Szabad költözési jog

Werbőczy elvette, az Európai Unió visszaadja. Időközben II. József is visszaadta, de akkoriban nem nagyon éltek a lehetőséggel. A szabad költözési jogról van szó, az egyik elemi szabadságjogról, ami uniós tagságunk után teljesebbé válik. Az MSZP kampányában a csatlakozás előnyeit soroló nyolc pont közül ez az utolsó: „A csatlakozás másnapjától 24 másik országban telepedhetünk le.” Első ránézésre megnyugtatónak látszik, hogy megnyílik előttünk, ha nem is a nagyvilág, de a kontinens jobbik fele, ám az elméleti esély nem jelent gyakorlati lehetőséget is. Hazánk népességének jelentős többsége felhagyott a nomád életmóddal. Európai mivoltunk egyik bizonyítéka, hogy röpke ezer esztendővel ezelőtt leszoktunk a vándorlásról. Sőt, azt is kijelenthetjük, hogy átestünk a ló túlsó oldalára. A hajdan összevissza száguldozó magyarokat ma alig lehet kimozdítani megszokott otthonaikból.
Aki Debrecenben lakik, az nem akar átköltözni Szegedre vagy Nyíregyházára, még a városon belül is csak akkor cserél lakhelyet, ha nagyon muszáj. Ez a nehezen mozduló tömeg nem ájul el a gyönyörtől azért, mert 2004 májusától kezdve akár Londonban is letelepedhet. Ám tegyük túl magunkat a költözködéssel szembeni rettegéseinken, s próbáljunk élni az EU kínálta nagyszerű alkalommal. Csak bátorság és elhatározás kérdése lesz, hogy eladjuk a külső-józsefvárosi, szanálásra ítélt szoba-félkomfortunkat, s árából új életet kezdjünk a francia Riviérán. Ez az esély hiányzott nekünk, magyaroknak már régóta. Igaz, aki nemcsak merészséggel bírt, de megfelelő tőkével is, az eddig is letelepedhetett bárhol, nem csak az EU-tagállamokban. Az a szűk réteg a csatlakozás után is oda megy, ahová akar, a többségnek marad a Külső-Józsefváros. Elvileg ők is mehetnének, de gyakorlatilag örülhetnek, ha itt fedél van a fejük felett.
Érdekes, hogy néhány héttel ezelőtt még fennhangon emlegették a szabad munkaerő-vándorlást, a nyolc érvből ez már kimaradt. A tagállamok sorra jelentik be az újonnan csatlakozók előtt, átmenetileg lezárják saját munkaerőpiacukat. Jól képzett, magasan kvalifikált egyének eddig is vállalhattak munkát az EU-ban, a többségre ezután sem lesz szükség. Magyarán folytatódik az „agyelszívás”, ami kárhozatos jelenség, de a gazdag országoknak hasznos. Mi a csatlakozás után is a szegények táborába tartozunk majd. Valóban az ország érdeke lenne ez a szabad költözési jog?
Van ennek a nyolcadik pontnak olyan üzenete is, amely egyenesen rémisztő. Akinek nem tetszik az EU-csatlakozás, az szedheti a sátorfáját, s mehet, amerre lát. A Tóth Károly-i logika szabályainak megfelelően arra a következtetésre juthatunk, hogy az MSZP az ország elhagyására buzdít. Bár a mondat közvetlenül a szabad költözési jogra vonatkozik, közvetve azt sugallja: aki nem ért egyet az MSZP politikájával, az húzzon innen melegebb éghajlatra. Nem fél az MSZP attól, hogy mozgalom indul, amely tiltakozni fog a párt emigrációt propagáló felhívása ellen, hogy sok ezren fognak hisztérikusan tüntetni a Köztársaság téren, mert a szocialisták el akarják üldözni őket az országból? S hiába pereskednek majd, a bíróság ellenük ítél, hiszen a Tóth Károly-féle „öngyilkos” ügy már precedenst teremtett. Természetesen semmi effélétől nem kell tartani, hasonló agyalágyultságra csak az MSZP és koalíciós társának hívei hajlamosak, ezért senki nem fog kis bőrönddel a kezében a pártház elé vonulni. A kormány és a kormánypártok nyugodtan folytathatják kampányukat, ami az egész EU-csatlakozást egy intimbetét marketingszintjére zülleszti, oly ügyefogyott és esetlen, hogy egyetlen ellenzőt sem fog meggyőzni, viszont számos támogatót eltántoríthat.
S ez még csak a nyitány, ha így folytatják, a végén még Kovács László is az integráció ellen fog szavazni, s utána áttelepül a 24 tagállam valamelyikébe. Ez elég nyomós érv a csatlakozás mellett.