Fantomdemokrácia

Nem a miniszterelnöknek van kormánya, hanem a kormánynak miniszterelnöke – harsan fel gyakran a politikai közélet fórumain a méltatlankodó kiáltás. Mindhiába. A kormányfői túlhatalom nem egyéni ambíció függvénye, hanem alkotmányos berendezkedésünk sarokpontja. A kancellári rendszer nehezen viseli a gyenge miniszterelnököt, aki – mint Medgyessy Péter – nem képes a közjogi keretek által alig korlátozott széles mozgásterét kihasználni. Gyurcsány Ferenc kormányalakítási előkészületei az alkotmánytanból alulképzett kétkedőket is meggyőzhetik: nálunk nem a tucatnyi miniszter keres magának egy bármikor elcsapható karmestert, hanem a leendő vezető válogat a rendelkezésére álló garnitúrából.
Nagyjából két héttel a tervezett eskütétel előtt meglepően keveset tudni a leendő kabinetről. A kormányprogram napokban elkészült tervezetét hétpecsétes titokként őrzik, az úgynevezett SZDSZ ügyvivőinek is vissza kellett adniuk tanulmányozás után példányaikat (azért meglepődnék, ha nem kerülne a szöveg vagy annak megszűrt változata „idő előtt” nyilvánosságra), de homály fedi a kormányzati struktúrát, illetve – Kiss Pétert és Draskovics Tibort leszámítva – a miniszterek listáját is. Nem tudni, hogy a gyökeres változtatás ígéretével az MSZP-t meghódító miniszterelnök-jelölt a kormány szerkezetét és személyi összetételét is radikálisan átszabja, vagy az apró, elkerülhetetlen korrekciókat leszámítva mégis Medgyessy Péter kabinetjével menetel tovább.
Csupán egy dolog látszik biztosnak: a kormányalakítás menetrendje. E forgatókönyv tele van furcsa, néhol már-már abszurd elemmel. Így például Gyurcsány Ferenc, ha minden igaz, az egyeztetéseken lecsiszolt programot pénteken bemutatja a Medgyessy-kormány tagjainak. Annak a kormánynak, amelyik – s ez csak a miniszterelnök-jelöltön múlik – akár nagyobb részében is kicserélődhet. Miféle színjáték ez? De a csúcspont a kormányfőről és a programról határozó jövő szerdai parlamenti szavazás lesz: a képviselők várhatóan úgy nyomják meg a gombot, hogy még mindig nem ismerik a kabinet névsorát, tehát egy fantomkormányra voksolhatnak. A miniszterelnök-jelölt szándéka a zsákbamacskamódszerrel nyilvánvaló: nehogy megremegjen valamelyik leváltandó miniszter, államtitkár vagy a bársonyszék formájában beígért jutalmára hiába váró hívének a keze.
Azzal, hogy a kongresszus az MSZP szorult helyzetében és a pancser puccsot végrehajtó pártelitből kiábrándulva a profi puccsista lábai elé omolt, lényegében kiszolgáltatta neki a koalíciót (és döntése mellékhatásaként az egész országot). Megválasztása után Gyurcsány alkotmány adta jogával élve kénye-kedve szerint formálhatja kormányát; ambícióját, elszántságát nézve párton belüli ellenfelei bajosan blokkolják terveit. Érdemes megfigyelni, hogy a kormány közeli sajtóban az Orbán Viktor esetében kárhoztatott „vezéri” tulajdonságok – határozottság, erő, sikerre törekvés – miként nemesülnek politikusi erényekké Gyurcsány Ferencnél.
A szemünk előtt zajló kormányalakítási folyamat az iskolapéldája annak, hogy Magyarországon igenis a miniszterelnöknek van kormánya. A kancellárváltás nem technikai kérdés, az szükségképpen új kormányt és újragondolt politikai programot feltételez. Nem véletlen, hogy az alkotmány és az abból kifejlődő szokásjog alapján a köztársaság miniszterelnökéről nem 450 kongresszusi küldött, hanem a választópolgárok közössége szokott dönteni. Ha a törvényeket nem is sérti, amit Gyurcsány tesz, mégsem más, mint a demokrácia fantomizálása.