Kettős mércével mérve

Képzeljük el, hogy 1999-et írunk, a kormányrúdnál Orbán Viktor, az ellenzék vezére pedig Kovács László.

Képzeljük el, hogy Járai Zsigmond pénzügyminiszter utasítására Simicska Lajos többhetes megfeszített munkával lemásolja az összes magyar adózó bizalmas adatait: hogy zengene a haladó európai közvélemény a hosszú bájtok hónapjától.

Képzeljük el, hogy miről szólnak elejétől végéig a tévéhíradók (s bennük Kovács László és Lamperth Mónika), ha egy kontraszelektált bróker tízmilliárdot sikkaszt, s banki piramisjátékának kedvezményezetti listáján ott szerepel Pintér Sándor felesége és Martonyi János hölgyismerőse.

Képzeljük el Vásárhelyi Mária (a becsszóra makulátlan Forró Tamás kérdésére megfogalmazott) médiaátkait, ha a köztévé műsorvezetője, Halász Zsuzsa sikkasztási VIP-botrányba keveredik, s a közszolgálati műsoridőt saját maga mentegetésére fordítja.

Képzeljük el az Élet és Irodalom tényfeltáró riportját Kádkő címmel, ha kiderül, hogy Deutsch Tamás homályos privatizációs ügyletekből kifolyólag milliárdos lett, s a vagyonhoz egyúttal megvásárolta az ifjúsági tárcát is.

Képzeljük el Lendvai Ildikó parlamenti filippikáját (sűrű Micimackó- és Lenin-idézetekkel tarkítva), ha Szájer József szótagolva ígéri meg a gázárstopot, aztán folyékonyan hazudik, mikor a kormány mégis megemeli.

Képzeljük el Demszky Gábor dühödt tiltakozását, ha nem a Medgyessy pártfogolta Gresham, hanem a Terror Háza előtt javasol a kormányzat hétvégi sétálóutcát létesíteni.

Képzeljük el a nemzetközi emberjogi szervezetek jelentéseit, ha a polgári kormány rendőrsége véres eszközökkel ver szét egy engedélyezetlen tömegtüntetést, sőt a nyomaték kedvéért még egy szolgálati pisztolyt is a fegyvertelen demonstrálókra fognak.

Képzeljük el Keller László számításait: ha egy éven belül háromszor emelik jelentősen az áram árát, hány százalékkal kerül többe a lélegeztetőgépek üzemeltetése.

Képzeljük el a bulvárlapok összeadási műveleteit, ha Orbán Viktor egy éven belül kétszer megy Franciaországba szabadságra, azonkívül pihenni tér a kommunista Kubába, Németországba, Olaszországba, sőt még a Balatonra is.

Képzeljük el a Népszabadság vezércikkét, ha Orbán az árvízi védekezést mobiltelefonon a Riviéráról koordinálja, majd amikor mégis hazatér, a franciás műveltség folyamatossága érdekében családostul a Moulin Rouge-ba látogat.

Képzeljük el Aczél Endre kegyetlen okfejtését arról, hogy ki kell-e zárni Bauer Tamást az SZDSZ-ből amiatt, csak mert elvállalta az MSZP Akácfa mozgalmának országos koordinálását.

Képzeljük el azt a görögtüzet, mikor a tűzijátéktendert levezénylő exrádiós Simkó János helyett Hollós János kijelenti, hogy az augusztus 20-i tűzijátékot ezután inkább augusztus 30-án rendezzük meg.

Képzeljük el a Rádiókabaré repertoárját, ha Deutsch Tamás a honvédségi palotában ünnepli házassági évfordulóját, ahová kizárólag a polgári sajtó krémje hivatalos.

Képzeljük el Farkasházy Tivadarné hetilapjának gunyoros címlapját, ha Sándor György frissen szerzett kertjébe invitálja a konzervatív elit színe-virágát.

Képzeljük el a balliberális Újságíróklub unisono helytelenítését, ha az Orbán-kormány olyan országba vezényel békefenntartó magyar katonákat, ahol javában folyik még a háború.

Képzeljük el az elfogulatlan gazdasági lapok szalagcímeit, ha Orbán Viktor felavatja a Mária Valéria hidat, de a hídról nem vezet az út sehová.

Képzeljük el, hogy a csillebérci vadászházat nem a főúttörő, hanem a főcserkész vásárolja meg bagóért – hogy leszedné a keresztvizet is róla a bülbülszavú Szanyi Tibor.

