Ahol a postás már egyszer sem csenget0

A postabezárások ellen tiltakozó ormánsági települések sportnyelven szólva pénteken megnyerték az első fordulót. A Magyar Posta Rt. vezérigazgatója szeptemberig leállította a nagy felzúdulást keltett döntés végrehajtását. De valószínűleg Bálint Bánk, Siklósnagyfalu polgármestere fején találta a szöget, amikor egy amerikai tábornokot idézett, akit megfutamodással vádoltak felettesei. A hadfi azzal védekezett, hogy nem vonult vissza, csak ellenkező irányba harcol.

Az Ormánság messze van a fővárostól, időben és térben egyaránt. Elhagyjuk a mecseki dombvidék lankás tájait, s a horvát határ felé haladva érkezünk Bogádmindszentre. A község polgármesterének igaza lehet abban, hogy eddig a legtöbb ember nem is hallott erről a faluról. Ám most bekerült a híradásokba, sőt, mondhatni történelmi tettet hajtott végre: több, hasonló kistelepüléssel karöltve fellázadt. Kilenc ormánsági község első embere ugyanis úgy döntött, postáik bezárása az utolsó csepp a pohárban, s küzdeni fognak azért, hogy a vidék lakosságát is emberszámba vegyék. Pár nap alatt összegyűjtöttek kétezer-ötszáz aláírást, s ígérik, hogy ez a szám rövidesen a húszezret is meghaladja majd.
Talán még soha nem látogatott ide egyszerre annyi fontos ember, mint ezen a péntek délutánon. Csak a postától négy felső vezető tette tiszteletét, eljött a vezér, az elnök, a kommunikációs főnök, valamint a pécsi igazgatóság vezetője, a terület két országgyűlési képviselője, a Községi Önkormányzatok Szövetsége, valamint a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének a vezetői, s a Baranya megyei közgyűlés elnöke is.
Zsúfolásig megtelt az önkormányzat ebédlője, s megvolt az esély arra, hogy a hangulat felforrósodjon. Ám a falu népe türelmes maradt. Pedig Szabó Pál, a Magyar Posta Rt. első embere igencsak próbára tette türelmüket, amikor a társaság sanyarú gazdasági helyzetét ecsetelve a jelenlévők megértését kérte.
– Ugyan ki sajnálja a postát, mert az emberek már nem adnak fel táviratot, és e-mailen, meg sms útján kommunikálnak egymással? – tette fel a kérdést, majd mindjárt hozzátette: Pedig ez a posta pozícióit előnytelenül érinti. Ezután a számok birodalmába kalauzolta a jelenlévőket, akik megtudhatták, hogy a sok-sok milliárdos bevételből milyen csekélyke folyik be a levélforgalomból.
A hatszáznál kisebb lélekszámú települések közül ötszázban már most sem működik posta, van viszont szolgáltatás, amelyet a lakosság egyre csökkenő mértékben vesz igénybe – szögezte le, majd rátért a mozgóposták előnyeinek ecsetelésére, amelyek által bővül az igénybe vehető szolgáltatások köre. S mivel sem az érvek, sem a számok, sem a részvénytársaság gazdasági helyzete nem hatotta meg az egybegyűlteket, Szabó vezérigazgató azt a nagylelkű felajánlást tette, hogy amennyiben valahol nem találnák elegendőnek a mobilrendszert, a posta hajlandó megállapodást kötni a faluban az arra alkalmas személlyel, ha megfelelő körülmények között – mondjuk a saját lakásában – vállalni tudja, hogy a mobilszolgálat mellett kiegészítő tevékenységet lásson el. De gyorsan hozzátette, hogy ez havonta három-négyezer forintnál nem jelentene nagyobb bevételt.
Csáki György, a részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke is arról győzködte a hallgatóságot, hogy a posta nem hagyja el a településeket, s a mobil terminálok elhozzák a fejlődést, hiszen általuk például szükségszerűen bővül a GSM-hálózat. Elbüszkélkedett a jövőben megvalósuló központi levélelosztóval, amelynek révén a küldemények egy nap alatt elérkeznek majd a címzettekhez.
Vida Dezsőt, Egyházasharaszti felszólaló polgármesterét nem győzték meg a szavak.

