Évekig folyt a szakmai és informális kutatómunka, kérdéses volt, hogy egyáltalán megtalálják-e a valahol és valamikor a sztálini szovjet birodalomban meghalt Bethlen gróf haló porait. A moszkvai magyar nagykövetség munkatársai 1992 elején találtak rá arra a tömegsírra az orosz főváros Don-kolostorának temetőjében, amelybe a második világháború végén Magyarországról (és máshonnan) elhurcolt és később meghalt fontos személyek hamvait szórták. A kétségkívül a volt magyar kormányfő maradványait is tartalmazó földet az Antall-, majd a Boross-kormány miniszterelnökségi államtitkára, Katona Tamás vezette delegáció hozta haza Budapestre. 1994. június 17-én, már a Horn-időszak alatt került sor a csendes újratemetésre, miután az MDF-kormány titokban kezelte az ügyet, tartván a „választási kampányra időzített propaganda” vádjától a baloldali ellenzék részéről.
Két hét óta tehát formálisan is lezártnak tekinthető Bethlen István halálon túli hányattatásainak fél évszázados históriája. A nagy államférfi életének és politikai pályájának történetét azonban korai volna még lezárni. Van mit tanulnia belőle a jelenkor és a jövő magyarjainak.
Ha igaz, Szekfű Gyula volt, aki utolsóként látta Bethlen grófot. A Hóman–Szekfű-féle ötkötetes Magyar történet egyik szerzője 1946–48 között Moszkvában volt nagykövet (míg a társszerző-történész, Hóman Bálint úgynevezett háborús bűnösként a váci fegyházba került). A gróf felesége, családja és barátai, közéleti emberek, sőt külföldi személyiségek sürgetésére Szekfű többször is tudakozódott diplomáciai úton a szovjet illetékeseknél: mi történt az 1945 tavaszán Magyarországról eltűnt Bethlennel? Sokáig válaszra sem méltatták, majd hivatalos úton tagadták, hogy bármit is tudnának róla. Egy napon azonban – ez 1947-ben lehetett – a szovjet titkosrendőrség emberei váratlanul megjelentek a nagykövetnél, betessékelték egy fekete autóba, és a Moszkván kívüli „elit zónában” lévő, jól őrzött dácsához vitték. A rácsos kapuhoz vezették Szekfűt, ahonnan jól látható volt a kertben egy férfi. Távol a kerítéstől, jellegzetes bricsesznadrágban és tweed felöltőben Bethlen István állt. Szekfű azonnal felismerte. Egy szót sem válthattak egymással, a nagykövetet a kocsihoz kísérték, s visszatértek vele a városba. – A gróf úr az emlékiratain dolgozik – tájékoztatta őt kurtán a helyzetről a KGB-s tiszt.
Szekfű mindezt 1955-ben bekövetkezett halála előtt mondta el egy budai szanatóriumban. Tény, hogy Bethlen gróf halálának pontos idejét és helyét máig nem sikerült kideríteni: a legvalószínűbb 1947–48, a helyszín a moszkvai Butirka börtön kórháza lehetett. Hogy hogyan került ki a Szovjetunióba, annak pontos részletei sem ismertek. Az utolsó magyarországi adatok: 1945. január 31-én Tolbuhin marsall parancsára Pécsről Kiskőrösre szállították, onnan február 23-án a gödöllői szovjet főhadiszállásra, majd egy-két nap múlva Kunszentmiklóson jelölték ki újabb kényszerlakóhelyét. Utoljára április 28-án látták az alföldi városban.
Bethlen István bujkálásáról Bolza Antal visszaemlékezéséből tudunk. A Magyar Nemzet 2001. április 28-i számában megjelent interjúban – az azóta elhunyt – Bolza elmondta, hogy a volt miniszterenök – aki az angol politikai orientáció híveként volt ismert, ezért Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után elmenekült a fővárosból – 1944. május 5-től előbb Szentesen, majd a Bolza család birtokán rejtőzködött a Nógrád megyei Herencsényben. Elváltoztatott külsővel, konspirált körülmények közt júniusban Kolozsváron járt, a nyár folyamán rendszeresen találkozott Horthyval, Kállay exkormányfővel, és a kormányzó főbb bizalmasaival. Szeptember 10-én Horthy Budára hozatta rejtekhelyéről, ekkor már a háborúból való esetleges kiugrás lehetőségeit fontolgatták. Bethlen gróf – mint erdélyi főrend is – részt vett a fegyverszüneti tárgyalások előkészítésében.
