Pizza whiskyvel

Csodák márpedig nincsenek. Lapunk hétfői száma címlapon adta hírül: értesülésünk szerint a balatonőszödi hét végi kormány-összejövetelen olyan bizalmas döntés született, hogy a jövőben a kormányzati propaganda során a Magyar Nemzetet mellőzni kell. Az információ forrásvidéke maga a kormányzati sajtóholdudvar volt, az aggasztó médiafilozófiai irányelv valóságtartalmát pedig alátámasztotta, hogy egy újdonsült miniszter rögvest le akarta tiltani nyilatkozatát. A hír hallatán megbolydult a közvélemény ama része, amely még nem fásult bele a Medgyessy-kabinet idején meghonosított dupla fenekű tájékoztatáspolitikába. Fiala János például élő rádiós adásban hívta fel Horn Gábor államtitkárt, aki ott volt Őszödön: ugyan már, mondaná el, mi a dörgés. Horn szerint a kérdés valóban napirenden volt, ám konkrét lapok vagy csatornák neve nem hangzott el. Fosztogatás helyett pedig éppenséggel osztogatásról volt szó: arról, hogy a Gyurcsány-kormánynak erőteljesebben kell nyomulnia ellenzéki fórumokon is, hiszen az egész országnak van kormánya. Fiala modora vagy rádiózási stílusa bizonyára sokakat irritál, az azonban nem mondható el róla, hogy ne volna érzékeny az alkotmányos alapértékek vagy az ilyen-olyan megkülönböztetést kormányzati alapelvvé emelő gyakorlat iránt. Nem mondott ő semmit a koalíciós államtitkár szavahihetőségéről, csupán telefonos szavazásra bocsátotta, kinek hisznek a hallgatók? Nos, az eredmény akár országosan is reprezentatívnak mondható: nagyjából fele hitt a kormánynak, fele a Magyar Nemzetnek. Abban azonban mindenki megegyezett: ha a Magyar Nemzetet valóban diszkriminálják, az súlyos csapás a demokráciára és az alkotmányosságra nézve.
A Keljfeljancsi publikuma a jelek szerint későn ébredezik, hiszen a Magyar Nemzetet – az egyetlen mértékadó ellenzéki országos napilapot – a ciklus elejétől módszeresen diszkriminálja a balliberális végrehajtó hatalom. Medgyessy Péter kezdeményezésére az állami tulajdonú lajosmizsei nyomda felmondta lapunkkal az érvényes szerződést, kimutatható kárt okozva a költségvetésnek – s ennek a lépésnek nyilván az égvilágon semmi köze nem volt ahhoz, hogy az ámuló világ a Magyar Nemzetből tudta meg: az előző kormányfő a kádári titkosszolgálat magas rangú tisztje volt. Hogy, hogy nem, az illetékes (szabad demokrata) kormánytisztviselő kizárólag kormánypárti lapokat ajánlott hirdetési felületként a költségvetési szervek figyelmébe. Visszamondták a Magyar Nemzet-előfizetéseket a minisztériumokban és kormányhivatalokban, de például még az akadémiai üdülőkben is, miközben baloldali lapokra mindenütt futotta a keretből. Megesik, hogy a hivatalnokok a portásfülkéből kérik kölcsön a lapunkat, ha azt szeretnék megtudni, mi újság, nem pedig azt, hogy mi a púder. Gál J. Zoltán korábbi kormányszóvivő lényegében nyilvánosan hadat üzent nekünk ahelyett, hogy a köz fölesküdött szolgájaként a kedvünket kereste volna. Ennek a nyílt hadviselésnek volt megdöbbentő példája a duplikált heti sajtótájékoztatók rendszere is: egy mindenkinek, egy másik meg a barátoknak és üzletfeleknek. S hiába tette ki Gál J. szűrét Medgyessy az ablakon – visszatért Gyurcsány nyomában a főbejáraton: úgy látszik, folytatódik minden ott, ahol augusztusban abbamaradt.
Pedig – bár nem kifejezetten Keljfeljancsi-rajongóként – úgy szerettem volna hinni Horn Gábornak. Oly szívesen elfelejtettem volna a hetente elküldött interjúkérő faxokat, amikre nem is válaszoltak a kormánytagok. A balsajtó még ma is fölemlegeti, hogy a folyamatos össztűz alatt tartott Orbán Viktor vagy Áder János vezető pozícióban (egyébként nem túl bölcsen) nem állt a rendelkezésükre. Nem arról volt szó, hogy a nemzeti közép (újabban büszke baloldal) kormánya majd másképp csinálja?
