Lesz-e, aki álmodjon?

Volt egy csodálatos kiállítás Magyarországon. Az Álmok álmodói – Világraszóló magyarok című tárlat bemutatta a magyar alkotók és a XX. század első évtizedei magyar iskoláinak világraszóló sikereit, s méltán vált a magyar szellemi élet tisztelőinek zarándokhelyévé. Ekkor döntött Orbán Viktor kormánya a magyar tudomány támogatásának korábban nem tapasztalt mértékű növeléséről is. Így nem kellett elmondanom azt az érvemet, hogy a 2000-ben szolgáló magyar kormánynak, amikor az oktatás és a tudomány támogatásáról határoz, úgy kell döntenie, hogy akár ezer év múltán is megrendezhessünk egy hasonló kiállítást.
Azóta lebontották a kiállítást, sőt jelentős mértékben csökkentették a tudomány támogatását. Sokan megszólaltunk már e döntések ellen, higgadt, nyugodt hangon. Most azonban segélykiáltást kell hallatnunk. Jól értesült napilapok hírül adták ugyanis: csökkenteni kell a természetismereti tantárgyak óraszámát.
A magyar értelmiségnek most kiáltania kell: ne tovább! Már a kerettantervek óraszámainak kialakításakor is veszélyesen kevés tanóra jutott a természetismereti tárgyakra. Ha ezt most tovább csökkentik, az a magyar oktatás összeomlásához vezet. A közgondolkodás formálását ma egy szűk, a médiamanipuláción kívül semmihez sem értő, üresfejű, fogyasztásimádó réteg uralja. Akik minden nap büszkén arcunkba vágják tudatlanságukat, s ezzel sok pénz keresnek, megvásárolhatnak maguknak minden tudáson alapuló jóléti szolgáltatást, az életmentő műtéttől a plasztikai sebészetig. S ez a technikailag analfabéta, de éppen a technika (televízió, számítástechnika) révén magát már-már mindenhatónak feltüntető réteg most úgy érzi, eljött az idő, hogy tudatlanságát követendő viselkedésmintává, sőt az oktatás törvényi szabályozásán keresztül kötelezővé tegye.
Bárki, aki átélt egy rövidebb áramszünetet, a közlekedés vagy a hírközlés rövid zavarát, bárki, aki látja a modern gyógyítás eszköztárát, a háztartások, a közlekedés technikai csodáit, fel kell hogy fogja, mindennapi életünk katasztrofális zavaraihoz vezet a jól képzett szakmunkások, mérnökök, orvosok, biológusok, vegyészek, fizikusok hiánya. És a társadalom katasztrofális zavaraihoz vezet e szakemberek gondolkodásmódjának, erkölcsi helytállásának kiszorítása a közgondolkodás formálásából. Egy erőmű vagy egy komputertomográf működéséért felelős mérnök összehasonlíthatatlanul kisebb valószínűséggel gondatlan, mint egy üresfejű médiaszemélyiség.
Az alap- és általános műveltség mindenkor érvényes normáit nem oktatási szakértőknek, még csak nem is a tantárgyformáló pedagógusoknak, hanem a véleményformáló értelmiségnek kell kialakítania. A Mindentudás Egyetemének óriási sikere is adhatna talán egy kis bátorságot a természettudományos és műszaki értelmiségnek, hogy a közgondolkodást igenis alakíthatja az igényes tudás is. Azt gondolom, hogy a magyar oktatás rangjának és értékrendjének helyreállításához az alábbi lépéseket haladéktalanul meg kell tenni. Ha kell, szervezeteinek (Metesz, TIT, Eötvös Loránd Fizikai Társulat, Magyar Kémikusok Egyesülete, Mérnökakadémia stb) hagyományos és elektronikus aláírásgyűjtési akcióival, ha kell, ennél erőteljesebb lépésekkel is. S nem hallgathat a Magyar Tudományos Akadémia sem.
A legsürgősebb teendő a kerettantervek természettudományos óraszámainak enyhe mértékű emelése. A kerettantervek véglegesítésekor a konszenzusos javaslathoz képest az óraszámok az egyes természetismereti tárgyak esetében heti fél, néhol egy egész órával csökkentek. Vissza kell állítani az eredeti javaslatban szereplő arányokat, a médiaismeretek és egyéb sületlenségek rovásra.
