Tisztelt Szerkesztőség!

Politikailag inkorrekt hasonlat
Az Orbán Viktor és Gömbös Gyula között párhuzamot vonó Debreczeni József Kende Péter szintjére süllyedt

Amikor a törökök Eger várát ostromolták, Dobó István kiadta a parancsot: halálos vétket követ el, aki az ellenség üzenetét meghallgatja, elolvassa, vagy arra válaszol. Noha az én „várkapitányom” – ellentétben Gárdonyi halhatatlan művének hősével – soha ilyen parancsot nem adott a polgári Magyarország maroknyi védőinek, én Dobó parancsát követem, és soha el nem olvasom, sőt kezembe sem veszem a „török” üzenetét naponta harsogó Népszabadságot.
A pártállami utódlap hét végi számában megjelent rettenetes írás azonban internetes polgári körünk tagjai révén ezúttal mégis eljutott hozzám. Szerzője nem más, mint a rendszerváltás egykori hőse, Antall József, majd Orbán Viktor közeli munkatársa, a kitűnő tollú Debreczeni József. Két nagyszerű könyve – az Antall Józsefről szóló A miniszterelnök, és az Orbán Viktor című – kedvenc olvasmányaim. Utóbbi könyvében többek között így ír a polgári Magyarország szellemi vezetőjéről: „Több mint miniszterelnök. (…) Antall halála után többször feltettem a kérdést, Orbán vajon melyik lesz: Bethlen Gábor vagy Báthory István? (…) Ha a miniszterelnök újabb mandátumot szerez, akkor talán megállt volna a – maga korában szintén sokat támadott – Bethlennel való analógia.”
Ez a könyv 2002-ben jelent meg.
Hogyan kommentáljuk ugyanennek a szerzőnek a „török” lapjában, a Népszabadságban megjelent írását az általa Bethlen Gáborhoz hasonlított Orbán Viktorról? A mostani hasonlatban is szerepel egy Bethlen, Bethlen István, de mint ellenpélda. Debreczeni szerint ma kétféle jobboldal van Magyarországon: a tisztességes bethleni út, amelyet Antall József képvisel, és a fasiszta Gömbös Gyula útja, amelyet az egy éve még Bethlen Gáborhoz hasonlított Orbán Viktor képvisel. Szeretnék tartózkodni az erős jelzőktől, mert a harag rossz tanácsadó, és aki haragszik, annak soha nincs igaza. Nem teszem meg politikai ellenfeleinknek azt a szívességet, hogy fájdalmas szavakba öntsem azokat a jelzőket, amelyek Debreczeni József politikai tettének kapcsán minden jóérzésű emberben megfogalmazódnak.
Vajon lehet-e a kormánylapban megjelent – természetesen remek stílusban és intelligensen megírt – írással szakmai érvek alapján vitába szállni? Lapra lapot tenni, érvekre érvekkel reagálni? Aligha, mert Debreczeni ezúttal cinkelt lapokkal játszik. Szokatlan dolog ez tőle: korábban ilyet soha nem tett. Ennek ellenére ezúttal az alábbiakat kívánom leszögezni:
1. Aki Orbán Viktort Gömbös Gyulához hasonlítja, nem lehet tisztességes ember. Ez már Kende Péter erkölcsi színvonala, ami elfogadhatatlan.
2. A hasonlat politikailag inkorrekt, mert szakmai értelemben egyáltalában nem helytálló. Gömbös rasszista alapon a gyűlölet prófétája volt, és Magyarország német csatlóssá válását készítette elő. Orbán Viktor a szeretet szövetségéről beszél, és politikai célja a szabad és demokratikus Magyarország, semmi sem áll távolabb tőle, mint a raszszizmus.
Nem kívánok találgatásokba bocsátkozni Debreczeni József motivációit illetően. Aki akár (vélt vagy valós) személyes sérelemtől, vagy Júdás-pénzért ilyen 180 fokos politikai véleményváltoztatásra hajlandó, az gátlástalan ember, aki mindenre képes. Egy megélhetési politikus motivációin gondolkodni annyi, mintha azon gondolkodnánk, hogy egy zsoldost milyen erkölcsi értékek vezérelnek, amikor harcol.
A politikai prostitúció egyirányú utca. Onnan visszatérés nincs. A tehetség és a tisztességes előélet nem menti fel azt, aki erre az útra lépett.
Dr. Fodor András egyetemi docens, Budapest

