Uniós áttörés Laekenben

Túl az egészséges patriotizmuson, van ebben a kinyilatkoztatásban valami az állampolgárok között megosztott büszkeségből is az elért eredmények láttán. Nem olyan régen még az volt a cél, hogy a szovjet diktatúra jelképeként hazánkban állomásozó szovjet hadsereg alakulatainak kivonulása után hazánk biztonságának feltételeit végre megteremtsük tagságunk elnyerésével az Észak-atlanti Szövetségben.
Ma már ott tartunk, hogy a világkereskedelem legjelentősebb gazdasági csoportjába kérjük felvételünket. Szinte minden hónapban lezárunk egy új – egyre bonyolultabb és fontosabb – fejezetet a tárgyalásokon (legutóbb a bel- és igazságügyi jogfejezetet), és elmondhatjuk, hogy egyre érettebb partnerévé válunk az évtizedeken át csodált nyugati államoknak. Olyannyira, hogy azok talán a közeljövőben egyenjogú partnerként fogadnak be exkluzív klubjukba.
De egyenjogú státusunkat egy időben érjük-e el csatlakozásunkkal? Mikor bontják le Brüsszelben a szabad munkavállalásra, a schengeni térség kiterjesztésére és a közös valuta bevezetésére kiszabott korlátokat? Erre minden bizonnyal csatlakozásunk után legalább kettő, talán három évet kell várni.
Minden jel arra utal, hogy 2002 végén lezárhatjuk a csatlakozási tárgyalásokat és 2004-ben már tagállamként delegálhatjuk az uniós intézményekbe képviselőinket, szakembereinket. A hét végén a belgiumi Laekenben megrendezett európai uniós csúcstalálkozón ugyanis megnevezték azt a tíz államot, amelyek az unió értékelése szerint akár készen állhat a csatlakozásra 2004-ben. Ezek az országok: Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia.
Jogosnak tűnik azonban feltenni a kérdést, vajon áttörés történt-e, vagy csak a már eddig informálisan is hangoztatott, a kozmikus ősrobbanásról elkeresztelt (big bang) nagyszabású bővítés tervét erősítették meg az unió tagállamainak vezetői? Én úgy gondolom, nem véletlen, hogy egyszerre tíz országot neveztek meg az unió csúcstalálkozóján. A csoportos bővítés egyszerre több politikai érdeket, illetve azok mellett szóló érvet takar.
Érdemes szemügyre venni ezeket az érdekeket és az érveket. Először is az a tény, hogy a balti államokat egyszerre, illetve a visegrádi országokat szintén egyszerre, szinte egy sorban említi a zárónyilatkozat, talán nem jelenti azt, hogy egy szinten vannak ezek az államok felkészültségüket tekintve, de mindenesetre rendkívül hízelgő a csatlakozási tárgyalásokba csak később bekapcsolódó országok számára, hogy elvileg behozhatják az élen járókat. Mindenesetre Brüsszel jó stratégiának tekinti annak elkerülésére, hogy alábbhagyjon a lendület az első körből bizonyára kimaradó Románia és Bulgária számára, de ez az érvelés vonatkozik azon államokra is, amelyek esetleg „technikai” okokból nem kerülnének be az EU-ba a most megnevezett tízből az első körben. Azt az érvet lehet hangsúlyozni, hogy lám-lám, nem számít, ki, mikor kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat, egyedül a teljesítmény és a jó magaviselet a döntő.
Nem véletlen, hogy ebből az érvből indul ki a magyar miniszterelnök és a diplomácia is. Orbán Viktor elmésen a brüsszeli argumentációt szegezi szembe a benne foglalt érvvel, tehát a teljesítményelvű, egyéni elbírálás kritériumát a blokkban történő bővítés hátrányaival. Nem előnyös a blokkelmélet, mert az nem vesz tudomást az egyéni érdemekről és az országok teljesítőképességét gyakran meghaladó erőfeszítésekről. Eltorzítja a csatlakozási folyamatot azáltal, hogy a legfelkészültebb tagjelöltek teljesítményének ütemét a csatlakozásra lassabban, kevésbé hatékonyan felkészülő államokéhoz igazítja. Az igyekezetet természetesen nem lehet a hatékonysággal párba állítani – érvelnek Brüsszelben –, de minden jó szándékot meg kell becsülni, minden politikai és gazdasági reformot, amely Európa stabilitását szolgálja, támogatni kell. Nos, jól felelünk mi Budapesten, de akkor miért vonulnak mindig vissza a brüsszeli döntéshozók a hangoztatott egyéni technikai és politikai eredmények kizárólagos érve mögé, amikor határozott és konkrét válaszokat várunk ideát Közép-Európában a csatlakozás időrendjéről?
Csak az lehet az ok, hogy még az unióban sem dőlt el, vajon milyen ütemben „asszimilálják” az újonnan jövők nagy létszámú táborát. És itt nem egyszerűen a technikai jellegű problémákra kell gondolni, mint amilyen a nyolc új nyelv bevezetése lenne az unió intézményi működésében (fordítás, tolmácsolás, szövegkiadás, ügyintézés), illetve a szavazatok és intézményi taglétszámok újrasúlyozása, hanem sokkal inkább a már elért eredmények kikényszerítésének problémája játszik döntő szerepet. Hiszen egy új tagállam sem vehet részt csatlakozását követően az eurózónában, és a schengeni térségbe is csak idővel kerülhet.
Felvetődik tehát a második érdek, ami egy többlépcsős, illetve ahogy mondani szokták: a „többsebességes Európa” modelljét vetíti előre. Sajnos megalapozottnak tűnik az a feltételezés, hogy Brüsszelben az a vélemény a legelterjedtebb, hogy mivel technikai kritériumoknak megfelelni nem tudnak az új jelöltek, ezért a közös valuta bevezetésére, illetve a schengeni térség keleti kiterjesztésére egyedül csak akkor van esély, ha az új tagok idővel a technikai feltételeknek eleget tesznek. Brüsszel el akarja kerülni, hogy a gyengébb gazdaságok negatív hatást gyakoroljanak az erősebbekre. Addig pedig lesznek a fejlett, az integrációban egészen előrehaladott tagállamok, illetve keleten a kevésbé fejlett, tehát bizonyos kérdésekben (igazságügyi és belügyi együttműködés) korlátozott jogkörű tagállamok az Európai Unióban. Így alakul ki két eltérő szint, eltérő hatáskörrel. Nem véletlen, hogy éppen ebben az összefüggésben említik szívesen Brüsszelben az „egyéni teljesítmény” elvét.
Ez ellen persze tenni semmit sem tudunk. Amíg a valutaunió konvergencia kritériumainak megfelelni nem tudunk, vagy a schengeni határvédelem technikai feltételeinek anyagi és adminisztratív hátterét biztosítani nem tudjuk, nem okolhatjuk az uniót az eltérő tagsági szintek miatt. De vajon mi az érdeke Nyugat-Európának? A többsebességes államunió feltételeinek fenntartása, vagy a közös eredmények minél szélesebb körű terjesztése? Megnyugodhatunk, hiszen ez utóbbi mellett szólnak egyaránt a politikai és a gazdasági érvek.