Több mint politika

Szokásához híven csak néhány személyt említett név szerint a Fidesz kongresszusán tartott beszédében Orbán Viktor. Az egyik ilyen személyiség a tanácskozáson is megjelent Csoóri Sándor volt. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökévé választott Orbán talán arra is utalt ezzel, hogy nem egyszerűen egy párt újraalapításának, átkeresztelésének, hanem a rendszerváltozás újragondolásának, az előző évtizedben rögzült gondolati sémák, megfellebbezhetetlennek vélt kinyilatkoztatások meghaladásának is tanúi lehetünk. (A tömegpártok alkonyát és a társadalom közélet iránti érdektelenségét hirdette a két legmakacsabb dogma: a tavalyi esztendő mindkettőre rácáfolt.)
Csoóri Sándorék kísérlete, amelyet a volt kormányfő felidézett, több volt a pártállamot felváltó jogállami intézményrendszer megteremtésénél: a változásnak a lelki tartományokat is el kellett volna érnie. Az, hogy nem így történt, az általános értetlenségnek – többek között az akkori Fidesz elutasításának – köszönhető. A rendszerváltozás hajnalán széles alapokon szerveződő MDF több akart lenni, mint egy párt (erre utal a Fórum megjelölés), de a választások megnyerésére képes politikai szervezetet (pártot) Antall József formált belőle. Egybehangzó visszaemlékezések szerint a néhai miniszterelnök stratégiai terveiben egy olyan, az MDF keretein túllépő néppárt vagy pártszövetség megalkotása szerepelt, amely a mértékadó rendszerváltó erőket egyesítve a posztkommunista baloldal váltópártja lehet. E terv megvalósítására neki nem maradt ideje, s az első szabadon választott kormány leváltása után sokáig úgy látszott, hogy a kis pártokba zárt jobboldal nem képes kormányképes alternatívát nyújtani az MSZP és az SZDSZ első koalíciójával szemben. Végül nem a szervezeti integráció, hanem az első nagyobb átalakulásán átesett Fidesz mögött felsorakozó választók döntése teremtette meg az alternatívát. Paradox módon a leggyengébb szervezeti háttérrel, bázissal rendelkező párt vált a konzervatív oldal vezető erejévé, s az 1998-as győzelem talán el is hitette a vezetőkkel, hogy a médiademokrácia világában egy különösebb belső konfliktusok nélküli, nem túl virulens szervezeti életet élő választási párt is elegendő a sikerhez. Mint kiderült, egy választási győzelemhez és négy év sikeres kormányzáshoz elég, a tartósabb berendezkedéshez azonban már nem.
A mellény újragombolása ezzel együtt kockázatos folyamat. A tágra nyitott kapun, a tagozatokon keresztül például nemcsak tettre kész szimpatizánsok és népszerű közszereplők serege, hanem eltérő világnézetek, megosztó viták és nem utolsósorban személyes ambíciók áramlanak a Szövetségbe. Ezek kiegyensúlyozása akkor is nehéz feladat, ha az operatív ügyeket az új alapszabály szerint az eddiginél szűkebb, ötfős testület intézi. (Sokak várakozásával szemben az átalakulást kísérő belső viták ellenére nem következett be törés a Fideszben ma is döntő befolyással bíró vezetők, Orbán Viktor, Kövér László és Áder János között, a szolidaritás továbbra is a szervezet egyik legfőbb összetartó ereje.)
Az új arcok megjelenését hiba volna Schmitt Pállal kipipálni, a Fidesznek nagy szüksége van a vérfrissítésre, de korántsem mindegy, hogy miként zajlik az új vezetők, a párt álláspontját egy-egy kérdésben a nyilvánosság előtt megjelenítők kiválasztása. A várhatóan decemberre összehívott újabb kongresszusig kiderülhet, hogy mennyire életképes az új szervezeti struktúra, a szombaton életre hívott néppárt addig egyfajta próbaüzemmódban működik.
A szombati tanácskozás külsőségeiben pontosan kifejezte a megkezdett átalakítás lényegét: a határon túli és inneni partnerek felvonulása, a vendégek, érdeklődők sokasága és főként a Gesztenyés- kertben rendezett egész napos happening az elfogulatlan szemlélőben (ha létezik ilyen egyáltalán) egy világra nyitott, a politikát, a közéletet az emberekhez közelebb vivő, az élő nemzeti kultúrát ápoló néppárt méltóságteljes rendezvényének benyomását kelthette. Pontosan az ellenkezőjét annak, ahogyan a politikai ellenfelek és a kormánysajtó lefestik a magyar jobboldalt. Ezzel harmonizált a tartalom: a kongresszusi beszédek tónusa alapján az átalakuló Fidesz nem a radikalizmusban, hanem a párt köré az elmúlt években gyűlölködésből és agyakba sulykolt hazugságokból vont fal lassú lebontásában látja a siker, vagyis az újabb választói csoportok megnyerésének zálogát. A szolid hangvétel persze nem zárja ki a radikális cselekvést, a hatalmon lévők kemény bírálatát pedig nemcsak az ellenzéki pozíció, hanem a kormány tettei is indokolják. Jellemző, hogy a kongresszuson Áder János frakcióvezetőé volt a legmarkánsabb kormánybíráló felszólalás. Orbán Viktor beszéde – amelyben értékei megőrzése mellett végleg búcsút intett a liberalizmusnak – más dimenzióban mozgott; aktuálpolitikai üzeneteit áttételesen, metaforákba, anekdotákba csomagolva fogalmazta meg.
Nagy kérdés, hogy a jobboldal radikálisabb támogatóit – köztük a polgári körök egy jelentős részét – többszólamú retorikájával magához tudja-e kötni a Szövetség, az mindenesetre jól látható, hogy vannak szerveződések (lásd Jobbik), amelyek e csoport képviseletének igényével lépnek fel. A „mérsékeltek” megszólításában az MDF kíván versenyre kelni a Fidesszel. A képlet itt viszonylag egyszerű: a 2004-es európai parlamenti választások megmutatják, hogy érdemes-e a Fórumnak tovább erőltetnie az önálló utat.
A legfontosabb kérdés persze az, amit Orbán Viktor is feltett a kongresszuson: mit nyújt a Szövetség azoknak, akik kívül vannak? Erre a nemzeti összetartozás erősítésétől az alacsonyabb gázszámláig többféle választ is adott, de azt még nem tudni, hogy az újraalapított néppártnak többen elhiszik-e majd ezeket, mint a régi Fidesznek. A Szövetség elnöke szerint nem a győzelem, hanem a valódi közélet megteremtése a céljuk.
Utóbbival csak egyetérthetünk, de ha lehet, mégse ezt az útmutatást adják a következő választásokon a kampányfőnöknek.