálása érdekében.– Az MDF képviselői már jelöltként olyan nyilatkozatot tettek, amely büntetőjogi és politikai értelemben is bizonyítja feddhetetlenségüket – jelentette ki Balsai István. A frakcióvezető szerint úgy látszik, az MSZP megelégelte ezt az irra-cionális történetet. – Bízunk abban, hogy a másik két kormányzó párt is érzékeli ennek a folytatásos rémregénynek a káros hatásait – tette hozzá.– Az MSZP egy utánlövéssel mellékvágányra akarja állítani az olajügyek vizsgálatát – jelentette ki Csurka István, a MIÉP elnöke. – Az MSZP azért kapkod, mert szorul a nyaka körül a hurok – tette hozzá. Csurka szerint csupán álom a parlament feloszlatására vonatkozó MSZP-s elképzelés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.