Kik beszélnek etnobizniszről?

Különös érzése támad az embernek, ha egymás után felidézi azt, hogy viszonyultak a hazai szociálliberális erők a kisebbségi magyarokhoz, ha gondjaik és kérdéseik többé már el ne nyomhatóan a politikai porondra kerültek. Nos, ekkor a minden másság, kisebbség, nyomorúság stb. iránt rendkívül érzékeny – s a daliás időkben szinte az összes ilyenre szolidaritási bizottságot alapító – „progresszívek” rendkívül óvatosak és tartózkodóak lesznek, s kifogyhatatlanok a figyelmeztetésekből, amelyek – bármennyire is kínos lehet ez minden magyar identitású baloldalinak – szinte teljesen egybeesnek a magyarellenes szomszédos (szélső) nacionalista erők érveivel, miközben persze folyamatosan röpködnek a humanizmus s az európaiság üres jelszavai is. A magyarországi baloldal – tisztelet a bizonnyal létező, ámbár zömmel néma kivételnek – szó szerint nem tud mit kezdeni az általa jórészt szükségszerűnek tekintett Trianon utódállami demokratikus, majd szocialista/kommunista erőszakosságait túlélt szegény kisebbségi magyarokkal. Mintha az ő sorsukkal való törődés az „átkos magyar nacionalizmus” árnyékát vetné e hibátlan „haladó” elkötelezettségű élcsapatokra.A Trianonnal kapcsolatos véleményem azon alapszik, hogy egyebet sem hallani még most is a baloldali „tudományos” történetírás részéről, mint azt, hogy a történelmi Magyarország szétverése szükségszerű, tehát természetes volt, s mellékesen még azt is, hogy Trianon a magyar politika és uralkodó osztályai bűneinek következménye. Mintha a Trianon utáni utódállami nemzetiségi politikák egészében bármely pillanatban is elérték volna a dualista magyar jogállam törvényeinek és gyakorlatának igazságosságát!S ebben az egzisztenciális és erkölcsi jellegű elkötelezettségi viszonylatban mutatkozó „józanság” több kérdést is felvet. Annál is inkább, mivel – leszámítva világpolgár-érzelmű elit értelmiségiek kicsiny csoportjait – a nemzeti szolidaritás és hazafiság mindenhol a „normalitásban” elsődleges politikaformáló érzelmeket, gondolkodást jelent. Van-e értelmes érve a baloldali politikusoknak arra, hogy mindent minimalizálni akarnak, ami a kisebbségi magyarokkal kapcsolatos? Annál inkább fel kell vetni ezt a kérdést, mivel szomszédos baloldali elvbarátaik sohasem tudták elhinni nekik ezt a tárgyilagosságot, magukból kiindulva még a Kádár-rendszert is titkos irredentának tartották. Ma már persze okosabbak az utódállami „haladók”, s egyértelműen azért szurkolnak, hogy a szociálliberális erők győzzenek nálunk, hiszen mostanra már világosan tudják azt, hogy a korrekt magyar baloldali politika lényegében a szabad kezet jelenti nekik. Nagyon érdekes egyébként, hogy a más ügyekben oly harcos, sőt erőszakos magyarországi baloldal itt, e területen milyen kitartóan hisz a meghunyászkodás meggyőző erejében.Miközben évtizedekig politizáltak a mindenféle népek, kisebbségek, csoportok jogainak védelmében, a valóságban semmit sem tettek saját testvéreikért. Úgy tartották, hogy azok jó helyen vannak valódi proletár testvéreik uralma alatt. Az internacionalizmus hivatalos kimúlása után azonban – úgy tűnik – kisebbségi magyarjaink a kozmopolitizmus áldozataivá lehetnek, a hazai baloldal ugyanis tiltakozik a (magyar) „etnobiznisz” ellen, amelyet egyesek gyorsan az „etnokorrupció” eddig ismeretlen fogalmának szinonimájává is tettek. S hogy irigységre beállítódott tehetetlen tömegeikre hivatkozhassanak, rögtön szembe is állították az anyaországi és a kisebbségi magyarok érdekeit. Ez utóbbi mozzanat ismét feltárja a hazai „bal” zömének mélyebb lelkét, ahol tehát újra nincs értékelvű szolidaritás. Vagyis számukra pusztán a közös érdek materializmusa létezik.Elképesztő persze ez a rövidre zárt szemlélet, amely csak arra képes, hogy a pillanatnyi önös előnyöket és költségeket mérlegelje. S még elképesztőbb az, hogy ugyanazok a politikusok fösvénykednek a kisebbségi magyarokkal szemben, akik igen nagyvonalúak volnának olyan csoportokhoz, amelyek életvezetési problémái közismertek, s amelyeknek akár minden kötelezettség és viszonossági kényszer nélkül, „humanizmusból” osztanák az adófizetők pénzét. Ez utóbbi fogalomnak oly gyakori hangoztatása a baloldalon egyébként vérlázító pimaszság, hiszen nagy részük hosszú ideig mindenféle számadás nélkül