Mel Gibson Passiója

Jezovicsot, alighogy kiemelte fejét az alkonyatból, melynek árnyékában alja irodalmi árnyak settenkedtek, mint a Getsemáne-kert olajfái közt, midőn szépírói kataklizmák surrogtak a feszes égen, fölcsöngette az élénk telefoncsöngés:
– Papa! Láttad már A passiót? Azonnal meg kell nézned. Csoda! Mindent megértettem belőle!
– Jó lehet neked, Violkám. Milyen?
– Elképzelhetetlen! Mit mondjak? Végig Jézus szenvedése „zajlik”. De éppen az a lényege, hogy nem Jézus szenvedése zajlik. Érted?
– Hát… nem nagyon.
– Ide figyelj! Én csak tizenkilenc vagyok. Mindig azt hallottam, Jézus szenvedése megvált bennünket…
– És nem így van?
– Ide figyelj! Így van… de nem csak így! A filmben a pasas, bocsi, a názáreti agyon van verve. Kérlek szépen, egyszerűen ripityára van verve. Kirojtosodik a bőre, a rómaiak – mert azért Pilátus, akárhogy meg akarta menteni, már csak a felesége súgására is, tudod, az asszonyok keze mindenhova elér, különösen a férjek szívéhez – a helytartó parancsára ólomgolyókkal nehezített ostorokkal véresre marták a bőrét, suh, képzeld el, suh, harmincszor is, a két idióta vigyorú katona pöffeszkedve veri a kövön csüngő, kibilincselt Jézust – suh! Az meg csak belehanyatlik a kőbe cafatokra marcangolva – mert Pilátus abban bízott, talán a zsidók megkegyelmeznek ennyi szenvedés láttán, de nem… Azt kiáltották: „Az ő vére rajtunk és fiainkon!”
– Mit akarsz mondani, Violka?
– Hogy Jézus, noha zsidó volt fajilag, vagy hogy mondjam, mégse volt zsidó, vagyis ellenzsidó volt, mert amíg ők a szemet szemért ószövetségi átokistenben hittek, addig ő azt mondta: bocsássatok meg ellenségeiteknek, vagyis maga az Úr bocsásson meg nekik, mert „nem tudják, mit cselekszenek…” Szóval kiragadta a zsidókat évezredes kötelékeikből, az élethalálharc kötelékeiből, ami pusztítja a szellemet és a testet…
– És?
– Mit és? Hát nem érted? Megfordította a szövetséget! A menekülő népből odabúvó népet csinált… De nem ez a lényeg.
– Hát mi a lényeg?
– Papa! A szenvedés! Mindig azt magyarázzátok, hogy Krisztus szenvedése megváltja a világot!
– És nem így van?
– Így van. De… ebből a filmből kitetszik a személyes szenvedés. Nem csak Krisztus szenvedése. Brutálisnak, naturalistának mondják a filmet. Az is. De nem ez a lényeg.
– Hát micsoda, gyermekem?
– Tudod, te is tudod, mikor mormoljuk a hiszekegyet, „szenvede Poncius Pilátus alatt, megfeszítteték”… és…
– És nem így van?
– De ez csak szöveg, papa! Ez a film nem szöveg. Ez maga a verés, tépés, szaggatás, egyenesen a legszomorúbb turisztikai látványosság egy istenfi agyonveretéséről… vagyis nem látvány, nem, nem… pőre gyilkolás, ahogy vitetik föl a Via Dolorosán a keresztet, Jézus akkor már aus, papa, már nem is kell meghalnia, ahogy a kereszttel arcára hull a köves porba, már meg se kell halnia, hiába cipeli néki Cyrenei Simon, ő már aus, papa, érted?
– Megpróbálom. De mi a lényeg?
– Hogy nem Krisztus szenved, hanem te. Te magad! Krisztus szenvedése csak átvétel, mint egy isteni transzfer – tudod, van ilyen a pszichológiában is, átvenni más állapotát, de ez semmi!
– Hogy átveszi?
– Nem, nem! Persze, átveszi, de neked kell szenvedni. Nem csak neki! A te személyes szenvedésed az ő szenvedése, különben csak egy elvonatkoztatott isteni gesztus – tehette akár, mert isten volt, kibírta, mert isten volt, de nem ez a lényeg.
– Édesem, micsoda?
– „Az Isten nem jön ám felénk, / Hogy bajainkban segítsen: / Az Isten: az Én és a kín, / S a terv, s a csók, minden az Isten.” Tudod, Ady. Ezt értsd meg! Istenként megvált az emberi Krisztus, de ehhez nem neki, hanem neked kell a magadét megszenvedned. Az arculcsapást, a pökdösést, tudod, hogy írja Ézsaiás: „Az én testemet adtam a verőknek és az én orczámat a szaggatóknak: az én orczámat el nem vontam a gyalázatok előtt és a pökdösés előtt…” Ötezer éve tudjuk ezt a szöveget. S ez beteljesül. De nemcsak Jézuson, rajtad is. Elsősorban rajtad. Jézus nem úgy „működik”, hogy odaáll, na, adjátok a vállamra a keresztet, majd én fölviszem helyettetek, aztán keresztre vertek, szenvedek, mint a megtiport pók vagy az elsebesedett kutya, szomjúhozom, aztán ecetes spongyát kínáltok méregcseppel, oldalamba döfitek a dárdát, látni, meghaltam-é… nem így van, nem így! Téged szögeznek föl! Te döglődsz, mint a nyívó menyét. Krisztus nem a maga szenvedéseivel vált meg téged, hanem a tieiddel! Hogy kibírd! Hogy üssenek, cafatozzanak, rád zuhanjon a gerenda, szemedbe szálljon a por. Nincs áttétel! Majd ha te is megszenvedtél magadért! Krisztus nem helyetted szenved – általad. És veled. És benned. Nincs kitérés. Hogy majd a szenvedő Krisztus megment. Nem ment meg! Csak a saját szenvedésed menekít meg. De nem csak ez a lényeg.
– Hát mi a lényeg, Violkám?
– Nem tudom, nem tudom, papa, de nézd meg a filmet… Csak te magad léssz magad megváltója. S ez irtózatos. Nem?
– Te mondád.