Könyvesház

Egység a különbözőségben
Tanulmánykötet Közép-Európa szellemi fogalmáról
Büky László

Fried István azt vallja, Kelet-Európát nem lehet egyszer s mindenkorra meghatározni. Sokkal inkább koronként változó nézőpontokból, ezért nem könnyű az idevágó kérdéseket monografikusan földolgozni. A tanulmánykötet szerzője ugyanakkor irodalomcentrikusan gondolkodik Közép-Európáról mint régióról és Kelet-Közép-Európáról mint szubrégióról. Ebben az értelemben a hajdani Osztrák–Magyar Monarchia is szubrégió volt, s nyilvánvalóan rendelkezett sajátos nyelvi tapasztalattal, gasztronómiával, városrendezéssel, érintkezési szokással éppen úgy, mint irodalommal. Fiumétól Lembergig hasonlók voltak a kávéházak és az éttermek, a vasúti restik, bizonyos középületek schönbrunni sárgára voltak festve, az osztrák és a magyar operettek zenéje mellett Chopin–Liszt–Smetana vagy Janácek–Bartók–Alban Berg megfelelések is szóba jöhetnek egészen a Ferenc József-i szakállviselet nosztalgikus divatjáig. Franz Kafka és Hasek, Bruno Schulz és Krúdy Gyula, Joseph Roth és Stefan Zweig e közös Monarchia-nyelv jellegzetes megnyilatkozói.
A szellemi-irodalmi-művészeti jelenséggé változott „Közép-Európa”-fogalom és a hozzá tartozó szöveguniverzum alakulásrajzát Jókai Mór és a trieszti Slataper, valamint az osztrák íróként ismeretes Milo Dor művei kapcsán vázolja a szerző. Az univerzum előzményei között tárgyalja a hungarustudatot. Jókai regényei alapján (Eppur si muove; És mégis mozog a föld) mutatja be Fried, hogy a magyar nemzeti mozgalom erősödésével együtt jár a nem magyar nemzetiségű népek nemzeti mozgalmának erősödése. Jókai Mór másik regényében azt írja, hogy éppen a sokféleség tartja össze a sokféle népet: „A maga csoportjában mindegyik fenntartja ősi nyelvét, viseletét, szokásait. A kormányzatban pedig van egy közös nyelv, melyet elfogadott valamennyi, azért, mert egyiké sem: ez a latin. Törvényhozás, kereskedés e nyelven folyik.” Nyilvánvaló az összefüggésrend a kötet másik tanulmányával: Lelkészek vitája a szlovák irodalmi nyelvről 1846-ban. Az új szlovák irodalmi nyelv körül kirobbant elkeseredett vitát, másoktól eltérően, Fried nem a konzervativizmus és a liberalizmus küzdelmének minősíti. A Kollár-féle (szláv) univerzalizmus helyett többen a csehektől és más szláv népektől független, ám azokkal mégis rokon szlovákságban hittek. Ján Kollár, aki 1819 és 1848 között Pesten volt lelkész, s akinek csaknem minden műve Pest-Budán jelent meg, külön fejezetet is kapott a kötetben (Ján Kollár magyar környezetben).
Olvasható még a kötetben a szlovén irodalom magyar szempontú történetéről, a balkanisztikáról, továbbá a kultúrák találkozási helyéről, Erdélyről is egy-egy dolgozat. A gyűjteményt a Duna-táj irodalmainak összehasonlító elemzése zárja.
A kötet nagy tárgyismerettel és problémaérzékenységgel, a szerzőre jellemző friss szemlélettel van megírva. A mostanában alakuló újfajta „szöveguniverzum”, amelynek lassacskán hazánk is szervezeti kereteibe kerül, példát vehet: miként érdemes az egységességet és a különbözőséget (nem csak az irodalomban!) megkeresni, feltárni.
(Fried István: A közép-európai szöveguniverzum. Lucidus Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 2200 forint)