1944. október elején, a szovjet front közeledte miatt Bolza családja a nógrádi birtokról átköltözött a Somogy megyei Boronkára. Magukkal vitték – a hónap harmadik napján a 70. évét betöltött – Bethlen Istvánt is, aki a sikertelen kiugrási kísérlet, majd a nyilas hatalomátvétel miatt is a legnagyobb veszélynek volt kitéve. Egészségi állapota gyorsan romlott, többször agyvérzést kapott, ám orvost nem mertek hívni hozzá, félvén, hogy felismerik és feljelentik a Gestapónál. Keresték a Dunántúlon, ezért november közepén egy kis somogyi vadászházban – Gyóta-pusztán – bújtatták tovább az egyre betegebb és reményvesztettebb grófot. December első napjaiban az oroszok elérték a Dél-Dunántúlt, Boronka környékére is elvetődött egy kozák lovascsapat. Bethlen István ekkor úgy döntött: további rejtőzködése értelmetlen. Üzent a legközelebbi szovjet parancsnokságra, egy járőr december 7-én kísérte be Kaposvárra, onnan négy nap múlva vitték át Pécsre, a 3. ukrán front főhadiszállására.
„Bethlen István egy évtizedig állt Magyarország élén, irányítása alatt az ország talpra állt. Saját erejére támaszkodva megtalálta helyét az akkor formálódó új Európában” – emlékeztette a sírkőavatás résztvevőit Orbán Viktor, majd így folytatta: „tíz nyugodt év, stabilitás és konszolidáció, szélsőségektől mentes időszak fűződik Bethlen nevéhez.”
Ennél tömörebben nehéz volna összefoglalni Bethlen politikai érdemeit. Az elveszített háború, a szélsőbaloldali rombolás, majd a trianoni tragédia társadalmi és gazdasági következményei mai gondolkodásunkkal szinte felfoghatatlanok. A közel huszonegymillió lakosú, olaszországnyi nagyságú történelmi Magyarországból egyszeriben nyolcmilliós, csehországnyi területű kisállam lett. Kiürült az államkincstár, elértéktelenedett a pénz, megállt a termelés; leszerelt gyárak, lefoglalt bányák és erdők; elveszített tengeri kikötő és vasútvonalak; teljesíthetetlen háborús jóvátétel; kifosztott ország és milliónyi tönkrement kisegzisztencia – ez volt az 1918–20-ban lezárult történelmi korszak öröksége. A Kun Béla-rezsim eltakarodása utáni, rövid életű kormányok – 1919. augusztustól 1921. áprilisig öt kísérelte meg legalább mederben tartani a világméretű válságban sodródó országot – nem találtak megfelelő gyógyírt Magyarország újraélesztéséhez. Ebben a helyzetben, gróf Teleki Pál lemondása után bízta meg Horthy Miklós egy újabb kormány megalakításával gróf Bethlen Istvánt.
Bethlen 1921. április 14-én alakította meg jobbközép kormányát. Nemzetgyűlési bemutatkozó beszédében kijelentette: „Új politikát kell kezdenünk, mert a politikát ott, ahol Tisza István elhagyta, újrakezdeni nem lehet. Bár új politikát keresünk, ezt a politikát össze kell kapcsoljuk a múlttal, össze kell kapcsoljuk a nagy nemzeti tradíciókkal, amelyeken felépül ennek a nemzetnek a rendje.” Bejelentette, hogy a szociális kérdések rendezése céljából a kormány tárgyalásokat kezdeményez a munkásság képviselőivel, s ígéretet tett arra, hogy a már létező betegbiztosításon túl az ipari dolgozók öregségi és rokkantsági ellátásáról is gondoskodnak. Külpolitikai programját röviden ekképp öszszegezte: „Magyarországnak bele kell illeszkednie abba a helyzetbe, amelyet a reánk kényszerített trianoni béke alkotott.”
Kormányzásának gyakorlata ennél nem csak sokkal konkrétabb volt, de meglepően sikeres is. Egyik belpolitikai csatáját a másik után nyerte: gyorsan megegyezett a szociáldemokratákkal a betiltott párt legális működésének feltételeiről (Bethlen–Peyer-paktum), a kisgazdapárt kormánypárttá bővítésével létrehozta az egységes pártot, amely a nemzeti újjáépítési program politikai motorjává lett. A gazdasági konszolidáció érdekében kölcsönt vett fel a Népszövetségtől (amelynek tagjai közé 1922-ben felvették Magyarországot is), nemzeti bankot alapított és vámtarifatörvényt alkotott (1924), földreformtörvényt léptetett életbe, majd 1926-ra megteremtette a szilárd valutát, a pengőt. A külpolitikai sikerek sem maradtak el: a velencei konferencián kiharcolt Sopron és környéke népszavazással visszakerült az annektált Nyugat-Magyarországhoz, s felszabadult a megszállt baranyai háromszög. Rendezte viszonyunkat Jugoszláviával és a Szovjetunióval, barátsági alapszerződéseket kötött Olaszországgal és Törökországgal. Az 1929-es pénzügyi világválság Magyarországot már olyan lendületes fejlődési pályán haladva érte, hogy másokhoz képest sokkal kisebb gazdasági károkat szenvedett. Gróf Bethlen István tízéves kormányzás után, 1931. augusztus 18-án lemondott a miniszterelnökségről. Másnap eltávozott a budai Sándor-palotából, és oda soha nem is tért vissza. Egy rendbe tett, konszolidált, magának újra tekintélyt szerzett országot hagyott utódaira.
bankjegy
Hamis bankjegyek áraszthatják el az országot
