A szlovák sajtó magyarellenessége

Ha van felderítetlen, amolyan igazán elhanyagolt területe a magyarországi újságírásnak, az a szomszédos országok sajtója. Egészen pontosan azoké az országoké, ahol jelentős számú magyar kisebbség él, s ebből adódóan a magyarellenesség is jelentős. Maga a téma teljes egészében természetesen áttekinthetetlen, hiszen a korpusz olyan terjedelmű, hogy akár egy felületes elemzés is köteteket töltene meg. Ízelítőt azonban mindenképpen érdemes nyújtani. Aki ugyanis akár egy kicsit is ismeri a szomszédos országok lapjainak internetes kiadásait, az tudja: a magyarokkal, Magyarországgal foglalkozó írások iránt óriási az érdeklődés. Ennek egyik legfőbb bizonyítéka a témában megjelent cikkek internetes közlése után álló tömérdek olvasói hozzászólás, amelyek odakint az újságírók és a politikusok számára kitűnő visszajelzést jelentenek, a mi számunkra pedig közvetlen életközelségbe hozzák azt a közeget, amelyben a határon túli magyarok élnek.
Szlovákiában a magyarellenes újságírást nagy tisztelet és népszerűség övezi. A műfajt – amely egyeseknek nem kevesebbet, mint biztos kenyérkeresetet jelent – nemcsak a szlovák, hanem egyes cseh lapok is művelik. Ezek jó része ugyanis Szlovákiában is kapható, s a szlovák közvéleményre való befolyásuk máig meghatározó.

Magyarul nem tudnak a publicisták

A szlovákiai magyarellenes újságírás egyik vezéregyénisége minden kétséget kizáróan Lubos Palata, a baloldali szlovák napilap, a Pravda nemrégiben távozott főszerkesztő-helyettese. Palata a Pravdán kívül számos más cseh és szlovák sajtótermékben (Domino Fórum, Reflex, Hospodárské Noviny) is előszeretettel kifejti álláspontját, emellett rendszeres publicistája a jobboldali cseh napilapnak, a Lidové Novinynek. Bárhol is forduljon meg azonban, írásai egyben megegyeznek: alig akad cikk, amelyben valamilyen formában ne szőné, ne csempészné bele a magyar témát.
Mint legutóbb, december 21-én, amikor a Lidové Novinyben az EU-alkotmánnyal kapcsolatos csehországi népszavazásról elmélkedve sikerült egy kurta említést tennie „az Orbán Viktor vezette populista jobboldalról”. Orbán Viktor rendszeres, mondhatni kulcsszerepelője Palata cikkeinek. Hol populista, hol nacionalista, hol pedig… „azt beszélik róla, hogy végleg megbolondult. Pártja, a Fidesz, a Haider-féle Szabadságpárt kontúrjait kezdi felvenni, miközben Orbán pozíciója szüntelenül a »vezérekére« hasonlít”. (Lidové Noviny, 2004. 08. 30.). „Annak a kártyának az előhúzását pedig, amelynek használata az Európai Unió és a NATO tisztességes köreiben megengedhetetlen, már nemcsak Brüsszelben, hanem Washingtonban is észrevették. Orbán könnyen Vladimír Meciar és Slobodan Milosevics mellé, azaz az elfogadhatatlan politikusok csoportjába kerülhet.” (Hospodárské Noviny, 2002. 04. 08.). Ezt tehát az alaphangulat. A lélektani origó. A Fidesz szélsőséges, populista, mi több, a 2002-es választások alkalmával „nem habozott a nacionalista, sőt a rejtett antiszemita kártyával játszani”. (Reflex, 2002. 04. 25.). A három évvel ezelőtti választási kampányban született A fiatal demokraták és az ultrajobboldal Nagy-Magyarország után vágyakoznak című cikke is (Reflex, 2002. 04. 04.), amelynek eszmei magvát Palata a mai napig vallja. Olyannyira, hogy néhány hónappal ezelőtt már kifejezetten azon morfondírozott, hogy Közép-Európában a „Magyarországgal való együttműködés egyik korlátja a magyar határok revíziójának kérdése”. (Lidové Noviny, 2004. 04. 10.). Palata szerint a magyar jobboldal ugyanis ilyesmiket forgat a fejében, jóllehet, Európa „hosszú éveken át attól tartott, nehogy Szlovákiában, szlovák–magyar kivitelben ismétlődjön meg Bosznia”. (Lidové Noviny, 2004. 02. 23.).
Lubos Palata írásai – amelyek természetesen a szlovák Pravda és a Domino Fórum hasábjain is hasonló hangnemet ütnek meg – az elmúlt két évben csupán a Népszabadság számára több mint húsz alkalommal szolgáltak hivatkozási alapul. Jóllehet, a magát Közép-Európára szakosodott újságíróként megjelölő szerző cikkeivel van egy óriási bökkenő. Mégpedig az, hogy Palata egy kukkot sem tud magyarul. A nyelvismeret hiánya pedig nemcsak egyes, a szerző által használt magyar szavak olvasásakor – „Gyurcsány” helyett „Gyurczány”-t (Lidové Noviny, 2004. 12. 17.), „Párkány” helyett „Parkán”-t ír (Lidové Noviny, 2004. 12. 13). – zavaró, hanem sajnos a cikkek mögé tekintve is. A cseh újságíró ugyanis egyszerűen képtelen valódi kontextusba helyezni a magyar vonatkozású politikai eseményeket. Talán nem is akarja. De képzeljünk csak el egy holland újságírót, aki lépten-nyomon Dániával foglalkozik, Dániával fekszik és kel, és folyamatosan a dán jobboldaltól óv – miközben egyetlen szót sem tud dánul. Ilyen nem létezik. Palata cikkeiből pedig kirí, hogy a szerző enyhén szólva sincs tisztában a magyar média, kultúra, társadalom, illetve a politika belső viszonyaival. Nem látja a mondatok mögötti gesztusokat, nem érzi a hangsúlyokat, nem autentikusak a megérzései. A kérdés csak az, hogy vajon akkor honnét mégis ez a lankadatlan érdeklődés a magyarok iránt? S honnét ez az elképesztő ellenszenv? Választ Bohumil Dolezaltól, a kiváló cseh politológustól kapunk, aki a 2002-es választások után Události című internetes újságja egyik kommentárjában (2002. 04. 22.) azt írta, hogy a Fidesz vereségét Csehországban nemcsak a cseh soviniszták fogadták lelkesen, hanem „az SZDSZ különféle cseh hívei”, köztük Palata is. Milyen érdekes. De menjünk tovább.