Cinkák és sirató nénik
Csángóföldi tudósítások
A. Jászó Anna

„Domokos Pál szerint: Moldvában közel 300 ezer katolikus csángó magyar él. Ebből százezer még szépen beszéli őseinek magyar anyanyelvét. Százezerrel már elfelejt(t)ették magyar anyanyelvét. Hogy a maradék százezer hová fog kerülni: az még a mi segítségünktől is függ!” – olvashatjuk P. Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes és népzenekutató könyvében. Az idézethez zárójeles megjegyzést fűz a szerző: a jászvásári hivatalos népszámlálási adat 2002. január 1-jén 268 219 katolikusról tud (tudniillik a csángók katolikusok).
Jáki Sándor Teodóz atya 1978 óta kilencven alkalommal járt Csángóföldön. Célja a vallásos énekek gyűjtése (a zenetudomány a világi jellegű dalokat nevezi népdalnak, a vallásos jellegűeket pedig népéneknek). A tudósítások a gyűjtőutakról szólnak, elsősorban a mindennapok hőseiről, Szőcs Magdolna, Benedek Márton vértanúkról, Sárig Erzsi néniről, Miklós Erzse néniről, kicsi cinkákról (kislányokról), sirató nénikről és sirató bácsikról, akik régi énekeskönyveket rejtegetnek otthonukban, s óvatosan ismerik el, hogy beszélik a magyar nyelvet. Ezt írja Jáki atya:
„Diószegról meg azt mondták a szomszéd faluban, Tatroson:
– Ott mindenki tud magyarul!
Azok pedig mintha udvariaskodni akartak volna, azt mondták a tatrosiakról:
– Olyan szépen beszélnek azok magyarul, mint mikor a kicsi harang szól!
Diószegen még azt is hallottam:
– Csak egy hónap szabadságot adnának, minden jó lenne itt!
Megmagyarázták:
– Ha szabad lenne egy hónapig mindent magyarul mondani: a tanácsházán, a kocsmában, a templomban és az iskolában, akkor minden jó lenne!”
Akkor is minden jó lenne, ha a csángó magyarok használhatnák a mindennapi életben őseiktől örökölt magyar vezeték- és keresztnevüket. „Mert az még érthető, ha a magyar név románul is jelent valamit: Andrásból Andrei, Gulyásból Vacaru… Farkasból Lupu… Magyariból Ungureanu… lett. De hogyan érezheti magát új vezetéknevével annak a csángó magyar családnak a tagja, akit értelmetlenre »kereszteltek«, hiszen új vezetékneve se magyarul, se románul nem jelent semmit! Mert… Csutakból Ciutuc… Szécsiből Seciu, Szőcsből Sociu… lett. A Csűry család tagjai Ciuraru (ejtsd: Csuráru) nevet olvashatnak személyi igazolványukban.”
A csángókról szóló igaz tudósítások elsősorban a népénekekről szólnak. Olvashatjuk a könyvben a Hol vagy, István király? kezdetűt, ahogyan Miklós Erzse néni 1979-ben a magnetofonba énekelte, a Népi Mária-siralmat, a csángóföldi Boldogasszony anyánkat, az Aranymiatyánk-éneket, természetesen kottáikkal egyetemben. A köznyelvi magyar szövegbe bele vannak szőve csángó szavak, fordulatok, mondatok. Kincsesbánya ez a könyv nyelvészeti, dialektológiai szempontból is – sőt lélekkel átitatott, élvezetes dialektológia.
A csángó magyarok „szöszöznek” (az s hang s és sz közötti „sziszegő” ejtése). Az egyik faluban egy kis nővér így válaszolt, amikor a szerző a plébános hollétéről tudakozódott: „Nincen itt! Moszt eszket! Majd ezt mondta a kérdezősködésre: Nem ide valószi vagyok, én Moldovábó gyüttem.”
A nyelvész számára élmény, ha efféle archaikus szóalakokat olvas a régi népénekekben: piros vérvel (vérrel helyett), kezedvel (kezeddel), (a középkori magyar nyelvben ugyanis volt a határozói igenévnek -val, -vel képzője).
Ajánlom az igaz tudósításokat jó szívvel a magyartanároknak és mindenkinek az emberség és a magyar nyelv tanításához.
(P. Jáki Sándor Teodóz: Csángókról – igaz tudósítások. ValóVilág Alapítvány, Budapest, 2002. Ármegjelölés nélkül)

