Korzika mindig puskaporos hordó volt Franciaország számára. A helyiek kétszáz évnyi francia uralom után is tisztában vannak identitásukkal, híven ápolják történelmi és nyelvi hagyományaikat, s büszkén néznek fel a sziget leghíresebb szülöttjére, Napóleonra. Korzika ugyanakkor Franciaország Észak-Írországa, ahol a kiváló adottságok ellenére mégsem tapossák egymás lábát a turisták. A helyi nacionalisták ugyanis a fegyveres harctól sem riadnak vissza, ha szülőföldjük szabadságáról van szó.
Furcsa módon a mostani referendumon mind a harcos korzikaiaknak, mind a párizsi kormánynak azonos az érdeke: az autonómia. Persze szó sincs arról, hogy a főváros engedett volna a terroristáknak. Párizs gigászi terv végrehajtásába kezdett, amely bel- és külpolitikai szempontból egyaránt felforgathatja az országot. Az új jelszó a decentralizáció, amelynek jegyében a „vízfejű” Franciaország – a modern Európa követelményeinek megfelelően – átadna bizonyos jogosítványokat a régióknak. Ezek szerint a helyi önkormányzatok irányítanák gazdasági fejlesztési tervüket, az útépítést, a turizmust, a kulturális életet és a szakképzési-oktatási ügyeket. A régióknak joguk lenne újrarajzolni határaikat, megváltoztatni a megyén belüli felosztást, valamint helyi népszavazásokat írhatnának ki – ezzel is áldozva a részvételi demokrácia oltárán. Korzika esetében ez teljesen más, mint például Toulouse vagy Limoges városánál. A nacionalisták erőteljes kampányba kezdtek, hogy a lakosság igennel szavazzon a nagyobb autonómiára, Jacques Chirac elnök úgyszintén buzdított a „nagy lehetőség” megragadására. A buzgó korzikai hazafiak ezt az első jelentős lépésnek tartják a valódi cél, a függetlenség elérése felé, Chirac viszont úgy vélte, a korzikaiak túlnyomó része továbbra is francia zászló alatt kíván élni, s igen szavazatukkal voltaképp hitet tesznek a Francia Köztársaság eszméje mellett. Ugyanakkor nagy problémát okoz, hogy egyesek azt fontolgatják, ha a szélsőségesek igennel szavaznak, ők inkább nem voksolnak. A felmérések szerint a lakosság nagyjából húsz százaléka támogatja a sziget azonnali függetlenné válását, a többiek viszont maradnának a francia trikolór alatt.
Elemzők felhívták a figyelmet, hogy a szavazással a jobboldali francia kormány talán véget vethet az évtizedek óta dúló vérontásnak, ha a szeparatisták megelégszenek a majdnem teljes függetlenséget adó decentralizációval. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a szinte teljesen független Baszkföldön sem volt elég semmilyen engedmény, a terrorháború változatlanul folyik, ám Párizs bizakodó. Jean-Guy Talamoni, a Corsica Nazione nevű függetlenségpárti szervezet politikai vezetője szerint egyelőre nem lehet tudni, hogyan reagálnak a fegyveresek, ám el tudja képzelni, hogy félresöprik az ígéreteket, s folytatják a háborút. „Az erőszak nem fog megszűnni csak azért, mert elítélik – ehhez megfelelő feltételekre van szükség” – vélte a nacionalista politikus.
Párizs szerint ezek a feltételek most adottak, s a terv nemcsak megerősíti Franciaország demokratikus elkötelezettségét, hanem hozzájárulhat a kormány mandátumának meghosszabbításához is. Hosszú idő után ugyanis ez a kabinet vállalkozott először lényegi változtatásokra Franciaországban, s amint az a tavalyi elnökválasztáson és az utána következő parlamenti voksoláson kiderült, a franciák legnagyobb része már nem bízik politikusaiban. Az új kezdeményezések, a köztársaságot alapjaiban megmozgató decentralizáció talán visszaadhatja a hitet az embereknek. Így az Unió a Népmozgalomért (UMP) kormányzása során már másodszor stabilizálhatja hatalmát. Először a párt mozgalommá, szövetséggé alakulása, másodszor pedig a közigazgatási reform segíthet az emberek bizalmának megnyerésében, illetve a meglevő nagyszámú támogató szavazat megtartásában.
A decentralizációs politika a jelenlegi Franciaországban furcsának hat, pedig nem ez az első ilyenfajta gondolat a gallok történetében. A központosított államot XIV. Lajos hozta létre, s azóta több alkalommal próbálták módosítani az erős központi rendszert, Párizs abszolút hatalmát. A Franciaország jelképévé lett Charles de Gaulle tábornok 1969-ben kísérletet tett hasonló folyamat megindítására, ám a lakosság leszavazta a tervezetet, a tábornok-elnök pedig távozott a politika színteréről. Később, a nyolcvanas évek elején a szocialista kormányzat szintén enyhíteni kívánt a szigoron, ám a mostani reform jóval szélesebb körű autonómiát biztosít, mint a húsz évvel ezelőtti újítások.
Ám a szándéknak sok ellenzője is akadt. Egyesek szerint nem oldja meg a gondokat, viszont lehetőséget biztosít a nyughatatlanabb kisebbségek számára, hogy szétszaggassák a köztársaság testét. Ha ugyanis Korzika autonómiát kap, s megteszi az első lépést a függetlenség felé, talán Bretagne vagy Gascogne népe számára is felcsillan a remény a szabad állam megteremtésére. Ráadásul a kormányzó párt soraiból is érkeztek kritikák Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök, a reformok legnagyobb támogatója címére. Még Chirac elnök is óvatosságra intette a túlzottan lelkes kormánypárti képviselőket, szerinte ugyanis el kell telnie egy kis időnek, amíg eredményt érnek el a reformokkal – türelemre intette tehát a képviselőket, de nem ellenezte a tervet. Más ellenzők viszont úgy vélik, a helyiadó-bevételek kiesése nagyfokú hiányt hoz a költségvetésnek, emellett a munkahelyek száma is csökken a térségekben az állami apparátus felszámolásával. A jogszabályok módosítása azonban már megkezdődött, s nehezen lehet elképzelni, hogy a parlament vagy a szenátus visszautasítaná a tervezetet. A franciák – és a velük élő kisebbségek – vagy élnek az autonómia adta lehetőségekkel, vagy nem, ám Franciaország újabb szöget ütött az ötödik köztársaság koporsójába. Ennek az államalakulatnak a létjogosultságát már a tavalyi választások idején többen megkérdőjelezték, s azonnali reformokat követeltek, mondván, De Gaulle árnyéka még mindig rávetül az országra, s szakítani kell a régi hagyományokkal. Az új Franciaországot körvonalazó tervek tehát elkészültek, kérdés, hogy elvezetnek-e a modern, koloncaitól megszabadított hatodik köztársasághoz, vagy a hatszögű állam szétzilálódását okozzák.
origo.hu
Kubatov Gábor is elbúcsúztatta a mandátumát elvesztő Fekete-Győr Andrást
