Reformokra szorul az ENSZ

Noha számos állam továbbra is fenntartásokkal kezeli az Irak ellen tervezett háborút, Washington és London elszántsága töretlennek tűnik. Ennek legékesebb jele, hogy a szövetségesek akár a jogilag felülbírálhatatlan Biztonsági Tanács felhatalmazása nélkül is lépnének. Kérdéses azonban, hogy akkor mit ér valójában az ENSZ, s miként változik meg a korábban szövetséges államok viszonya, ha ezután érdekeik miatt szembe kerülnek egymással.
– Volt, amikor az ENSZ 1945-ös alapokmányában kialakított rendszer jól működött, volt, amikor kevésbé, a szervezet mégsem kívánt eddig komolyabb változásokat eszközölni – mondta el lapunknak Kovács Péter nemzetközi jogász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora. A ruandai és balkáni konfliktus is rámutatott ugyanakkor, hogy a kilencvenes években történt némi előrelépés, hiszen lehetőség nyílt arra, hogy a belső konfliktusokat is a nemzetközi biztonságot fenyegető veszélyforrássá minősítsék.
Kardos Gábor nemzetközi jogász, az ELTE jogi karának docense szerint a legjelentősebb előrelépések ezen a téren az egyéni felelősség meghatározásának kérdésében mentek végbe, hiszen ma már van lehetőség a személy szerinti felelősségvonásra a nemzetközi jog alapján. Ugyanakkor sokat elárulhat az alapokmány naprakészségéről, hogy abban névleg még létezik a Szovjetunió, sőt a hajdani Kínai Köztársaság is.
Az elmúlt időszakban mindenesetre jól tudott működni az ENSZ – tette hozzá Kovács Péter –, mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség változásokra. A professzor szerint „nem maga a nemzetközi jog mint tudományág szorul reformokra, sokkal inkább az az intézményrendszer, mellyel kapcsolatban áll”. Nagy kihívás például a világszervezet és a regionális szervezetek kapcsolatainak rendezése, az ENSZ-tagok státusának tisztázása, illetve a definíciók pontosítása. Egy máig érvényes, 1974-ben megfogalmazott definíció szerint például csak a valódi fegyveres konfliktusok (így egy másik ország bombázása, lerohanása) minősülnek agressziónak, holott egy nagyváros ivóvízkészletének megmérgezése vagy kommunikációs-informatikai rendszerének megbénítása akár sokkal nagyobb veszélyeket is rejthet magában. Ugyanakkor – mint Kovács Péter rámutatott – az államok akarata hozhat csak változást, egyelőre mégis inkább a reformoktól való tartózkodás a jellemző. A valódi kulcs azonban a második világháborúban győztes s azóta is nyeregben lévő nagyhatalmak kezében van, melyek azonban igencsak féltik pozícióikat. Kardos Gábor szerint kérdéses, hogy miként fog tudni együttműködni a nemzetek szövetsége, ha a vezető hatalmak szemben állnak a többiek akaratával. A nemzetközi jogász elmondta, az ENSZ alapokmányában egyértelművé tették, hogy a BT intézkedései megkérdőjelezhetetlenek, határozatait senki nem bírálhatja felül.
Amerikai nyilatkozatok szerint azonban az Egyesült Államok kész lenne akár felhatalmazás nélkül is támadni, ezzel mintegy semmibe véve a tanács döntését. Irak kapcsán a fő kérdés – Kardos Gábor szerint – az, hogy képes lesz-e a BT döntést hozni, sor kerül-e valamelyik állandó tag vétójára, s mi történik az államok között ezután.
A szakemberek abban egyetértenek, hogy számos ponton lehetne változásokat eszközölni. Az egyik legfontosabb lépésről például, vagyis a BT bővítéséről korábban többször is volt szó, a jelenlegi tagok azonban presztízsveszteségként élnék meg, ha Németország, Japán és esetleg India, valamint Brazília állandó taggá lépne elő. Így kérdés, hogy a BT és a nemzetközi jog alapján szabályozott rendszerek modernizálására ki lehet-e egy olyan konstrukciót találni, amely minden fél számára elfogadható, s egyben lehetővé teszi az előrelépést is.