Modern vadnyugat
Lukács Csaba

Bagyinszki Zoltán gyulai népművelőt nemrég meghívták Texasba, hogy bemutassa a történelmi Magyarországról készített fotókiállítását. A Budapest testvérvárosa, Fort Worth vendégeként eltöltött három hét eredménye egy pazar kivitelezésű kétnyelvű fotóalbum lett. A szerző ugyanis nemcsak hírünket vitte el az Újvilágba, hanem haza is hozott onnan a legnagyobb állam múltját és jelenét érzékeltető kétezer fényképet.
A kötetben két évszázad története elevenedik meg, az az időszak, amikor lóról autóra váltott a társadalom. A seriffek és cowboyok világától a felhőkarcolós hétköznapokig követhetjük nyomon ezt az egzotikus világot. A négyszáz színes fotót magába foglaló kilenc fejezetben megismerjük a helyet, „ahol a Nyugat kezdődik”; arcokat láthatunk, és megtaláljuk a magyarok nyomát is ebben a társadalomban. A westernek hangulatát keresők nem csalódnak, de örömmel forgathatják a nagyalakú albumot azok is, akik a modern acél- és üvegépítmények formáira vagy a huszonegyedik század lüktetésére kíváncsiak.
A könyv a szerző nyolcadik kötete, és elkészítésének körülményei is az amerikai hatékonyságot juttatják eszünkbe: a képanyag húsz nap, a könyv pedig alig több mint három hónap alatt készült el.
(Bagyinszki Zoltán: Texas, a modern vadnyugat. Euro-Konzorcium Rt., Gyula, 2002. Ármegjelölés nélkül)

Énekek Délről
Mrena Julianna

Régimódi, divatjamúlt dolog, ha egy költő megénekli a szerelmet, a magányt, dalol arról, ami fáj, és arról is, ami nincsen. Vagy mégsem? Lehetséges-e mégis, hogy régen elkoptatott témákról üres frázisok nélkül szóljon a vers? S ha lehetséges, van-e bátorsága egy fiatal alkotónak próbára tenni magát és ilyen műveket papírra vetni?
A huszonnégy esztendős Papp Attila Zsolt nem riadt vissza a feladattól, amint azt A Dél kísértése címmel megjelent első verseskötete példázza. Valójában dalok gyűjteménye ez a könyv, amelyek közül egyik-másik szépen cseng, és akad olyan is, amely elringatja az olvasót halk, puha rímeivel. Van köztük városias helyzetdal, butácska, orr alatt dünnyögős, gyermeteg szerzemény, de még Cseh Tamás hangját idéző pályaudvari blues is. Találunk jócskán udvarlásra alkalmatos bűvölőket éppúgy, mint gunyoros verseket – léggömbáruslányról, esti kávéról, valamint arról, hogyan lakhat egy költő albérletként egy szonettet.
A Dél kísértése erőteljes hangú, kiforrott stílusú kötet. Az erdélyi Papp Attila Zsolt könnyedén játszik a szavakkal, versformákkal, árnyalatokkal, mintha tehetséges színész volna, akinek mindegy, milyen szerepbe bújik, mert mindegyikben önmagát adja. Önfeledten, élvezettel ír, nem törődvén mércékkel, etalonnal. „Mert nincs tárgy, mit megénekelni tudnék, / vagy van tán, csak én nem veszem észre, / és oly naiv nem vagyok, hogy higygyem: / Homér mestert lekörözöm véle” – hirdeti a kötet hátoldalán a szerző, és ez a néhány sor felfogható akár ars poeticaként is. Valóban: nem múlja fölül sem Homéroszt, sem Dantét, sem más méltán csodált klasszikusokat, mert nem is ez a feladata. A könyv így is elbűvöli az olvasót: tehetséges fiatal költőt ismertet meg, aki száz hangon szól, ha úgy van kedve, és egyképp idézi Pilinszky János vagy Shakespeare stílusát. Aztán kikandikál a versből egy pillanatra. És kacsint egyet.
(Papp Attila Zsolt: A Dél kísértése. Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, 2002. Ármegjelölés nélkül)

