Bár az új vezetői csapat névsora még nem végleges, már biztosnak tűnik, hogy Anatolij Kucovol, jelenlegi védelmi miniszterhelyettes az Energiaügyi Minisztériumba kerül át. Ugyancsak Smihal helyettese lehet Jurij Bojko, aki korábban a miniszterelnök tanácsadója volt, és jelenleg az Ukrenerho állami áramszolgáltató felügyelőbizottságának tagja.
Egy másik korábbi tanácsadó, Natalja Bojko, aki energetikai ügyekkel foglalkozott Smihal mellett nem vállalta a felkínált pozíciót, így ő nem csatlakozik az új vezetéshez.
Zelenszkij politikai tisztogatása áll a háttérben?
A személyi átrendeződés egy szélesebb körű politikai tisztogatás része Kijevben. Volodimir Zelenszkij január elején bejelentette, hogy a digitális átalakításért felelős minisztert, Mihajlo Fedorovot jelöli védelmi miniszternek. Egy nappal később pedig azt javasolta, hogy a jelenlegi védelmi miniszter, Denisz Smihal legyen az első miniszterelnök-helyettes és egyben az energiaügyi miniszter.
Január 9-én kiderült, hogy Fedorov és Smihal is benyújtotta lemondását, és a tervek szerint január 13-án a Legfelsőbb Tanács felmenti őket jelenlegi tisztségükből, majd új posztokon nevezi ki őket.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!