***

Hej, halászok, halászok!
Utóbbi tíz évünk kíméletlen rablógazdálkodása 2002-re meghozta azt az „eredményt”, amit két évvel ezelőtt e lap hasábjain megjósoltam. A Balatoni Halászati Részvénytársaság, nem törődve a figyelmeztető jelekkel, a horgászok fogásainak drasztikus csökkenésével, ugyanolyan intenzitással halászott 2001-ben is. Porhintés volt az rt. 2002. áprilistól októberig tartó „önmegtartóztatása” is, mert minden balatoni ember tudja, hogy a halak szeptember végétől vonulnak telelni, és ilyenkor sokkal eredményesebben lehet kerítőhálóval lerabolni a tavat. A teljes tragédiához az vezetett, hogy két éven keresztül alig fagyott be a Balaton, ezt kihasználva halászaink egész télen át űzték a menekülésre alig képes halakat, esélyt sem adva a túlélésre.
De a történet sokkal korábban kezdődött. Az igazi bűnt az követte el, aki az angolna betelepítéséről döntött. Ez a döntés megpecsételte számos őshonos balatoni halfaj sorsát, és ikra-, valamint ivadékpusztításuk csaknem a teljes halfauna kipusztulásához vezetett.
Amit az angolna nem tudott elpusztítani, azt a halászok tíz évig tartó villanyhálós halászata segített lerendezni.
Néhány évtizede az a „nagyszerű” ötletük támadt, hogy busát kellene telepíteni a Balatonba. Most itt akarnak hagyni bennünket a rettentő méretű, kifoghatatlan, eladhatatlan busáikkal. Az a tervük, hogy a felhalmozódott veszteséget az ingatlanjaik eladásából pótolják, majd ha ez a pénz elfogy, kht.-vá alakulnak, és állami támogatással halászgatnak tovább. Ennek meglenne az az előnye, hogy semmilyen felelősség nem terheli őket elődeik bűneiért, és még jól is hangzik: közhasznú társaság.
Én is azon töröm mostanában a fejem, hogy a gyenge balatoni szezon miatt igencsak döcögve működő családi vállalkozásomat – ha a dolgok rosszabbra fordulnak – állami támogatással kht.-vá alakítom. A gondjaim így megszűnnének, megkapnám a működésemhez szükséges pénzt az államtól, és már nem is fájna a fejem amiatt, hogy jön-e vendég a nyáron. Hogy ez nem lehetséges? Hogy ezt csődnek hívják? Miért nem vonatkozik ez a halászati rt.-re?
Egyáltalán, miért van szükség halászatra a Balatonon? Kinek hiányoznának a halászok? Hogy van bátorságuk a balatoni horgászattal kapcsolatban bármit is tervezni azok után, amit tettek? Nekünk horgászoknak kell most kézbe venni a tó sorsát. Telepítsük vissza a Balatonba az őshonos halakat, biztosítsunk nekik védelmet szaporodásukkor tilalmi időkkel, módosítsuk a Btk. orvhalászattal kapcsolatos rendelkezéseit.
Vonjuk be az önkormányzatokat a balatoni horgászparadicsom kiépítésébe, mert elsősorban az itt élő embereknek fontos a horgászattal meghosszabbított szezon. Ehhez szükség lenne minél előbb egy önálló régióra, ahol a tó problémáival kiemelten lehetne foglalkozni. Szükség lenne egy, az összes horgászt tömörítő szövetségre, amely néhány, e vizet ismerő és féltő halászati szakemberrel közösen újra életet varázsolna a Balatonba.
Kocsis Miklós Révfülöp

