„Antiszemiták vogymuk”

A komcsi újságírás rossz hagyománya bonyolultabban és pártsemlegesen van jelen. Ezt a mondatot nem valamelyik megrögzött kommunistázó pokolfajzat vetette papírra, hanem Esterházy Péter az Élet és Irodalomban, Mik vogymuk című sorozatában. Az ilyen mondatok miatt állítottam korábban, hogy Esterházy egy időben (múlt időben, de igen fontos, rendszerváltó időben) az ország legjobb publicistája volt. Ám ez csak önkényes szemelgetés a kolumnás kontextusból, amely túlnyomórészt azért a „komcsiellenes” újságírás kritikájával van telítve. Egy sajtóbogarászati könyv méltatásában – melynek eredeti darabjait Nyerges András írta hétről hétre a Magyar Hírlapnak, s amolyan Grósz Károlyba fojtott filoszként fő ambíciója a polgári (nemzeti, antikommunista, anti-balliberális, ahogy tetszik) oldalhoz köthető aktuálpolitikai események, jobboldali beszédfordulatok és véletlen elszólások ürügyén kimutatni, hogy a fehérterror itt lappang közöttünk – mosódik össze a XX. század minden kínos jobboldali újságírói produktuma a jelenkori jobbközép sajtóállapotokkal. Esterházy és Nyerges munkálkodásának gyümölcse végeredményben egy és ugyanaz: ezek amott változatlanul és megrögzötten rasszisták, antiszemiták, sőt kriptonyilasok; ráadásul olyan primitívek, hogy még azt sem tudják, kiknek a nyelvét beszélik voltaképpen.
Nyerges jó tollú és asszociációkészségű, hangyaszorgalmú sajtótörténész olvasata a XX. század szörnyűséges magyar történelméről egy lehetséges (még azt is megkockáztatom: jobbára autentikus) olvasat. Ahhoz viszont, hogy állításait pontról pontra ellenőrizni lehessen, nem tanácsolnám Esterházy receptjét követni: „alapíthatna mondjuk valamelyik polgári kör egy ösztöndíjat, ráállítani két egyetemistát…” Nos, bár polgári kör annyi van, mint égen a csillag, s tehetséges egyetemistákban sincs hiány, fölösleges munkát nem végeztetnék velük. Tessék ehelyett elolvasni Körmendy Zsuzsától Nyerges esetét a haladó baloldaliság számára kisajátított Orwellel – s ezzel a „vörös faroknál” jóval körmönfontabb nyergesi manipulációs technika természetrajza bárki előtt feltárul, aki ért a szóból. Ebből legalább annyi következik, hogy a történelem egy lehetséges olvasata nem az egyetlen lehetséges olvasat. (Már persze akkor, ha komolyan vesszük, hogy európaiak és demokraták vagyunk.) A Harmonia Caelestist megíró – egyik lehetséges olvasatként a históriai relativizmust hirdető – Esterházytól tehát fizikai fájdalom olyasmit olvasni, hogy „a stiláris, gondolati párhuzamok a mai jobboldali sajtóval elképesztők; ezeket módszeresen földeríteni a jobboldalnak volna elemi érdeke”. S aztán nem sokkal ezután „kiegyensúlyozásként” a már idézett mondat a bonyolultan és pártsemlegesen jelenlévő komcsi újságírás rossz hagyományáról.
Tetszenek érteni: a jobboldal (így, egyszerűen, egy tömbben és tagolatlanul, talán egészen Csurka Istvántól talán egészen Szűrös Mátyásig) húzódjon a sarokba, szépen és folyamatosan vesézze magát, mert minden jobboldali minden jobboldalinak rokona, ismerőse, utódja és boldogtalan őse, stilárisan és gondolatilag mindenképpen, és nekik születésüktől fogva, sőt már azelőtt is elemi érdekük, hogy bizonyítsák ártatlanságukat – ki tudja, tán még tömegpusztító vegyi fegyvert is rejtegetnek az éléskamrában. A komcsik bezzeg bonyolultak és pártsemlegesek – velük kár a vesződés. Ki tehet arról, hogy oly remekül tudnak rejtőszínt ölteni?