Miért zokog Justitia?
Történetek ártatlanokról és bűnösökről
Bognár Nándor

Nem könnyű a bűnügyi riporter dolga; de nem az a fő gond, hogy veszélyes ügyek, veszélyes emberek és helyzetek közelében kell dolgoznia. Gyakran nagyobb fejtörést okoz annak eldöntése, hová álljon ezekben az esetekben az újságíró. Nem lehet fölényes igazságosztó, de nem állhat a sokszor hibázó hatóság mellé sem – védőügyvéd meg végképp nem lehet. Elvállalhatja a bulvárújságíró szerepkörét, amely napjainkban mindezek között talán a leginkább „kifizetődő”. Csakhogy Martinkó Károly sosem volt kegyeltje sem a politikai, sem az üzleti világ hatalmasainak.
A szerző az utóbbi fél évszázad magyar kriminológiájának jó néhány elgondolkoztató történetét eleveníti föl. Megismerkedhetünk a „martfűi szörnnyel”, aki éveken át gyilkolhatott, mert az ötvenes–hatvanas évek bírái és ügyészei helyette egy cipőgyári munkást ítéltek halálra, majd életfogytiglanira. Bemutatja azt a hosszú, máig sem tisztázott bírósági procedúrát, amelynek nyomán büntetlen maradt egy fővárosi ideggyógyász főorvos, aki a hetvenes években egyszerűen agyonlőtte – jogszerűen tartott munkásőrpisztolyával – egyik páciensét. Olvashatunk egy gépkocsivezető esetéről is, aki 1986-ban, a csernobili atomerőmű katasztrófája idején elszenvedett egészségkárosodása következtében halt meg 1992-ben – és további hét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéletével egyáltalán lehetővé tegye özvegye és kiskorú gyermeke számára a kártérítési per indítását.
Részletesen beszámol a szerző – rádiós emlékműsora nyomán – arról az óbudai fiúról, akit tizenhat éves korában „államellenes szervezkedés vezetése és ilyenben való tevékeny részvétele” miatt első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek, majd megvárva tizennyolcadik születésnapját, kivégeztek. Igen: annak a Mansfeld Péternek állít a kötetben torokszorító emléket Martinkó, akiről nem mulasztja el megjegyezni azt sem, hogy már évekkel ezelőtt szobrot kellett volna neki állítani. A legkalandosabb talán a huszárkapitányból lett esperes, Tabódy István története, akit 1947-ben tartóztattak le a Pasaréti úti Bolyai Akadémián, és akit 1991-ben ugyanebben az épületben nevezett ki Für Lajos honvédelmi miniszter tartalékos alezredessé. Tabódy e két időpont között megjárta szinte az összes magyarországi börtönt csupán azért, mert Isten szolgája kívánt lenni.
A riportszerűen feldolgozott eseményeket felölelő kötet mégis inkább emlékkönyvnek tűnik: a szerző azoknak állít benne emléket, akiket koncepciós perekben vagy egyszerű embertelenségből sújtottak ítéleteikkel Justitia méltatlan, alkalmatlan szolgái.
(Dr. Martinkó Károly: Justitia zokog. A szerző kiadása. Budapest, 2003. Ára: 3500 forint)

A Fókusz Könyváruház sikerlistája
Ismeretterjesztő
11. Orbán Viktor: A történelem főutcáján – Magyar Egyetemi Kiadó 5850 Ft
12. Révai Gábor: Mesterek – Jonathan Miller 2390 Ft
13. Huszár Tibor: Kádár, 2. – Szabad Tér–Kossuth 2980 Ft
14. Árpa Attila: Ha én ezt a klubról egyszer elmesélem – Art Noveau 2499 Ft
15. Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora – Magvető 2490 Ft
16. Kühlewind, Georg: Csillaggyerekek – Kláris Kft. 1680 Ft
17. Huszár Tibor: Kádár, 1. – Szabad Tér–Kossuth 2980 Ft
18. Topper, Uwe: A nagy naptárhamisítás – Allprint 2400 Ft
19. Weöres Sándor: A teljesség felé – Tercium 1370 Ft
10. Pease, Allan és Barbara: Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő? – Park 2500 Ft