Blogoszféra

Kezdetben volt a szamárfülön Titok! felirattal őrzött történethuzam. És a barátnőknek a suliudvar legtávolabbi sarkában fölolvasott, „Marci tutira szeret, mert meghúzgálta a hajamat” típusú bejegyzés. Az internet azonban véget vetett az apró lakatos naplóvezetés divatjának: megteremtette a szürke hétköznapok dokumentálásának lehetőségét a világhálón.

Az internetes naplóírás a blogolás. A személyes ügyeiket a világ nyilvánossága előtt kiteregetők pedig a bloggerek. Az agyament ötlet töretlenül hódít világszerte, két esztendeje Magyarországon is. De valójában mit is jelent a blog? A témával foglalkozó szaklap szerint „a weblog jelentése a kifejezést alkotó szavak szó szerinti fordításában webnapló”. Részletesebben: „olyan webhely vagy weboldal, amely rövid, gyakran frissített jegyzeteket tartalmaz. A jegyzetek kronológiai sorrendben olvashatók. Tartalmuk bármi lehet: linkek más webhelyeken található, a szerző által érdekesnek tartott dolgokhoz, rövid beszámoló az olvasmányokról, a szerző személyes életének történései, képek, versek stb. Ami lényeges, az a személyesség, a közvetlenség, a rövid információdarabok időrendben elrendezve. Nevezhetjük egy új mozgalomnak, ami visszahoz valamit az internet kezdeti, eredeti frissességéből és fésületlenségéből.”
A webnaplóírás természetesen Amerikából származik. Rebecca Blood blogtörténész kutatásai szerint a műfaj feltalálója Tim Berners-Lee, a weblog elnevezés pedig egy John Barger nevű ember agyából pattant ki 1997 decemberében. A műfaj hamar népszerű lett, olyanynyira, hogy egy Brigitte Eaton nevű blogger már 1998-ban létrehozta honlapján az első teljes weblogkatalógust, ahol az érdeklődők kedvükre válogathattak a naplók között. A villámgyorsan világméretűvé vált mozgalom kiterjedését jól mutatja, hogy a webnaplókkal foglalkozó egyik legnépszerűbb internetes oldalon az idén januárban negyvenegyezer új dokumentáció indult, s a becslések szerint jelenleg félmillió önálló webes napló működik. Ráadásul nemrég a Time hasábjain is megjelent egy blogismertető.
A nyilvános kitárulkozáshullám önkéntes szervezői mindenféle akcióval próbálják naplóírásra ösztökélni az internetes társadalmat. Tavaly például másodszor adták át az Antibloggie-díjat, amelyet a legrosszabb naplók kaphatnak meg különböző kategóriákban, úgymint: „a legzavaróbb háttérkép” (az internetes napló vizuális megvalósítása), „a legdepressziósabb blog”, „a macskákat legtöbbször említő blog”, „a legmocskosabb szájú blogger”, „a legbutább név”, „a legnagyobb hülye”, valamint a legkevésbé értelmezhető „a legátláthatóbb étrend”.
A weblog aktuálpolitikai szerepet is kapott: a 2001. szeptember 11-i események során részben az internetes naplók vették át a nagy hírszolgáltatók szerepét, amikor azok a váratlanul megugrott terhelés miatt időlegesen elérhetetlenné váltak. A webnaplókat a WTC elleni terrorakció után már nem csak a bloggerek vették komolyan. A Berkeley Egyetem újságíró szakán például tavaly ősszel olyan kurzust kezdtek tartani, amelyen a hallgatók weblogírást is tanulnak heti egy órában; így az egyik legnevesebb amerikai egyetem a világon elsőként illesztette tananyagába a nyilvános naplókészítést. Az egyetemi bloggolás azonban korántsem csak szórakozás: az intézmény újságírónak készülő hallgatói kizárólag abban az esetben kapnak szemináriumi jegyet, ha az évfolyam bloggolásából is kiveszik részüket.
Magyarországon itt még nem tartunk, ám talán nem is baj, hogy blogügyekben nem tartozunk a világ élvonalához. A mozgalom azonban már idehaza is túljutott a szárnybontogatás időszakán, hiszen az egyik leglátogatottabb blogoldalon csaknem kétszáz személyes naplót böngészhet a látogató.
A honi blogoszféra alapjait bizonyos Angelday (természetesen ez csak az illető internetes felhasználói neve) fektette le, sok későbbi blogger az ő piszlicsáré történeteit olvasgatva kapott kedvet a naplóíráshoz. Angelday e „történelmi” tettével előrevetítette a valóságshow-k népszerűségét. A netes naplóböngészőknek és a televíziós kukkolóknak ugyanis nagyrészt azonosak a motivációik. A társadalomtudósok évtizedekkel ezelőtt diagnosztizálták, hogy a modern ipari társadalmakban aggasztó elmagányosodás figyelhető meg. A személyes kapcsolatok helyett sokan a tömegmédiumokban keresik és találják meg azokat az élményeket, amelyek miatt az embert méltán nevezzük – és ez ma már valódi ellentmondás – társas lénynek. Mások életének, konfliktusainak kifürkészése szolgáltatja az elmagányosodott ember élményanyagát. Tehát a valóságshow-k és a webnaplók elemzése nem lehet teljes anélkül, hogy ne beszélnénk azokról a súlyos problémákról, amelyek ma az Egyesült Államok és Nyugat-Európa társadalmai mellett Magyarország népességét is jellemzik – vélik a pszichiáterek. Az érvelés már csak azért is elfogadhatónak tűnik, mivel az internetkultúrával foglalkozó újságíróknak, köztük Alex Beamának, a Boston Globe munkatársának is az a véleménye, hogy a webnaplók általában semmiféle fontos információt nem tartalmaznak, a blogoszféra az öndicséret vég nélküli megnyilvánulása. Ebben a műfajban egyetlen gondolat sem marad publikálatlanul, mint ahogy egyetlen bloggertestvér sem nélkülözi a méltatást, legyen bármilyen haszontalan is a tevékenysége.