A legfelháborítóbb kettős mérce vitán felül a jobboldali eredendő bűn és a baloldali bocsánatos bűn tétele. Hogy egy konzervatívnak folyton-folyvást el kell határolódnia a vérgőzös őrültektől, fajvédőktől, tömeggyilkosoktól; a baloldaliaknak meg ez a stiláris és gondolati párhuzamalkotás (más őrültek, fajvédők és tömeggyilkosok esetén) természetüknél fogva belefér. Esterházy a Mazsihisz helyett „mondjuk a Keresztény Értelmiségiek Klubjától” várná el, hogy tiltakozzon a kőszegi Szálasi-kiállítás miatt. Nos, ilyen szervezet tudtommal nincs, így értelemszerűen tiltakozni sem tud; de ha megfelelek kereszténynek és értelmiséginek, ezúton ünnepélyesen kinyilvánítom: szerintem átgondolatlan kezdeményezés volt ez a tárlat. Átgondolatlan, s ezért provokációra alkalmas. Minden történésznek tudnia kell ugyanis, hogy a nyilasuralom közel hatvan évvel az események után sem lehet szerves része a magyar történetírásnak a hiszterizált szellemi légkör miatt. Nem lehet az: a nyilasokról csakis a kanonizált klisékben lehet nyilatkozni. Restellem magam az evidens közlésért, de muszáj leírnom a továbblépés miatt: szigorúan elhatárolódom a megszállott Szálasi Ferenctől csakúgy, mint ámokfutó társulatától. És most akkor nézzük a másik oldalt. Miért nem szólít fel Esterházy baloldali (marxista, reformkommunista, ateista, ahogy tetszik) értelmiségieket a „történeti” Sztálin-kiállítástól vagy a tervezett Sztálin-emlékkoncerttől való elhatárolódásra? Miért szelektál „mondjuk” a Mazsihisz: milyen alapon tesz különbséget a két kiemelkedő antiszemita nemzetvezető között?
Pedig a kettős mérce itt nem stiláris botlás. Az antiszemitizmus vádja a magyar közélet tetszés szerint bárkire alkalmazható kabátlopási ügye, ami ellen a megvádoltnak nincs módja védekezni: a hírbe hozás ugyanis egyúttal maga az ítélet. Ráadásul a kommunizmus kategorikus elutasítása valami titokzatos alapon mintha magától értetődően együtt járna az antiszemitizmus kórjával. Esterházy szerint a legfeljebb tíz „igaz” (higgadt) jobboldali közíró is alárendeli magát annak az erkölcsi gőgnek, hogy a világot politikailag „jókra” és „rosszakra” osztja, s nem hódol be a „mindenki Kádár köpönyegéből bújt ki” katyvaszának. A mérsékelt jobboldali publicista nem határolódik el a „radikális testvértől” (már megint ez a kriptonyilas szóhasználat); a legjobb vegyészprofeszszor közíró higgadt soraitól arasznyira nívótlan, gyomorfordító hörgés olvasható. És hogy Orbán Viktor sürgősen határolódjon el saját hörgőitől.
Egy arasznyira (pontosabban két oldalnyira) Esterházy közérdekű soraitól Váncsa István vezércikkben sérelmezi, hogy az elhatárolódásra felszólított Orbán a kongresszusi beszédében elsütött klasszikus adomában Kohnt kicserélte „a fiatal székelyre”: talán túlzott elővigyázatosságból góbét csinált a zsidóból. Majd zavaros gondolatmenet következik arról, hogy székely ember soha nem nyitott boltot, ezért ha a kormányra vonatkoztatott hűtlen kezelés tanpéldázata nem is jelenti azt, hogy a kormány zsidó, titkon mégis az antiszemita tábornak imponál. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a jövőben a „székely” jelző használatát kerülni tessék, mert az Váncsa alapvetése nyomán immár kódolt zsidózásnak minősül. Őrület!
Esterházy a már hivatkozott Nyerges-apológiában a következő poént engedi meg magának: „Hogy a Nem! Nem! Soha! alapja kevésbé a Tria non (latinul három nem), hanem inkább a Világ c. lapban megjelent hirdetés: Nem! Nem! Soha! Nem megyünk hangszert venni máshova: csak a készítőhöz, Fekete Mihály Mesterhez, József körút 9., telefon 36-23. (Ha pechük van, még zsidó is ez a Fekete.)” Tetszenek érteni: Trianon helytelenítői, ezek a nemzetrontó irredenták automatikusan antiszemiták is. Itt az ideje, hogy Orbán Viktor sürgősen elhatárolódjon Esterházy Pétertől…