– Igaz, hogy a településünkön csak négyszázan élnek, de a postánk másik négy községet, összesen legalább háromezer embert szolgál ki. A posta az infrastruktúra része; ahogyan megőriztük az iskolánkat, az óvodát, van védőnőnk, a postának is ott kell maradnia! Harcolni fogunk érte, ezért ha kell, elmegyünk Budapestre, a Parlament elé is – jelentette ki.
Szabó Pál vezérigazgató nem hagyta szó nélkül a felszólalást, és a polgármester fejére olvasta, hogy a társaságnak tavaly 3,3 millió forint veszteséget hozott az egyházasharaszti posta, s ha minden így maradna, ez tovább növekedne, mivel jövő évtől a postát törvény kötelezi arra, hogy a csomagokat házhoz szállítsák. Egyébként is, a magyar posta túl olcsó, áraink az ausztriaiak egyharmadát teszik ki. Ám a lényeg, hogy a társaság tavalyi, adózás előtti vesztesége elérte a kilencmilliárdot, s ezen változtatni kell. Szerinte a mobilrendszer egy alternatíva, amellyel együtt jár egy kellemetlen átállási időszak.

Hegyszentmárton polgármester aszszonya sem hagyta annyiban:
– Az élelmiszer is olcsó, és azt a vidékieknek köszönhetik – emelkedett szóra Jakab Gézáné, aki érti a gazdasági megfontolásokat, de úgy gondolja, hogy nem a falusiakkal kell megfizettetni a veszteségeiket, csökkentsék inkább az apparátusuk költségeit. Elmondta, hogy a felmondóleveleket náluk már alá is íratták a hivatal dolgozóival.
Kárász polgármestere szerint a posta rossz döntést hozott, hiszen ha az embernek elkezd romlani a szeme, nem szúrja ki, hanem vesz egy szemüveget. Nagy János, Bogádmindszent első embere is azon az állásponton maradt, hogy a mobil posta nem megoldás. – Azok, akik ma a nyitvatartási idő alatt bármikor bemehetnek a postára, ezután esőben, hóban ácsoroghatnak a busznál egy megadott időben. És ha késik a busz? Ebben a faluban 1895 óta van postahivatal, s azt kérjük, hogy hagyják meg nekünk – tette hozzá szelíden.
A vezérigazgató ismét a társaság nehéz helyzetét taglalta, a bevételek és kiadások számait állította szembe egymással, beszélt az egyre csökkenő levélkézbesítésről, a forgalomszegény postai környezetről, s arról, hogy mindezt kezelni kell valahogy. Megnyugtatta a polgármester asszonyt is, hogy a saját házuk táján is sepregetnek, s beszámolt a modernizációs program részeként végrehajtott átszervezésekről, leépítésekről, költségmegtakarító intézkedésekről.

– Elhisszük, hogy csökken a forgalom, de az életszínvonal is – emelkedett újra szólásra Jakab Gézáné. – Elvárjuk, hogy az állam tegyen pénzt a rendszerbe. Ha a bankokat lehetett milliárdokkal konszolidálni, a postát is segítse ki az állam – követelte, majd a házigazda, Nagy János igyekezett összegezni a falusiak mondandóját.

– Ha mindent pénzügyi oldalról vizsgálunk, semmi sem éri meg. Ott tartunk, hogy velünk akarják megfizettetni az iskolát, az orvost, ha azt akarjuk, hogy legyen közlekedés, akkor a Volán és a MÁV is tartja a markát. Mi nem vagyunk a posta modernizációja ellen, de ne úgy akarják végrehajtani, hogy szembeállítják egymással azokat a településeket, ahol még van posta, és ahol már nincs, vagy nem is volt.

A posta vezérigazgatója sem hagyja magát egykönnyen meggyőzni, siet is leszögezni, hogy csak a postaszolgáltatások kérdése az ő székéből nézve igenis gazdasági kérdés, s nem is szándékozik másképp megközelíteni. Mivel azonban úgy látja, hogy valóban történtek kommunikációs hibák, a döntés végrehajtását, vagyis a kisposták bezárásának ügyét szeptemberig elhalasztja. Addig jut idő a helyi adottságok megismerésére, viszont ez nem jelenti azt, hogy a tervbe vett mobilrendszer tervét sutba dobnák, sőt, ahogy mondta, az alaphelyzet változatlan.
A falusiak azonban ezt már föl sem fogták, annyira örültek az elért sikernek, s szemlátomást bizakodnak abban, hogy az elnyert haladék a posták túlélését is biztosítja majd. A házigazda a rend kedvéért átnyújtotta a követeléseiket tartalmazó petíciót, amelyből egyelőre minden – a döntés felfüggesztése, az utcára tett alkalmazottak visszavétele, valamint a tárgyalások kezdeményezése – meg is valósult. A falusiak a végsőkig elszántak voltak pénteken, míg a posta vezetői megfutamodni látszottak. Pedig csak ellenkező irányba harcolnak tovább, s ki tudja, a községek lakóinak és vezetőinek meddig tart a muníciójuk, a lendületük, s a könnyű csata után képesek lesznek-e a háborút is megnyerni.