Lesz szobor

Mint hallom, lesz Teleki-szobor, április harmadikán avatják a balatonboglári templomdombon. Nagy nap lesz. A túloldalnak valószínűleg magasra megy a vérnyomása, mi viszont többek leszünk. Teleki Pál végképp közöttünk lesz. Az élet előbb-utóbb rendet csinál. Magam részéről csak csókokat tudok dobálni a balatonboglári képviselő-testületnek, amely megszavazta a szoborállítást.
Kellenek a Teleki-szobrok ebben az országban. Százával. Egy ember, aki végtelenül magyar volt, szerette a hazáját – a másmilyen politika viszont hazaárulónak titulálta. Egy olyan embert, akinek a táskáját sem vihetné Magyar Bálint, vagy emelkedett elődje, Fodor Gábor. Lesz Teleki-szobor, és ez a lényeg. Én is elmegyek a balatonboglári templomdombra, megnézem a szobrot, és megkönnyezem. Egy ember, aki tett a hazájáért, és kultúrát is hintett az ősi humuszra. Gondolatot. Hitet.
Nem Czinege Lajosként, Havasi Ferencként suksükölt a szovjet páncélosok mellvértjén, hanem négy nyelven magyar volt. Fehérek között egy tényleg európai. Ha viselnék kalapot, előtte levenném, Isten áldja, Pali bácsi. Kulcsár Attilákkal és Princz Gáborokkal van tele a hazánk. Szégyen. Hazugokkal, szélhámosokkal. Teleki Pálért pedig harcolni kell, hogy itt lehessen közöttünk. Hát itt lesz.
Ez nem jött be, Demszky Gábor. És vidéke. Majd a négyes metrón lehet megtorolni a sérelmeket, vagy Aba Botond viszonylatain. Vannak távlatok. Lesz Teleki-szobor, és lesz még nyár és puha kenyér. Nem vonulunk ki innét, mert ez a helyünk. Itt maradunk.
Én koszorút teszek Pali bácsi lábai elé.