***

A magyar repülésügy elkötelezettje
Harci gép roncsait emelik ki a mocsárból című cikkükben (Magyar Nemzet, május 26.) többek közt az olvasható, hogy „A pilóta még időben katapultált…” (Messerschmitt Bf 109G típusú vadászrepülőgépről van szó). Ennek a típusnak, hasonlóan a többi dugattyúmotoros repülőgéphez, katapultülése, katapultálóberendezése nem volt, ezeket később, a sugárhajtású gépekben rendszeresítették. Tudjuk, a Magyar Nemzet nem szaklap, de nem is bulvárújság, hogy ilyen és ehhez hasonló tévedéseket leközöljön.
A Magyar Repüléstörténeti Társaság tagsága a repülés ügyének elkötelezettje. Aktív és volt művelői a repülés mindegyik ágazatának a vitorlázó-, a motoros sport-, a munkarepülésnek, a légi irányítás, a légi közlekedés szakemberei vagy katonai repülők, akik a repülés szakirodalmának bővítésében is jeleskednek egy-egy kötettel. Éves rendszerességgel pedig immár tizedik kötete jelenik meg a kétszáz-háromszáz oldal terjedelmű, a repülés teljes szakterületét felölelő konferenciakiadványuknak.
Sajnáljuk, hogy kénytelenek voltunk kritikával illetni mértéktartó napilapjukat. Reméljük, hogy jobbító szándékunkat nem veszik rossz néven. Végezetül egy repülésvonatkozású hír, mely olvasótáborukat feltehetően érdekli. A nemzeti sírkertben (Kerepesi temető), a híres repülőknek kijelölt parcellában május 29-én helyezték örök nyugalomba Pirity Mátyás repülőfőhadnagyot, aki az 1939– 1940. évi finn–orosz háborúban önkéntes repülőként harcolt a finnek oldalán. Egy feladat végrehajtásakor a vele repülő másik önkéntes, Békássy Vilmos repülőhadnagy hősi halált halt, eltűnt a befagyott Balti-tenger felett. Pirity Mátyás az utolsó, élő tagja volt annak a repülőszázadnak, mely 1939-ben, Kárpátalja visszaszerzésekor a legeredményesebben szerepelt. A 92 évesen elhunyt, kalandos sorsú pilótát a ravatalnál a Magyar Repülőszövetség titkára, dr. Hegedűs Dezső búcsúztatta, a sírnál a Finn Köztársaság nagykövetsége részéről Viassaari alezredes katonai attasé, a volt katonai repülők nevében Szentiványi János mondott beszédet. A nagykövetség koszorúján a következő felirat olvasható: Pirity Mátyás, a finn nép soha nem felejt el. A magyar repülőszervezetek, beleértve a Malévet is, mind képviseltették magukat, kivéve a Honvédelmi Minisztérium jelenlegi légierő-képviselőjét.
Bartha Endre titkár, Magyar Repüléstörténeti Társaság választmánya, Budapest

