Olvasó nemzet, élő könyvtár – Interjú Rózsa Dáviddal, az OSZK főigazgatójával

Világszenzációnak számító Gutenberg-töredék került elő a nemzeti könyvtár mélyéről, miközben Nagyváradra egy több évszázados ereklye tért vissza az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) restaurátorainak köszönhetően. Rózsa Dávid főigazgatóval a szisztematikus kutatómunkáról, a könyvtárbuszok nemzetstratégiai szerepéről és az olvasás mentális egészségre gyakorolt hatásáról beszélgettünk. A szakember szerint bár a digitális zaj egyre erősebb, a könyvtár továbbra is a minőségi idő és a hiteles információ egyik utolsó bástyája.

Fotó: Ladoczki Balazs

Fotó: Ladóczki Balázs

– Nem csak könyveket mentenek: nemrég tért vissza Nagyváradra a Szent Jobbot egykor borító, restaurált selyemfestmény. Mi a története ennek a szakrális tárgynak?
– Ez egy több mint 250 éves ereklye. Mária Terézia 1771-ben hozatta Raguzából Magyarországra a Szent Jobbot. A selyemleplet, amely takarta, a királynő több darabra vágatta, és mindegyikre ráfestette az ereklye képét, saját kezű igazoló okirattal ellátva. Ez tehát szakrális, érintéses ereklye és történelmi relikvia egyszerre. Az egyik darab a pannonhalmi főapát hagyatékából került a bihari Szentjobb községbe, majd onnan a nagyváradi egyházművészeti gyűjteménybe.

– Milyen állapotban volt, és ­miért éppen az OSZK végezte a munkát?
– Komplex műtárgyról van szó: selyemmel, papírral, fémmel, fával és üveggel kell dolgoznia a restaurátor szakembernek. A nemzeti könyvtár küldetése 224 éve az írott és nyomtatott magyar örökség gondozása, és a váradi kollégákkal több évtizedes a kapcsolatunk. Ez a projekt is nemzeti küldetésünk része: dolgunk van mindennel, ami a Kárpát-medencei magyar értékekhez kötődik. A munkát Tóth Zsuzsanna főrestaurátor és Meller Nóra kollégánk végezte el tíz hónap alatt. 

Az ereklye esete rávilágít arra is, hogy milyen elképesztően értékes műkincsek vannak azokban az egyházi gyűjteményekben, amelyeket évtizedeken át üldöztek és igyekeztek ellehetetleníteni a kommunizmus idején. Ezeket meg kell menteni.

Mindemellett a projekt arra is ráirányítja a figyelmet, hogy mekkora szükség van az állományvédelmi szakemberek, a restaurátorok folyamatos képzésére, utánpótlásának kinevelésére, hiszen ezek a szakemberek azok, akik a Kárpát-medencei magyar kulturális örökséget az utánunk jövő generációk számára megőrzik és elérhetővé tudják tenni.

Fotó: OSZK

– Beszéljünk a jelenről! Mennyire fordultunk el az olvasástól a digitális korban?
– Ha a globális könyvpiacot nézzük: köszöni szépen, jól van. 

Az amerikai és az európai piacon a hagyományos könyvek részesedése összehasonlíthatatlanul magasabb az e-könyvekénél. 

Magyarországon – az egyelőre legfrissebben elérhető 2024-es adatok szerint – is folyamatosan emelkedik a piac értéke, valahol 70 milliárd forint környékén mozog. Évente 16-17 ezer cím jelenik meg, átlagosan több mint kétezer példányban, és a folyóiratok száma is stabil, 10-11 ezer körüli.

– A könyvtárba járási kedv is hasonlóan alakul?
– Itt érdekes trendfordulót látunk. A Covid idején volt egy nagy beszakadás, de 2022-ben visszapattantak az adatok, és azóta is folyamatosan emelkednek. Már meghaladtuk a 2019-es számokat. 1,8 millió magyar állampolgár használja a könyvtárakat, ebből 1,3-1,4 millióan rendszeresen kölcsönöznek is. Ez nagyjából megegyezik azok számával, akik évente legalább egyszer könyvet vásárolnak. 

A csaknem 18 millió kikölcsönzött könyv több mint egytizedét az ötezer főnél kisebb lélekszámú településeken veszik ki az olvasók. 

Bár az olvasásra fordított idő az időmérleg-vizsgálatok szerint csökkent, az olvasói réteg stabil, és van utánpótlás. A könyvtáraké a legnagyobb kulturális intézményhálózat az országban, hiszen a kulturális törvény minden településen előírja a könyvtári szolgáltatást. Ahol nincs kőfalak közötti könyvtár – jellemzően az aprófalvakban –, ott könyvtárbuszok biztosítják az ellátást. 

Ezek a buszok nemcsak könyvet visznek, hanem internetet, számítógépet, társasjátékot, és ami a legfontosabb: közösséget építenek. A könyvtáros sokszor az emberek ügyes-bajos dolgaiban is segít.

– Mi veszélyezteti leginkább a könyv­olvasást?
– Egyrészt a figyelemért folytatott globális küzdelem. Másrészt az az adat- és információözön, amely ránk zúdul – ma már ipari mennyiségű „szemét” ömlik ránk a virtuális térből, amit sokszor a mesterséges intelligencia generál. Ez elaltatja a kritikai érzéket. Itt kerülnek képbe a könyvtárak, a megbízható információ, a minőségi kultúra és idő terei.

Fotó: Ladóczki Balázs

– Hogyan lehetne több embert visszacsábítani a könyvekhez?
– Minden a családban dől el. Aki korán mesét kap a szüleitől, abból sokkal nagyobb eséllyel lesz olvasó felnőtt. Ennek egyébként nemcsak a műveltség, hanem az egészség szempontjából is van jelentősége: kutatások bizonyítják az összefüggést a rendszeres olvasás és a mentális jóllét között.

– Januárban Székelyudvarhelyen járt nemzeti imáink nemesmásola­taival. Hogyan fogadták ott a ­Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal érkezését?
– Ez egy igazán gyönyörű projekt. Szőcs Endre igazgató kollégámmal a könyvtáros-világtalálkozón beszéltünk erről, amikor meglátogatta az OSZK Vershaza című kiállítását. Készítettünk három nemesmásolatot, Udvarhelyen pedig egy saját koncepciójú kiállítást építettek köré. Sőt a mesterséges intelligencia segítségével egy olyan vi­deót is készítettek a diákoknak, ahol maguk a költők mesélnek a műveikről. Ez a nemzeti összetartozás szép jelképe: amikor egy budapesti kiállítás inspirál egy székelyföldit.

– Milyen nagyobb eseményeket tartogat még az idei év az OSZK számára?
– A legfontosabb a Könyvtári kihívás második fordulója, amelyben már határon túli könyvtárak is részt vesznek. Tavaly több mint negyven településen jártunk ennek kapcsán, idén is ez a terv. Március 31-én nyílik meg A jövő század regénye köré szervezett Jókai-kiállításunk, szó szerint tudományos-fantasztikus tartalommal.

– Végezetül egy kérdés, ami sokakat izgat: ha az a Gutenberg-töredék egy árverésen bukkant volna fel, mennyi lenne a kiinduló ára? 

– Ezeknek a ritkaságoknak az értéke több tíz millió forintban mérhető a nemzetközi műtárgy-kereskedelemben. A mi leletünk művelődéstörténeti értéke persze ennél jóval nagyobb, ami igazából nem is forintosítható.