Horn Gyula volt tegnap reggel a Magyar Televízióban. Amúgy ez nem különlegesség, Horn Gyulát sűrűn szerepeltetik a televízióban, főként a Nap-keltében. Ilyenkor bölcs dolgokat szokott mondani, rámutat a hiányosságokra, leleplezi az éppen aktuális trehányságokat, azonkívül utat mutat a nemzetnek. Hogy mitől közszolgálati a Nap-kelte, azt ne tessék tőlem kérdezni, arra ott van Gyárfás Tamás producer, hajdani kollégám, akivel csak az a bajom, hogy nem tud – vagy nem akar – távolabbra nézni a kapupánttól. Hiszem, hogy ennek az országnak az érdeklődőbbik fele nem igazán kíváncsi a remete-hegyi sztárproletárra, hiába hadonászik kinyújtott ujjakkal, miközben a jobboldal, illetőleg Orbán Viktor viszszatérésétől óvná a társadalmat. Az idő lassan-lassan eljár felette… Mégis folyamatosan mutogatják Horn Gyulát.
Csak ötletként mondom, mi lenne, ha így reggelente Várkonyi-filmeket vagy Cousteau-dokumentumdarabokat adna a televízió – azokból talán tanulni is lehetne. Mi egyelőre Gyulából kapjuk a dózisokat, mert ez egy furcsa ország. Itt – a rendszerváltozás után! – pufajkás embereket sztárolnak, D–209-eseket választanak kormányfőnek, ügynök-rendőrfőkapitányokat helyeznek állományba. Itt megállt az idő.
Most egy KISZ-történet következik, nyájas főszereplővel, nyájas pártkongresszussal (ők tapsolták be a kukkeros embert). Tessék kapaszkodni! Gyulát pedig a képernyőre!
origo.hu
Leáll a debreceni repülőtér, törlik a járatokat június végén
