Tóparti nagypolitika

Egy közepes nézettségű valóságshow képsorait idézte hétfőn az eviáni luxusszálló Genfi-tóra néző terasza. Három korosodó úriember csevegett kedélyesen egymással a tévékamerák előtt, időnként barátságosan karon veregették egymást, s egyikük még önfeledten fel is kacagott. Bush, Chirac és Schröder így mutatták meg a világnak, hogy őket – háború ide vagy oda – senki és semmi nem ugraszthatja össze. Az ellentétek enyhüléséről, a megbékélésről szóltak az utóbbi napok hírei. Bush és néhány hónappal ezelőtti bírálói már az elmúlt hét végén, Szentpéterváron egymás tenyerébe csaptak. A Néva-parti mosolycsúcsot nehéz volt túlszárnyalni a Genfi-tó mellett, de sikerült.
Az elmúlt század tragikus történéseinek ismeretében tulajdonképpen semmi új nem történt. A mindenfajta erkölcsi kérdést mélyen megvető nagyhatalmi politika eljátszotta újabb, ezúttal huszonegyedik századi epizódját. A nemzetközi jognak és az ENSZ határozatainak hátat fordító Egyesült Államok megvívta hazug érvekkel alátámasztott érdekháborúját, most pedig fogadja a gratulációkat azoktól, akik alig párt héttel ezelőtt még élvezhették a naiv békeszerető világ bizalmát. Az erkölcs hamis európai lovagjai most a Genfi-tó partján kis érdekcsatájukat igyekeznek megnyerni a világ urának asztalánál. Vélhetően sikerrel. S kezdődhet minden elölről. Az új célpont már megvan.
A cinikus összeborulás időzítése nem véletlen. Washingtonban és Londonban guruló hógolyóként terebélyesedik az Irak elleni bizonyítékok botránya. Amerikai lapértesülések szerint a Bush-kormányzat jelentősen felnagyította az iraki tömegpusztító fegyverek veszélyét. A szenátus két bizottsága vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy az amerikai hírszerző szolgálatok hiteles képet festettek-e Irak fegyverkezési programjáról. Egy titkos ügynök azzal vádolja Donald Rumsfeld amerikai védelmi minisztert, hogy eltorzította a titkosszolgálati adatokat. Hasonló a helyzet Nagy-Britanniában, ahol a lakosság több mint hatvan százaléka véli úgy: Tony Blair miniszterelnök nem mondott igazat az iraki tömegpusztító fegyverekről. Az ausztrál védelmi miniszter elsőként fogalmazott őszintén az iraki agresszorok közül. Mint mondta, Ausztrália azért csatlakozott az Irak elleni hadműveletet folytató amerikai–brit koalícióhoz, mert úgy tudta, hogy Szaddám Huszein elnök rezsimje tiltott fegyvereket rejteget. „Ha kiderül, hogy nem volt minden tökéletesen helytálló, amit tudtunk, akkor ezt be kell vallani” – így Robert Hill.
Amerika alig két hónappal a New York elleni terrortámadás után megtámadta Afganisztánt. Mert úgy vélte, bizonyos Oszama bin Laden áll a szörnyű merénylet mögött. S mert úgy vélte, az al-Kaida vezére Afganisztánban rejtőzködik. Oszama bin Ladent nem találták Afganisztánban. Következett Irak, a fenyegető tömegpusztító fegyverei miatt. Nem találtak tömegpusztító fegyvereket Irakban.
Előbb-utóbb az amerikai vezetést maguk az amerikaiak fogják kérdőre vonni a bizonyítékok hiánya miatt. És akkor lehet majd hivatkozni az eviáni megbékélésre, a tóparti traccspartira. Arra, hogy már az egykori bírálóknak sincsenek aggályaik az Irak elleni támadással kapcsolatban. Az iraki olajkutak némelyikére pedig francia és német zászló kerül.