Képzeljük el, hogy Bayer Zsolt vidéki birtokain orvul nyulakat és őzeket lövöldöz, a vadakat hazaviszi megsütni, azután elhalasztatja a tárgyalást, mert állítólag tropára ment a jegyzőkönyvet kontrolláló ósdi szupernyolcas kamerája – mit rittyentene ebből a sztoriból Juszt László, az ATV ügyvédje.

Képzeljük el a sajtószabadságért és a klerikális nyomulás miatt aggódó baloldali médiakórust, ha nem a Hit Gyülekezete, hanem a magyar katolikus egyház vásárol magának országos tévécsatornát.

Képzeljük el a Népszava levelezési rovatát, ha Lévai Anikó rágyújt a Nobel-díj-átadáson.

Képzeljük el a Göncz Árpáddal üldögélő Medgyessy Péter reakcióját, ha Orbán Viktor kijelenti Mádl Ferencről, hogy ő maga a szeretet.

Képzeljük el a Zsidó Világszervezet tiltakozását, ha egy jobboldali hetilap szerzője két zsidó származású történészt elküld a gázkamrákba, hogy saját bőrükön tapasztalják meg, meddig tartott az auschwitzi haláltusa.

Képzeljük el a Nemzetközi Újságíró-szövetség hiperaktivitását (el a kezekkel a közszolgálati rádiótól), ha tekintélyes jobboldali értelmiségiek közleményben tiltakoznak a 16 Óra és a Gondolat-Jel kiegyensúlyozatlansága és részrehajlása miatt.

Képzeljük el Wisinger István állásfoglalását, ha Orbán Viktor veszélyezteti a Magyar Hírlap nyomdai megjelenését.

Képzeljük el Mester Ákos vitriolos levelét a kedves hatalomhoz, ha a Demokrata munkatársa képzelt exkluzív interjút készít Bill Clintonnal, miközben elgördül a taxi a Fehér Ház kerítése előtt.

Képzeljük el Tamás Gáspár Miklós világvége-jóslatait, ha Lovas István A Hét helyén heti 13 millióért politikai magazint készít A szólás szabadsága címmel.

Képzeljük el Heller Ágnes lesújtó véleményét, ha kiderül, hogy Borókai Gábor érettségivel lett kormányszóvivő.

Képzeljük el Várkonyi Tibor morális ítélethirdetését, ha Orbán Viktor a választási győzelem után minden polgári publicistát állami kitüntetésben részesít.

Képzeljük el Görgey Gábor apolitikus tárcaművészetét, ha hírét veszi, hogy a kultuszminisztérium a polgári kultuszminiszter bt.-jének számlázott.

Képzeljük el Magyar Bálint elemi felháborodását, ha felszínre jut, hogy Pokorni Zoltán az oktatási tárca tenderében érdekelt világcég pénzén utazgat Dél-Amerikába.

Képzeljük el Csehák Judit villámló tekintetét, ha Harrach Péter közli: a Fidesz által ígért tizenharmadik havi nyugdíjon voltaképp egy ciklusra tízheti járandóságot kell érteni, s azt sem a tárgyévben folyósítják.

Képzeljük el Megyesi Gusztáv jegyzetét ugyanebben a tárgyban, ahol a kisemmizett nyugdíjasok a januárban felállított karácsonyfa alatt ünnepelnek.

Képzeljük el Petschnig Mária Zita elemzését a Járai-csomagról, annak tudatában, hogy a polgári kormányzás alatt legalább egy ízben negyedórára fizikailag is kiürült az államkassza.

Képzeljük el Bolgár György betelefonálóinak borús lelkivilágát, ha Orbán Viktort a „fasiszta” Berlusconi a villájában fogadja.

Képzeljük el Szili Katalin rögtönzött sajtótájékoztatóját, amelyen az ellen tiltakozik, hogy Áder János jó dolgában nacionalista székelykapukat állíttat közpénzen a távoli Új-Zélandon.

Képzeljük el Mészáros Tamás szárazon kopogó mondatait, ha tudomást szerez róla, hogy nem egy MSZP közeli, hanem egy Fidesz közeli pénzügyi zseni vásárolt a meglovasított pénzen bányát Uruguayban.

Még sokáig lehetne folytatni, de végezetül képzeljük el: a Népszabadság címlapján dokumentumok jelennek meg arról, hogy Orbán Viktor a Bibó Szakkollégiumban végzett kiváló titkosügynöki munkájáért prémiumban részesült.

Van azért olyasmi, amit még a legmegveszekedettebb kettős mércével sem lehet elképzelni…