Egykor politikai kérdés volt, ma az elegancia titka

A balatonfüredi Katti Zoób Fashion & Múzeumban márciusig megtekinthető Csipke/Csend/Idő című kiállítás nemcsak textileket mutat be, hanem egy kulturális örökséget és lassan eltűnő tudást. A csipke itt nem díszítőelem, hanem történet: hatalomról, finom kézművességről és türelemről mesél.

A csipkét ma leginkább romantikus, légies anyagként látjuk: menyasszonyi ruhák, elegáns blúzok, dekoratív terítők jutnak róla eszünkbe. A Csipke/Csend/Idő kiállításon azonban hamar kiderül, hogy a csipke ennél jóval több. Nem pusztán textil, hanem kézzel formált idő. A csipke története a XVI. századi Itáliába és Flandriába vezet. A korai darabok lenből, selyemből, olykor aranyszálból készültek, és egyházi ruhák, udvari viseletek ékei voltak. A varrott és a vert csipke technikája évszázadokon át tökéletesedett, miközben maga az anyag a hatalom jelképe lett. A XVII–XVIII. században a nemesi és királyi udvarok elengedhetetlen tartozékává vált.

A Csipke/Csend/Idő című kiállításon meg is érinthetjük a kiállított ruhákat. Fotó: A szerző felvétele

Újragondolt csipke

Ma nehéz elképzelni, de a csipke egykor politikai kérdés is volt. 

Fényűzési törvények szabályozták, ki mennyit viselhet belőle.

I. Erzsébet angol királynő még a csipkefodrok szélességét is meghatározta – természetesen saját magára nem vonatkoztatva az előírást. A tiltások célja egyszerre volt gazdasági és társadalmi: megakadályozni, hogy az alsóbb rétegek utánozzák a nemesség pompáját. Kevés sikerrel. A csipke mindig utat talált magának, ahogy ma is.

Magyarországon a csipke a XVII. századtól terjedt el, a XIX. század végére pedig vidéki központok alakultak ki. A halasi csipke – amely 1902-ben kelt életre – különleges mintakincse révén a magyar kulturális örökség része lett.

A balatonfüredi Katti Zoób Fashion & Múzeum impozáns tereiben a csipke nem vitrinekbe zárt relikvia. Zoób Kati nem szabdalja fel a vintage textileket, inkább új kontextusba helyezi őket. 

A tárlaton 1880 és 1920 között készült pompás függönyökből és terítőkből született operakabátok is láthatók. A nagy szalonfüggönyök – sokszor a bécsi polgári lakások hangulatát meghatározó darabok – most uszályos leplekként térnek vissza. Paul Poiret szelleme is megidéződik, a textil ruhává válik, de múltját nem tagadja meg. Az egyik legizgalmasabb darab egy art deco csipkefüggöny, amely a húszas évek jazzkorszakát idézi. Mintha egy New York-i szalon ablaka előtt állnánk, ahol a csipke már nem udvari rangjelzés, hanem modern elegancia. A textil itt valóban „zenélni” kezd.

A horgolt, szalag-, hímzett és gépi csipkék korszakokon ívelnek át. És amikor az ember közel hajol egy-egy darabhoz, szemenként látja a munkát. Egy szem egy mozdulat, egy perc, egy lélegzet. 

A régi csipkék mellett azonban ott van a csipke Zoób Kati új, modern ruháin is, amelyeket muszáj megérinteni.

A szabásvonalak időtlenek, klasszikus és egyben friss eleganciát árasztanak. A divattervező szerint a csipkének ma is igen erős üzenete van a divatban, nem véletlen, hogy a nagy divatházak újra és újra visszanyúlnak hozzá. A csipke közös kulturális tudás, amely összeköt országokat, generációkat, női kezek történeteit, ám lassan eltűnőben van.

A Csipke/Csend/Idő nem nosztalgikus kiállítás. Arra emlékeztet, hogy vannak anyagok, amelyek tisztelik az időt. A csipke épp ilyen – finom háló, amely összeköti a múltat és a jelent, a kézművességet és a modernséget.