Menteni a menthetőt

Mióta Orbán Viktor nem szítja a magyarok és románok közötti ellentétet, azóta békében élnek az erdélyiek. Egy sörözéssel egybekötött vacsora közben így öszszegezte a határon túliak helyzetével kapcsolatos véleményét az egyébként igen derék ember hírében járó idősebb ismerősöm. Az ilyen vagy ehhez hasonló sommás megfogalmazásokat hallva ébredünk csak rá igazán, mennyire egyszerű, s mégis milyen elképesztően hatásos a szocialisták retorikája, politikai taktikája. Mert mit lehet válaszolni egy ilyen véleményre? Hogy évről évre tízezrekkel kevesebb magyar él Erdélyben? Hogy az erőszakos asszimiláció következtében ma már alig lehet magyar szót hallani Kolozsváron? Hogy az egyházi ingatlanok visszaadása kapcsán a leggátlástalanabb módon történik a Bukarestből irányított halasztgatás? Hogy csak azért indul perek tömkelege egy magyarországi cég ellen, mert Szovátafürdő fejlesztésébe akarja befektetni a pénzét? Hogy Wass Albert szobrait találták meg legújabb magyarellenes célpontként? Hogy moldvai csángó gyerekeket zaklatnak a román hatóságok, amiért a Székelyföldön kirándulnak? Attól tartok, hogy hiábavaló a példák felsorolása.
A kormány taktikája a határon túli magyarok problémáit illetően egyszerű: ha nem beszélünk róluk, akkor nincsenek. És nem beszélnek róluk. Az utóbbi egy esztendőben egyetlen olyan kormánytisztviselőről nem tudok, aki valamilyen, a határon túliakat érintő nyilvánvaló jogsértés kapcsán megnyilatkozott volna legalább egy ejnye-bejnye erejéig. Nem nyilatkozott senki. Nyilván nem akarták szítani az ellentéteket. A magyar adófizetők pénzén működő közszolgálati televízió híradója havonta három vagy négy alkalommal talál olyan közlésre érdemes eseményt, amely a határon túliak életét érinti. Ha pedig hír nincs, akkor feltehetően gond sincs. És virágzik a szomszédságpolitika.
Sokszor azonban kevésnek bizonyul az elhallgatás taktikája. Olyankor jön el a mellébeszélés ideje. Ezek lehetnek körmönfontak – némi képzavarral élve –, majdhogynem elegánsak. „Segítsük a határon túli magyarokat, de csak erőnkhöz mérten” – ugye ismerős a népi hangok által is gyorsan terjesztett szlogen? Aztán vannak az állatias érzelmekre ható, gátlástalan hazugságok. Mint például a huszonhárommillió román vendégmunkás ostroma. Ilyen esetekben semmi nem drága. Szocialistaként is lehet nacionalistának, románellenesnek s ezáltal európaiatlannak lenni. Semmi sem számít, csak a hazugság hozadéka.
Az utóbbi egy esztendőben az Európa-ellenes státustörvény jelszó szajkózása vezette a „nemzeti közép” kormányának hazugságlistáját. Hogy nyilvánvaló legyen a tettenérés, íme két idézet. Az egyik az Erdélyi Riport című nagyváradi hetilap március végi számából, a másik pedig a március 28-i Népszabadságból. Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára az erdélyi lapnak adott interjújában a kedvezménytörvényről: „… azt is tudomásul kell venni, hogy minden törvény megalkotásakor vagy módosításakor vannak határok, amelyeket a jogalkotó nem léphet át. Idetartoznak az ország uniós kötelezettségvállalásai. Úgy vélem, az utolsó pillanatban mindenkinek be kell látnia, nem érdeke a határon túli magyarok egyik vagy másik szervezetének vagy személyiségének, hogy Magyarország csatlakozási esélyei szenvedjenek csorbát.” Három hétre rá Günter Verheugen, az Európai Unió bővítési biztosa a Népszabadságnak adott interjút. A kérdező a csatlakozási tárgyalásokról faggatja az EU-biztost. Verheugen egyebek mellett elmondja: „A bonyolult szakmai alkuk közepette rendre merültek fel nehéz és veszélyes politikai kérdések is, amelyekben politikai megállapodást kellett kötni, például a cseh és a litván atomerőmű, a Benes-dekrétumok vagy a kalinyingrádi enklávé ügye.” Ennyi. Mire jön az érezhetően türelmetlen újságírói felvetés, sugallat: „És a határon túli magyarok kedvezménytörvénye” (így, kérdőjel nélkül). Verheugen válasza pedig egyértelmű, s vélhetően hideg zuhanyként érinti a Népszabadság újságíróját. „Ezt (a státustörvényt – a szerk.) én soha nem tartottam politikailag veszélyes kérdésnek a bővítés szempontjából” – így az EU bővítési biztosa.
