Veszélyben a szabad véleménynyilvánítás

Polgári szellemiségű újságírói tevékenységéért M. Szabó Imre Európa-érem kitüntetésben részesült. Az elismerést a napokban a Szabadelvű Médiaműhely adta át az újságírónak. A több mint harminc éve újságíróként tevékenykedő M. Szabó Imre az utóbbi években a sajtószabadság, az információ szabad áramlása, a tájékoztatás függetlensége és pártatlansága mellett lépett fel.

A rádióban, a televízióban és a nyomtatott sajtóban megjelent munkái után először kapott ilyen megbecsülést?
– Igen, és ezért voltam zavarban, amikor az átadási ceremónia zajlott. A laudációt Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke mondta, ezután szólítottak, hogy én is mondjak valamit. Bocsánatot kértem járatlanságomért, mert életemben nem kaptam semmi elismerést, kivéve a dokumentumműsoraimért a rádiós nívódíjat. Olyan korban éltünk akkoriban, amikor nem annyira a díjakat, hanem a fegyelmiket meg a munkakönyveket osztogatták. A Magyarok Házában a díj átvételekor először éreztem azt, hogy igenis tettem valamit.
– Nyilván nem véletlenül adományozták önnek az Európa-érmet, hiszen például ön fedte fel, hogy a Népszabadságban megjelent Teller-levél hamis volt.
– Teller Ede professzor úrral évek óta nagyon jó kapcsolatban voltunk, dokumentumfilmet is készítettem a munkásságáról. Engem Kaliforniából hívtak fel, és kérdezték, hogy ki az a Zeley László, mert folytonosan zaklatja a professzor urat a kérdéseivel. Közben elhunyt a tudós, és rögtön utána jelent meg a Teller Edének tulajdonított levél a Népszabadságban. A levél lényegében Orbán Viktor személyét és a polgári ellenzék politizálását kritizálta. A szégyen az volt, hogy az atomtudós nevét használták fel ostornak, és a nevével manipuláltak. Rögtön tudtam, hogy a levél hamisítvány, ismertem a szófordulatait, ezt ő nem írhatta le. Tízórányi videofilmet készítettem vele. Nemcsak a Magyar Nemzetben, de a Hír Televízióban is megmutattam a Teller Edével folytatott levelezéseimet, amelyek hangvétele, stílusa is bizonyította, hogy a professzor úr ezt nem írhatta, hiszen élete utolsó percéig éppen az ellenkező felfogást képviselte. Ezt nyilvánosságra is hoztam. A nemzetközi hírű tudós mindig is hangsúlyozta magyarságát, polgári, nemzeti gondolkodását, és többször is kifejezte, hogy támogatja az új generáció, a fiatalok színre lépését a politikában. De nemcsak ebből jöttem rá a hamisításra, hanem abból is, hogy a faxon elküldött levél telefonszáma, kódja nem Stanfordból származott, a professzor úr otthonából, hanem a Livermore-tól, az atomkutató központból. Oda már idős kora, betegsége miatt nem járt Teller Ede, tehát nem ő küldte a faxot. Valószínű volt ott egy olyan ember, aki jóhiszeműen ugrott bele a Magyarországról vezényelt trükkbe, és engedélyezték neki a titkos fejlesztési intézet faxának használatát. Zseniális trükknek vélték, gondolták, hogy a halott ember nem beszél vissza. Amikor rájöttem a Zeley-féle csalásra, azonnal felhívtam Kaliforniában Teller Ede titkárnőjét, mindenesét, Margitkát, akiből dőlt az indulat, hogy miként merészelték átírni, meghamisítani a professzor úr levelét. Ezt a telefonbeszélgetést Margitka beleegyezésével magnóra vettük, és a Hír Televízióban felképezve leadtuk. Így derült ki az igazság előbb a Magyar Nemzetben, majd a Hír Televízióban.
– De nemcsak Teller-ügyben hallatta a hangját, hanem mint valamikori rádiós, a Magyar Rádió védelmére kelt. Emlékezetes eset, amikor Újhelyi István szocialista képviselő a Magyar Rádió elnökségi épületénél Kondor Katalin ellen akart tüntetni.
