A vörös arisztokrácia klánként szervezte át a hatalmát

Michiel Klinkhammer Kelet-Európa-szakértő kutatóként és publicistaként dolgozik Hollandiában. Cikkei holland és német lapokban jelennek meg, emellett szerkesztője egy Kelet-Európával foglalkozó tekintélyes folyóiratnak, saját fordítóirodát működtet, valamint partnere az Orifiel Társadalomtudományi Intézetnek. Elsősorban nyelvekkel, történelemmel, geopolitikával és antropozófiával foglalkozik. Kiváló magyarnyelv-tudása és Magyarország iránti érdeklődése még a nyolcvanas évek végére nyúlik vissza, amikor egy éven keresztül az ELTE történelem szakán tanult Budapesten. Könyörtelen messianizmus című könyve, amelyet Marcel van Hamersvelddel közösen készített, magyar nyelven is megjelent (Kairosz, 1998.).
A holland kutatótól elsősorban arra igyekeztünk választ kapni, hogyan látja a magyar jobboldal helyzetét a balliberális kormányzás félidejében.
– Ön miben látta 2002-ben a jobboldal választási vereségét?
– Gyakorlati szinten elsősorban a kisgazdák összeomlásában, hiszen a Fidesz, ha jól emlékszem, jóval több szavazatot kapott, mint négy évvel azelőtt. Mélységeiben szemlélve azonban úgy vélem, a Fidesz több súlyos hibát is elkövetett.
– Mire gondol?
– Nem teljes erővel vállalták szerepüket abban a kulturális háborúban, amely a rendszerváltás után tört ki, s amelynek strukturális oka elsősorban a dekommunizáció elmaradása. Ma mind a médiában, mind a politikában, mind a gazdasági életben érezhető, hogy a rendszerváltás előtti vörös arisztokrácia klánként, törzsi módon szervezte át hatalmát gazdasági-politikai érdekszövetséggé.
– Mi lett volna ön szerint a konzervatív oldal feladata?
– Legalább a szellemi életet fel kellett volna szabadítani: intézeteket kellett volna alapítani, újságokat, tv-csatornákat létrehozni stb… A Terror Háza véleményem szerint túl kicsi, és túl későn létesítették. Emellett nem lett volna szabad elfeledkezni azokról, akik a kommunista rezsim alatt fontos szerepet játszottak, és most liberális gondolkodóként oktatják ki demokráciából olvasóikat: őket, például a sztálini időkben is újságíróként működő Várkonyi Tibort, le kellett volna leplezni. Nem lett volna szabad megengedni, hogy a bolsevizmus lélektani szubsztanciája – amelynek a kényszer utáni legfontosabb fegyvere a lejáratás – ismét antifasizmussá transzformálja magát, és aztán ezzel az antifasizmussal támadja a rendszerváltás után kibontakozó demokratikus társadalmat. A kommunisták antifasiszta státusát kellett volna tönkretenni, mert ez történelmileg hamis. Lenin már 1916-ban megmondta, hogy ha az első világháború nem eredményezi majd a világforradalmat, szükség lesz egy másodikra. Sztálin nemcsak Hitler – akit már a harmincas években „a világforradalom jégtörőjének” nevezett – hatalomra jutásában segédkezett, hanem abban is, hogy nyugodtan megtámadhassa Lengyelországot. Minderről legalább húsz kitűnő tanulmány létezik, amelyek közül elegendő lett volna csupán egyet lefordíttatni, terjeszteni, televíziós dokumentációt készíteni róla stb. Sajnos semmi ilyesmit nem láttam.
– Miért gondolja, hogy még 2004-ben is ennyire fontos aktuálpolitikai tényezők lehetnek a történelem több évtizeddel ezelőtti mechanizmusai?
– Ha a Várkonyi Tibor-féle emberek „orbánizmusról” kezdenek beszélni, akkor nemcsak védekezni, hanem támadni is kell. Meg kell mutatni, hogy nem ideológiáról, hanem politikai meggyőződésről van szó, meg kell magyarázni, hogy a kettő között mi a különbség, valamint hogy ideológiájuk csak a kommunistáknak van, a demokratáknak nincsen. A kommunisták régi trükkje, hogy ellenségeikről azt terjesztik, nekik is van ideológiájuk. Le kellett volna szerelni ezt a kommunizmus-fasizmus dualizmust, ezt a hamis polarizációt. Arról nem is beszélve, hogy a kommunizmusról már régen bebizonyosodott: valójában embertelen ellentéte a szépséges ideológiának. Egyfelől tehát meg kellett volna cáfolni a szuggesztív összehasonlítást Napóleonnal (bonapartizmus), Mussolinivel (fasizmus), másfelől meg kellett volna mutatni, hogy ez a fajta hamis asszociáció, és az, hogy valakit ez által próbálnak lejáratni, a sztálinisták jellemzője.
– Ön szerint tehát támadni is kellett volna…
– Pontosan. Hiszen, ha megnézzük, bizonyos fokig az történt, hogy azok, akik valóban részt vettek egy totalitarizmusban, mérsékeltnek állították be magukat, miközben tiszta kezű embereket sikerült szélsőségesekkel összemosniuk. Az ilyenfajta hazugságok terjesztése pedig nem csak a közhangulatnak, hanem az emberek lélektani egészségének is nagy károkat okoz. A Fidesznek bátrabban kellett volna vállalnia a harcot az igazságért. Abban természetesen, hogy mi is az igazság – éljen a látáspontok pluralizmusa – nem kell egyetértenünk. Ha azonban valahol megtaláljuk egy kis darabját, nem szabad véka alá rejtenünk, hanem ki kell mondanunk, és teljes mellszélességgel ki kell állnunk mellette.