MI A MAGYAR?

Jöttek aztán olyan levelek, hogy a költőt hol itt, hol ott látták a forradalom után. Szőllősi Balázs Máramaros-Szigetről azt írta, hogy Hatfaludi Elek elbeszélése szerint Petőfi 1849 késő őszén a Szilágyságban, Bölcskén, több napig időzött nála… K. S. K. Csongrádról azt írta, hogy ő Petőfivel 1849 aug. 10-ikén Aradon Rech tímárnál találkozott, hogy 1850 telén Baranyi földbirtokosnál, utóbb Marczaltőn rejtőzködött br. Isztriczné (Üchtritzné) szül. Amadé grófnénál, Veszprém-m.-ben. Vadona János Pécsett egy Kaboda A. nevű gyógyszerésszel találkozott, ki azt erősítette, hogy a költő 1859 végén egy Asztalos nevű barátjánál rejtőzködött Békés-Csabán, de hogy onnan hová ment, nem tudja. Kiss Elek azt írja, hogy ő G. J. sopronmegyei birtokostól hallotta, hogy 1850-ben Kolozsvárt gr. L. úrhölgy az akkor nagy nyomorban sínylődő Petőfi javára aláírási ívet köröztetett s maga G. J. is adott kisebb összeget. Majd 1854 nyarán Győr megyében Kápli Lajos ev. lelkésznél töltött egy éjet, aki felismerte mint gyermekkori tanulótársát. Boér Antal Kovács Lenczinétől (szül. Kabos Zsófia) Pesten 1850 tavaszán hallotta, hogy Petőfi él s Nagybánya környékén egy nőegylet őrködik felette. A Nefelejts-ben egy névtelen levélíró H. volt forradalmi kapitánytól hallotta, hogy Zilahon ráismert a költőre egy deszkát áruló székely ifjúban. Bartha János Tiszabecsről írja, hogy a segesvári csata után Segesvárt feküdvén, a 3-ik héten egy verebélyesi székely beszélte, hogy a csata utáni reggel kertjében egy sebesültet talált, egy hétig ápolta a szénapadláson, aztán pórruhában, járatlan utakon az oláh határszélig kísérte, ki elváláskor megmondta a nevét: Petőfi volt. P. Szathmáry Károly M.-Szigetről mint mythoszt írja le, hogy Lezsneken állomásozván 1849 augusztusában, a székely közhonvédektől két változatot hallott: egyik szerint Petőfit az oroszok elfogták s elvitték Szibériába; a másik szerint a fogoly költő az orosz czár elé került, aki megtudván, hogy kivel van dolga, gazdagon megjutalmazva bocsátotta el… Kápli Lajos kis-babothi (Győr m.) ev. lelkész Kiss Elek föntebb id. felhívására két levelet írt: „Petőfi Sándor nálam volt! De nem 1854-ik évben, mint Kiss Elek úr írja, hanem 1851-ben, július közepén, egy csütörtökön du. 3 órakor tért be hajlékomba.” Petőfi Istvánnak adta ki magát, de ő ráismert… Ekkor a költő sem tiltakozott többé. Másnapig volt nála, ekkor Ménfőig vitte kocsin, onnan gyalog ment Győrbe, félve, hogy kocsin könnyebben elfogják. (…) Új-Székelről Murvai Sámuel birtokos hosszas kutatásainak eredményeit adja elő, s a következőket tartalmazza. Petőfit a kozákok Bem kocsija elrablásakor a csata végén annyira megsebesítették, hogy csaknem halva maradt a héjasfalvi határon. Eltávozván az ellenség, magához tért, s bemászott Héjasfalvára egy Lapadat Nyikuláj nevű oláh telkére s bebujt egy csomó szalmahulladékba. Ezt megtudta reggel egy Vonicza Tódor nevű oláh, kivonszolta onnan s bosszújában… a sebeiben nyögő Petőfit agyonverte s a kapuba kidobta. Ennek még élő szemtanúi Héjasfalván: Gergely János 60 éves, Lapadat Nyikuláj és Fodor István 53 éves lakosok. A holttestet aztán onnan egy héjasfalvi Lőrincz Samu nevű ember egy másik (ismeretlen) társával fölvette és eltemette Héjasfalva alsó vége déli részén egy kis patak partján, az u. n. Nagy Zsigmond luczernása belső felében. A sír helye akkor eléggé látszott s még most is látható.
Ferenczy Zoltán: Petőfi eltűnésének irodalma (1910)