Kapóra jött, hogy még az őszödi hétvége előtt, történetesen az aradi tábornokok gyásznapján interjút kértem a Magyar Nemzet számára Hiller István kultuszminisztertől. Mivel illetlenségnek tartanám, hogy egy párt – amúgy számomra nagyrészt érdektelen – belügyeibe avatkozzam, nem érdekelt Hiller pártalelnöki, illetve pártelnökjelölti minőségében. Érdekelt viszont tárcavezetőként – elvégre van egy új kormányprogram, amelynek kulturális fejezetében több a homály, mint a fény. Nosza, védje meg, maga a reszortfelelős és programfogalmazó – gondoltam.
Hogy nem csalás, nem ámítás, ide másolnám az interjúkérő fax szövegét: „Hiller István miniszter úr részére. Tárgy: Magyar Nemzet-interjúkérelem. Tisztelt Miniszter Úr! Lapom nevében azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy adjon lehetőséget számomra a közeli napokban egy átfogó, kolumnás interjú elkészítésére. A Magyar Nemzet, s személy szerint én is, a kultúra sorsát és jövőjét össznemzeti ügynek, stratégiai kérdésnek tekintjük, ezért úgy gondoljuk, hogy az új összetételű, új programmal jelentkező kormányzat kultúrpolitikai tervei és szándékai az e témakör iránt eredendően fogékony olvasóink körében is kiemelt érdeklődésre tartanak számot. Az interjúra lehetőség szerint a jövő hét első felében, október 11. és 13. között szeretnénk sort keríteni; ezen az intervallumon belül természetesen mindenben alkalmazkodunk Önhöz. Tudjuk, hogy pártja elnökválasztó kongresszusa előtt ideje különösen becses, elfoglaltságai halmozottak – mégis azért tartanánk szerencsésnek, ha a kultúra időszerű kérdéseit feszegető beszélgetés még a tisztújítás előtt megjelenhetne, hogy esetleges pártelnökké választása ne zavarja a tisztán szakpolitikai megközelítést. Az interjú elkészítéséhez kb. egyórányi időt igényelnénk; ez alkalommal készítenénk el az ilyenkor szokásos portréfotót is. A szöveget megjelenés előtt természetesen egyeztetjük. Megtisztelő válaszát a Magyar Nemzet kulturális rovatának titkárságára kérjük; az elérhetőségeinket levelünkhöz mellékeljük. Bízva pozitív válaszában, üdvözli és munkájához sok energiát kíván: Csontos János főmunkatárs, Magyar Nemzet. Budapest, 2004. október 6.”
Szívből drukkoltam, hogy összejöjjön az az órácska. Még a Hír TV műsorában is kifejtettem ama reményemet, hogy Gyurcsány Ferenc jobbkeze személyesen cáfolja a kínos diszkriminációvádat. Kedden reggel derült ki végérvényesen: nem, nincs mód a Magyar Nemzet-interjúra – az indoklás szerint a pártkorteskedés háttérbe szorítja a miniszteri főállást. Hiller aznap a Nap-keltében kezdett (kérdezői Bánó András mellett a Népszabadság és a Népszava munkatársa); onnan átment az MSZP-honlap on-line szerkesztőségébe; majd virágot rakott le a Népszava politikai marketingrendezvényén; estefelé előadást tartott egy baloldali szabadegyetemen. Tényleg sűrű program; s lapunk olvasóitól valóban nemigen várhat kongreszszusi voksokat. De korábban időt szakított arra, hogy talányos minőségben ott feszengjen Kertész Imre és Ennio Morricone között egy filmzene felvételén; interjút adott a Kisalföldnek, az Észak-Magyarországnak és a 168 Órának; s a sajtóprioritások és az egyirányú kommunikáció jegyében nyilatkozott a Színes Mai Lapnak is. Utóbbi hézagpótló anyag Hiller lehet az új spíler címmel látott napvilágot, s megtudhattuk belőle, hogy „feleségével, Julival és új párjával, Gyurcsány kormányfővel is hosszú beszélgetések során mélyítette el kapcsolatát, de igazán csak a nejéért van oda”; s hogy Gyurcsánnyal való szövetségkötésük estéjén pizzát ettek és whiskyt ittak hozzá. Bevallom, engem nem ez érdekelt, de – hála az őszödi kommunikációs retesznek – ez már soha nem derül ki. Hiába, Hiller is csupán egy szocialista, s nem demokrata. Nincsenek csodák.