– Erkölcsi kötelességemnek tartottam megakadályozni, hogy egy politikus odaállhasson a rádió elé, és a Magyar Rádió elnökének nem létező állambiztonsági múltjáról beszéljen. Mielőtt Újhelyi István, a médiaszakértő – ezt idézőjelben mondom – elkezdte volna mondani a hazugságait, én mögötte állva túlkiabáltam, és kemény hangon megkérdeztem, hogy maga mit keres itt, majd annyit mondtam: Menjen innen! A tömegből egy Terike nevű hölgy viszont azt kiáltotta, hogy „Akkor jöjjenek, ha a gázszámlát hozzák!” A határozott hangra kénytelen volt berekeszteni a sajtótájékoztatóját. Ennek a fél évvel ezelőtt történt eseménynek most különleges aktualitása van, mert Újhelyi a napokban azzal a képtelen ötlettel állt elő, hogy az ORTT függessze fel vagy tiltsa be a Magyar Rádió műsorait, mert szerinte a népszavazásról, a kettős állampolgárság ügyéről a rádió egyoldalúan tájékoztatja a közvéleményt, és főként az ellenzék érvelése hangzik el. Ez nem igaz, mert a Magyar Rádió ebben a kérdésben rendkívül korrekten jár el. Mindkét politikai oldal elmondhatja véleményét. Most írtam Újhelyi Istvánnak egy levelet, amit a világ több magyar szervezetének is elküldtem, s ebben a levélben emlékeztettem arra, hogy mi már egyszer találkoztunk a Magyar Rádió épülete előtt, ahonnan elűztem, és ismét felszólítottam, hogy hagyja abba az olyan tevékenységet, amelyben magyarokat uszítanak magyarok ellen. Szerintem a jóérzésű magyarság, a nép döntő, meghatározó része nem akar mást, mint hogy a nyolcvannégy esztendeje igazságtalanul elszakított területeken, állampolgárságuktól megfosztott magyarok magyar útlevelet és magyar állampolgárságot kapjanak, vagyis állíttassék helyre az eredeti (jog)állapot. Ez ellen az MSZP és az SZDSZ az adófizetők pénzén ízléstelen és etikátlan politikai kampányt folytatott a magyar média szinte valamennyi nyomtatott és elektronikus fórumán. Annak idején Királyhegyi Pál küldött Sztálinnak egy táviratot: „Tessék abbahagyni, a rendszer nem vált be!” Újhelyi István részére is valami hasonlót fogalmaztam a levelemben…
– Önt állítólag a rendőrség is figyeli. Ez igaz?
– Cserni János bíró feljelentett, mert elmondtam a véleményemet a Hír Televízió egyik műsorában Bencsik András főszerkesztő és Torkos Matild elítélése kapcsán. Ezért rágalmazásért beperelt. Azt mondtam, hogy azok, akik ilyen politikai indítékú ítéleteket hoznak, lejáratják a bírói testületet. Ezzel a bíróságot akartam megvédeni, mert véleményem szerint egyébként a bíróság nagyon áldozatos munkát végez, amikor a jog eszközeivel megvédi a társadalom rendjét.
– A rendőrség hogyan került a képbe?
– Úgy, hogy a lakásomon két hónapja megjelent két nyomozó, és furcsa módon bírósági idézést adtak át nekem. Nem értettem. Felhívtam az előadót, és kérdeztem, miért kell elmennem a bíróságra, és ki a feljelentő. Hosszú huzavona után végül megmondta, hogy Cserni János jelentett fel, aki az újságírók ellen az elmarasztaló ítéletet hozta. Az ügy most ott tart, hogy ügyészségi állásfoglalást kértem, miszerint bűncselekményt követtem-e el vagy nem. Úgy érzem, ha egy újságíró elmondja a véleményét, az nem bűncselekmény.
– Miként látja a szólás- és sajtószabadságot?
– Súlyosnak ítélem meg tizennégy évvel a rendszerváltás után az alapvető polgári jogok gyakorlását, ha a szabad véleménynyilvánítás ily mértékben behatárolható. Sok minden, ami történik, nem fér meg az én igazságérzetemmel. Emiatt, bármi történik is, szólni is fogok.