Az Európára való hamis hivatkozással a kormány egy éve arra törekszik, hogy a státustörvény eltűnjön a közvélemény elől, s a végrehajtás akadályoztatásával magától elsorvadjon. Az Illyés Közalapítvány kuratóriumának villámgyors lefejezése és az ezt követő jogi huzavona lehetetlenné tette a húszezer forintos oktatási-nevelési támogatások célba juttatását. Az éles pozsonyi szembenállásra tétlenséggel válaszoló kormány patthelyzetet teremtett a felvidéki magyarokat érintő kedvezményeket illetően. Ehhez jött hozzá a határon túli magyarok, a magyar ellenzék, de még a szomszédos országok által is hevesen kifogásolt módosítási huzavona, amely azt a hitet erősítette a jogszabály alanyaiban, hogy a státustörvény végóráit éli, a kiváltott magyarigazolványok pedig érvényüket vesztették. Nem véletlen, hogy Erdélyben, miután a jogszabály módosításával kapcsolatos első hírek még mozgósító erővel hatottak, a nagyon hosszúra nyúlt bizonytalansági időszak, a kedvezmények folyósításának leállása kedvét szegte az embereknek, s ma már lassan érdektelenségbe fullad a kedvezmények ügye. Míg a Felvidéken még most is hetente több száz új magyarigazolvány iránt érdeklődő felvidéki magyart igazítanak el a Szövetség a Közös Célokért Polgári Társulás regionális irodái, addig a Délvidéken alaposan megcsappant az érdeklődés az igazolvány iránt. A kedvezménytörvény módosítása körül állandósuló viták megrendítették a délvidékiek bizalmát abban, hogy az anyaország valóban a kedvezménytörvény alapján kíván a határon kívülieken segíteni, meghagyva a jogszabály eredeti céljait.
A Medgyessy-kabinet tulajdonképpen elégedetten dőlhet hátra a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) május 24-re tervezett tanácskozása előtt. Hazugságra és elhallgatásra épített taktikájával többé-kevésbé sikerült elhitetni az anyaországi társadalom egy jelentős részével, hogy európai uniós csatlakozásunkat fenyegette a státustörvény, a határon túliak gondjai pedig egy év alatt hogy, hogy nem, de megoldódtak. Ebben a manipulatív módon kialakított közhangulatban kerül sor a státustörvény módosításának végleges formájáról dönteni hivatott Máért-ülésre. Csakhogy a tanácskozás legilletékesebb résztvevői, a határon túli magyar szervezetek vezetőinek túlnyomó többsége tisztában van a Kovács–Bársony duó játszmáival. Az is az ő érdemük, hogy a jelenleg terítéken lévő módosítástervezet „csak” magyartalanítani igyekszik a jogszabályt, s nem annak teljes érvényvesztését készíti elő úgy, ahogyan azt a kormányváltást követő első tervezetek próbálták. A tét most az, mennyit lehet a hagyományoktól eltérően mindössze egynaposra tervezett Máérton menteni a menthetőből.