használta a nép fillérjeit. Ilyen előélet után illene csendesebbnek lenni a nagy jogoskodásban.De hát mi baj van a „balon” a szegény kisebbségi magyarokkal, akik – ezt hangsúlyoznunk kell – egy olyan nehéz sorsú „másságot” alkotnak, hogy a másságvédő oldalon ugrani kellene a védelmükre? Nos, a kisebbségi magyaroknak nagyon zavaró a másságuk. Olyan mássághoz ragaszkodnak, amelyeknek eltűnését – nem tudjuk, miért – a hazai baloldal kívánja. Az ilyen másság ugyanis zavarja a „humanizmust”. Hogy más kisebbségek léte viszont miért szívügye a humanizmusnak? Nos, azért, mivel a hazai bal azt jobban tudja – mint ahogyan minden mást jobban tud. A kisebbségi magyarok közül csak azok állnak közel a „haladáshoz”, akik úgy magyarok, hogy akár mások is lehetnének, illetve akik nem akarják magyarságukkal zavarni a világot, s megértik azt, hogy ők azzal építik az emberiség szebb jövőjét, ha nincsenek. Aki ezt a dialektikát megérti, az Iliescuval is tud szövetkezni, s máris támogatásra méltó.A többiek viszont zavarják mások esélyeit, vagyis bizonyos anyaországiakét, akik nem akarnak senki anyaországa lenni, mivel elég nekik a maguk bizniszének terhe. Hiszen az „Ember” egyébként is mindenhol otthon van – nem mindegy, hogy szerbül vagy magyarul valósítja meg önmagát? Történelmileg úgy alakult, hogy Magyarország most ennyi (lehet, hogy még ez is sok, elég lenne esetleg Budapest Köztársaság?), a kisebbségi magyarok örülhetnének a számukra természetes multikultinak, amit itthon óriási média-erőfeszítéssel kell előállítani. Egyáltalán: milyen alapon akarnak azok ott segítséget kapni? Mit tudnak ezek nekünk adni, akik már Kádár alatt jobbak voltunk? Nincs szükség egyébként sem a magyarok szaporodására, hiszen nehéz idők vannak. Netán előnyökért a már beolvadt internacionalisták is visszamagyarosodnak. Minek?S miközben pattognak a „haladó” kifogások a kisebbségi magyarokról végre gondoskodni akaró kormányzat ellen, aközben azt látjuk, hogy a szociáldemokrata vezetésű Németország vagy Izrael – hogy most Lengyelországot és másokat ne emlegessünk – tömegesen gondoskodik külföldre szakadt nemzettársairól. Azt látjuk, ha egy amerikai állampolgár veszélybe kerül, a világhatalom azonnal mozdul érte. A nehéz sorsú Törökország üldözött bulgáriai nemzettestvérei tízezreit fogadta be. A sor folytatható. S akkor a magyar bal – más oldalról – az ellen is tiltakozik, hogy bizonyos válogató elvek érvényesüljenek. Valószínűleg magukból kiindulva, azonnal korrupciót emlegetnek. Ha nincs szűrés, akkor etnobiznisz, ha van szűrés, akkor etnokorrupció, a legjobb az tehát, ha a kisebbségi magyarok rábízzák magukat Iliescura, Meciarra vagy bárkire, elvégre ottani alattvalók. Mondják ezt az európai integrációra harsányan igent mondó egykori KGST-sek...Maradjanak a kisebbségi magyarok hídban, ameddig bírják ezt az egyoldalú, ám nagyon „humanista” pózt. Miért akarnak többek lenni, s főleg megmaradni akkor, amikor leginkább amerikainak kell majd lenni? Nem kell magyar egyetem Szlovákiában – mondta Kovác úr, a szlovák haladó erő – hiszen mindenhol angolul kell tanítani hamarosan, s ameddig nem, addig tanuljon mindenki szlovákul, románul, szerbül, ukránul. Ez úgyis olyan demokratikus, hiszen megfelel a többségi elvnek, s Amerikában, Franciaországban is így van. Tehetség kérdése az egész, s az egyén dolga. A magyarság úgyis kirekesztés, hiszen mindenki „Ember”. Minek pénzt adni elavult formák, érzések, tartalmak fenntartására, hiszen példát is mutathatnánk ismét, mint 1919-ben, amikor mi „Emberként” önként lefegyvereztük magunkat az állig felfegyverkezett, elavultan hazafias és demokratikus hódítókkal szemben, s a világ csodál(kozot)t. S majd a világforradalom élcsapata lettünk, s a visszahódított magyar városok vörös lobogóit ismét ámulta a világ.Így kell ezt csinálni, haladó néppé lenni, így lehet hatni, befolyást szerezni, népeket nevelni. Nem holmi elavult csoportszolidaritással, ami egyébként is sokba kerül és riasztja szomszédainkat, elidegeníti nyugati haladó barátainkat, akik nem szeretik a hazafiságnak álcázott (= kódolt) nacionalizmust, s a nemzeti szolidaritásként rejtegetett rasszizmust, amely előbb-utóbb antiszemitizmussá fejlődik. Kisebbségi magyarok: ne zavarjatok – ez az európai, modern, kétágú bal üzenete.