A második teendő, hogy el kell kezdeni a természetismereti tárgyak tananyagának tartalmi átdolgozását természettudományi tárgyakból természetismereti tárgyakká. A fizikában például nem a fizika tudományoskodó, a diák, de néha még a tanár számára is érthetetlen, befogadhatatlan és feldolgozhatatlan, elvont részleteit kell tanítani, hanem a természetképünk alapjairól szóló, tapasztalatokat és a műveltséget megalapozó, átfogó gondolatokat. Általános tételként nem természettudományt, hanem természetismereti műveltséget kell tanítani, a tartalmi követelményeket, a tankönyveket ennek megfelelően kell átdolgozni.
Itt térek ki az integrált természetismereti tantárgy kérdésére. A magyar iskolarendszerben hagyományosan tantárgyi keretben tanítunk. Egyik napról a másikra áttérni egy nem tantárgyi oktatási rendszerre mérhetetlen káoszt okozna, és az oktatás teljes eligénytelenedéséhez vezetne. Ma a felsőoktatási intézményekben két tantárgy megfelelő szintű oktatására sem tudjuk kiképezni a tanárokat. Ha a sajtóban érzékelhető felvetéseknek megfelelően a magyar felsőoktatási intézmények természettudományi karain egyik napról a másikra hozzákezdenének a természetismeretet (az angolszász irodalomban Science) oktató tanárok képzéséhez, az tragédiához vezetne. A tanár csak úgy lehet képes gyerekeket igényesen a természet általános ismeretére tanítani, hogy ő maga ennek egy részét, például a biológiát jól ismeri, és tájékozott más szakterületeken.
A harmadik azonnali teendő ezért a természetismereti tantárgyak (fizika, kémia, biológia, földrajz, bizonyos értelemben a matematika és az informatika is ide sorolható) tanárképzési szakjain a képesítési követelmények olyan átdolgozása, amely megtartja a szaktanári jelleget, de jelentős mértékben kiterjeszti a képzést a természetismereti műveltség irányába. Például a fizika- vagy informatikatanárok képzési követelményeibe más természettudományos területek ismereteit is fel kell venni. Természettudományosan művelt szaktanárokat kell tehát képezni, és a tanártovábbképzés zűrzavaros, egyéni gazdasági érdekektől vezérelt rendszerében is ezt kell a továbbképzés legfontosabb céljává tenni.
E három lépés megtételének sürgetésében a magyar véleményformáló értelmiségnek egységesen és határozottan fel kell lépnie. Ezután ki kell dolgozni egy általános (integrált) természetismereti érettségi vizsga követelményeit. Úgy, hogy az arra való felkészülést a tantárgyi keretek közötti tanítás lehetővé tegye, azaz ne igényeljen külön tantárgyi felkészítést. Majd az érettségi vizsga követelményeit úgy kell meghatározni, hogy egy természetismereti szaktantárgyból vagy az általános természetismeretből minden diáknak érettségiznie kelljen. Egy ilyen vizsgát természetesen a szakiskolák vizsgái közé is fel kell venni. Ezen elképzelések az Oktatási Minisztériumban 2002 tavaszán készen álltak. Megvalósításuk ma is aktuális, sőt sürgető kényszer, de továbbmegyek: nemzeti érdek.
Lesznek-e új álmok álmodói? Épülnek-e gyönyörűséges épületek, hidak, képesek leszünk-e működtetni Magyarország termelési, szolgáltatási rendszereit? Álljuk-e majd a versenyt Európában és a nagyvilágban? Írhatja-e majd a Science magazin 3000-ben, hogy a XXI. századhoz Magyarországon is hozzájárultak? Rendezhetnek-e késői utódaink az XXI. század világraszóló magyarjairól kiállítást? Mindez most dől el. Az iskolákban. Mindannyiunk felelőssége, hogy jó döntés szülessen. A közgondolkodás alakítóit szavuk felemelésére, miniszter utódomat megfontolt döntésre kérem.
A szerző egyetemi tanár, az Orbán-kormány közoktatási minisztere