***

Egyoldalú mohácsi lapválaszték
Kálváriám tavaly februárban kezdődött a mohácsi könyvtárban. Feltűnt, hogy a keresztény-konzervatív, nemzeti oldalt egyedül a Magyar Nemzet képviseli, míg a másik oldalon több napi- és hetilap is található, nem beszélve a „gagyi” lapokról. Mikor szóvá tettem, hogy nagyon egyoldalú az újságospolc kínálata, azt a választ kaptam, hogy a könyvtár költségvetése nem engedi meg más lapok megrendelését, így meg úgy stb. De miért pont a polgári értékrendű lapokat sújtja a költségvetés? – nem értettem. Akkor kezdtem keresni a jobboldali lapokat. Ennek során ismertem meg a Demokratát és a Heti Választ és vettem meg azokat, majd vittem be a könyvtárba a polcra. Később a Képmást és az Új Időket is bevittem. Ekkor kiderült, hogy nem a költségvetéssel van baj, hanem a vezetőség beállítottságával. Szorgalmam nemhogy köszönömöt, tetszést aratott volna, hanem rosszallást és ellenszenvet váltott ki a könyvtár vezetőjéből.
Nyolc hónapig vártam arra, hogy jó irányba változzon a korábbi, egyoldalú kínálat, elszégyelljék magukat és megrendeljék e lapokat, majd helyére kerül minden: demokratizálódik a napilapok, folyóiratok választéka. Hiába vártam. Többször szembesülnöm kellett azzal, hogy félretették, eltüntették az általam bevitt lapokat. De kitartó voltam. Hol megvettem újra, vagy megkerestem és kitettem a helyére az újságjaimat. A légkör és a könyvtár hozzáállása semmit nem változott. Akkor telt be a pohár, amikor a Demokrata címlapját akartam fénymásolni. Ezt csak drágábban akarták megtenni annál, mint amibe egyébként a fénymásolás került volna. Arra a mondvacsinált okra hivatkoztak, hogy több festéket használ a gép. Éreztem a hangsúlyban az arroganciát. Nem ám fél áron, esetleg ingyen – hisz a könyvtárba újságokat vittem be –, hanem drágábban.
Másnap bementem a könyvtár vezetőjéhez (ő volt a fénymásoló is), és elmondtam észrevételeimet, tapasztalataimat, továbbá azt, hogy ha nem változtatnak magatartásukon, milyen módon fogok igazamért kiállni. Az igazgató elé tettem négy újság lapcímét és megrendelési címét. Ezután vártam két hetet, majd egy helyi hirdetőújságban röviden megjelentettem, hogy mi van a könyvtárban. A történteknek lett visszhangja innen is, onnan is. Eredménye: felsőbb utasításra megrendeltették a Demokratát és a Heti Választ, én meg nemkívánatos lettem a könyvtárban. Minden „bűnömet” elővették, kiszínezték, mások előtt kiabáltak velem, megjegyzéseket tettek rám és megvádoltak igaztalan dolgokkal. Most ott tartunk, hogy ki akarnak tiltani a könyvtárból. Kicsinyes bosszú, de hát békésen is lehetett volna rendezni ezt a problémát. Nem én akartam, hogy így legyen. De most már én sem állok meg, végigviszem, amiért kiálltam, és elégtételt veszek sérelmeim miatt.
A négyből már két újság megvan, de még kettővel adósok! Nem adom fel. Azért írtam önöknek is, hogy sokan megtudják: nekünk még egy közintézményben is meg kell küzdeni azért, hogy nyilvánosságot, helyet kapjunk, lapjaink ott legyenek az újságospolcokon. Talán máshol is van hasonló eset, ami elrendezésre vár.
Orbán Viktor mondta még a budai Várban: „Erőnk csak akkor valódi erő, ha képesek vagyunk megteremteni és megszerezni a polgári Magyarország nyilvánosságát.” Nekünk még egy könyvtárban is meg kell ezt szervezni.
Németh Imre Mohács

***

Borai Emilné (Budapest): A könyvhét alkalmából tisztelettel köszöntöm Illés Sándort, az író-újságíró-műfordítót, Bácska szülöttét. A Magyar Nemzet munkatársa 52 éve! Több mint tíz éve nagy-nagy örömmel olvashatjuk tárcáit a lap szombati számának utolsó oldalán. Sorai lenyűgözőek. Ha rövid időre is, de feledtetni tudja a világ fájdalmait, keserveit. Nélküle a Magyar Nemzet szegényebb lenne. Bízom abban, hogy az idei könyvhét atrocitásoktól mentes lesz, hiszen ezekben a napokban az írókat és könyveiket ünnepeljük.
*
Farkas Zsolt (Budapest): A sajtóban még mindig rendszeresen előfordul, hogy a határon túli városokat idegen megnevezésük szerint említik, jóllehet van hagyományosan magyar nevük. Így történhetett meg például a pápa horvátországi látogatása kapcsán, hogy Rijekát, Dubrovnikot, Djakovót említenek Fiume, Raguza, Diakovár helyett; bár ugyanakkor egyazon cikken belül leírták Eszék, Zára nevét, így magyarosan. Az újabb időkben hazánkban az lett a kötelező elv: az elszakított országrészek földrajzi megnevezéseit magyar néven kell használni. Ne alkalmazzuk hát az önkorlátozás régebbről nagyon is ismert eszközét – volt abban részünk sokáig. Hiszen az ötvenes években például az iskolai földrajzkönyveink Erdély hegy- és vízrajzi fogalmait az ottani hivatalos román néven tartalmazták – bele is tört a nyelvünk a folyók és a Kárpátokon átvezető hágók, szorosok idegen nevébe… A sajtónak tehát kötelessége a magyar névhasználat, persze a kevésbé ismertek esetében a mai hivatalos, idegen nevük zárójeles feltüntetésével. Ezt követeli meg a hatályos helyesírási szabályok mellett önbecsülésünk is.