Az amerikai zsurnalisztának talán igaza van, amikor azt állítja, hogy a blogok semmiféle fontos információt nem tartalmaznak; ám a webnaplók rajongói nem is várnak kedvenceiktől komoly irományokat. A Wanders nevű naplóolvasó így vall erről: „Én majdnem mindegyiket olvasgatom, ahogy időm engedi, legalább heti rendszerességgel. Pont azt szeretem bennük, hogy mindegyik más. Van, amelyik személyesebb, van, amelyik filozofálgatósabb, van, amelyik humoros. Így, együtt az egész jó, színes, élvezetes. Van a blogozásnak törvénykönyve, hogy milyennek kell lenni? Ha lenne, olyan egyformák lennének, hogy szinte értelmüket vesztenék.”
Pillantsunk bele néhány magyar blogger életébe. Mielőtt azonban nekifogunk, képzeljük el, hogy olthatatlan vágyat érzünk vadidegen emberek eseménytelen életének megismerésére. Enélkül ugyanis inkább szenvedés, mintsem érdekfeszítő foglalatosság a webnaplók tanulmányozása.
Tehát: a bloggerek életében is fontos helyszín a munkahely.
„Ma, amikor ebéd után beértem, azzal fogadtak a többiek, hogy ne vetkőzz le, mert megfagysz! Ugyanis hét végén valahogy nem működött a fűtés, hétfő reggel pedig jégverem fogadta a kollégákat. Volt, aki elköltözött mások mellé, melegebb éghajlatra.
Állítólag a karbantartók többször is itt jártak, aztán azt mondták: átkapcsolunk kézi vezérlésre, mert attól sitty-sutty meleg lesz.
De nem lett.
Később kénytelen voltam jómagam is felvenni a második pulóveremet.
Aztán most, hogy egyedül vagyok, és elgondolkozom a helyzeten, eszembe jut, lehet, hogy én vagyok a ludas. Péntek este záráskor ugyanis véletlenül hozzáértem a főkapcsolókhoz. De aztán rögtön utána visszanyomtam a cuccost. Persze lehet, hogy ez a légkondinak édeskevés volt. Most lapuló üzemmódban vagyok.”
Az ifjabb bloggerek leginkább az iskolában történtekről értekeznek. Esetükben mindarról olvashatunk, ami – valószínűleg – kizárólag a szüleik számára érdekes: „Aztán ma valahogy nagyon bejött minden. Nem feleltem, 3-as lett a történelemdolgozatom, és ami a legjobb volt, sütött a nap. Jön a tavasz, kézen áll a veréb, kibújnak fészkükből a nyugdíjasok, és idén is meglengetik szatyraikat az ember feje fölött a buszon.”
Vagy: „ÖTÖS LETT AZ IRODALMAM!!!! Úristen, atyavilág. Nem gondoltam volna. Pedig a 4 feladatból egyet nem is csináltam meg… És nem is tett megjegyzéseket rám a tanár (pedig szokott). A Szeptember végén-ből még mindig nem feleltem, pedig már nagyon jól tudom!! Szépen hangsúlyozva meg érzékeltetve az időmértékes verselést. Háháhá! … azér költő én se leszek hirtelen.”
Vannak bloggerek, akik életük legapróbb mozzanatait is közkincscsé teszik: „Ma egy haver rám dudált útközben meló felé. Meg még kétszer-háromszor elkiáltotta a nevem. Na, ekkor vettem észre… de hát ő akart mindenáron elhozni melóba.”
Ennél azért érdekfeszítőbb, amikor a naplóírók a családi szenynyes kiteregetésével múlatják szabad idejüket. Persze érthetetlen, hogy a felek miért nem egymás között intézik el vitás ügyeiket: „A nővérem megígérte apánknak, hogy ma reggel kimegy, és elviszi a nem gyógyuló sebével a sebészetre. Most telefonált nekem, hogy apánk hajnalban elesett, és tele van zúzódásokkal. Várom, hogy kiérjen, és felhívjon, mi van.
Kiderült, hogy már ő is gondolkodott azon, meddig lehet apánkat egyedül hagyni.
Asszem, ideje van egy beszélgetésnek a nővéremmel.”
Ám legtöbbször az derül ki, hogy a naplóírásnak – még ha a világ nyilvánossága előtt zajlik is – egyszerűen csak unalom az oka: „Elvittem a kocsit a szerelőhöz, mert beragadt a bal első fékje (a hengert nem tolta vissza), már két napja szétszedtem megnézni, mi baja. most visszaraktam a kereket, a kiszerelt féket beraktam az anyósülésre, és motorfékkel + kézifékkel felfegyverkezve hajtottam ki a forgalomba.
életközeli élmény volt, főleg, mikor egy seggfej kivágott elém, így fékezni voltam kénytelen. (mivel a kézifék szarul fog) a kocsi ofkorz jobbra csúszott, de ellenkormányoztam, és közben még megfigyelhettem a gondosan leszigszalagozott fékcsőből kifröccsenő olajat baloldalon.
de végül eljutottam a szerelőig. péntekre talán kész lesz.
ezenkívül unatkozom. mindenki dolgozik meg tanul, csak én rohadok itten tehetetlenül.
nincs munkám, bazmeg!
azt hiszem, fogok valami itthon levő autót, és elmegyek valahova.
mittomén.”