Törvényszegő Pozsonyt írni?

Valamivel világosabb Dag Danis, a Pravda – magyarul szintén nem tudó – publicistájának esete. Danis szinte minden cikkének egyetlen közös alaptétele van. Ezt lapja 2003. február 28-i számában a következőképpen fogalmazta meg: „szlovákiai magyarnak lenni már régen nem teher, hanem privilégium”. Hogy álláspontját mennyire komolyan is gondolja, annak igazolására íme néhány idézet: „Az MKP vezetőinek részvétele olyan találkozókon, ahol Orbán püffeszti a mellét, és tüzet okád, természetes. Nem természetes viszont, hogy ugyanezek a vezetők a szlovák kormány második legerősebb frakcióját alkotják.” (2004. 11. 26.), „A magyar kártya jelenség mögött nem a szlovák nacionalizmus áll, hanem a nem kikezelt magyar komplexus.” (2004. 08. 06.). Danis szerint a magyarok ugyanis azok közé a nemzetek közé tartoznak, amelyek „nem hajlandóak magukat engedelmesen alávetni a történelemnek. Ellenkezőleg, ők akarják meghatározni azt. A szlovák politika sajnos teljesen másképp néz ki…” (2002. 07. 18.).
A félénk, szégyenlős szlovák politika bátorítása érdekében írta egy korábbi, rendkívül karakterisztikus cikkét is, amelyben – az unió által azóta befogadott – Benes-dekrétumokat vette védelmébe. Danis szerint az etnikai alapon történő vagyon- és jogfosztást elrendelő törvények „nem Benes elnök fejében fogantak. Erről a forgatókönyvről a háborút követő potsdami konferencián a győztes nagyhatalmak határoztak”. Csak kiegészítésképpen: a potsdami konferencia 1945. augusztus 2-án zárult le. 1945 májusa és augusztusa között azonban Csehszlovákiából – talán tévedésből vagy véletlenségből – már csaknem 750 ezer szudétanémetet deportáltak. De sajnos még ennél is kevésbé ismert az az iszonyatos tény, hogy a Benes-féle kitelepítéseknek összességében véve mintegy 225 ezer halálos áldozata volt! 225 ezer áldozat, akire senki sem akar emlékezni. Dag Danis azonban még tovább merészkedik: „A magyarok, azzal a törekvésükkel, hogy a szomszédos országokban erőszakkal akarják érvényesíteni a státustörvényt, azt bizonyítják, hogy a kisebbségek azon politikai definíciója, amelyre a Benes-dekrétumok fel lettek építve, ma is érvényes.” (2002. 02. 26.)
Így működik tehát a Pravda. Amihez még hozzá kell venni a szerkesztőségbe be-beszaladó olvasói leveleket is, amelyek közül tavaly augusztus 6-án például háromból három foglalkozott a magyar kérdéssel. Az első így kezdődik: „Egy tisztán szlovák faluban nőttem fel Dél-Szlovákiában, és sohasem töltött el jó érzéssel, hogy magyar községek vesznek bennünket körül.” A harmadik levél írója pedig arról panaszkodik, hogy „a Szlovák Köztársaság fővárosát a szlovákiai magyar sajtóban, de még a Szlovák rádió magyar nyelvű adásaiban is gyakran »Pozsonyként« említik. Különös, hogy egy ilyen törvényszegést mind az állam szervek, mind a közszolgálati rádió és televízió vezetése tolerálnak.”
De hogy a lap kíméletlen magyarellenes magatartásának az olvasókra átterjedő rezonanciáját még nyilvánvalóbban érezzük, íme néhány hozzászólás abból a fórumból, amit a Pravda Online 2003 júniusában A magyarok az európai alkotmányba akarják ültetni a kisebbségek kérdését címmel indított. (Természetesen senki sem képzeli, hogy egy lap szerkesztősége felelősséget vállalhat a honlapján megjelenő kulturálatlan, primitív hozzászólásokért.)
„Csak olvassátok ezeket a szemtelen magyar fasiszta követeléseket! Ezek a kurvák háborút szítanak. Olyan országot, mint Magyarország, nem szabadna felvenni az EU-ba! A magyarok évszázadok óta kártevők… Arról álmodoznak, hogy felújítják a Nagy Fasiszta Magyarországot. A magyarok Dél-Szlovákiát akarják! Nemcsak a magyar státustörvényt, hanem a Magyar Koalíció Pártját, és annak fasiszta vezetőit, Bugárt, Csákyt és Durayt is fel kell számolni.” … „Elkorcsosult mongolid hunok! Európa barbárai, mongolid keverékek – vesszetek el! Raus aus Europa mongolidok!!! Be kell tiltani az MKP-t és ki kell lakoltatni fasiszta tagjait! Nemcsak a Duna mögül, hanem Európából is. Az egyesült Európa Szlovákiát fogja támogatni, mert a fasiszta-mongolid keverék az EU kultúrája és a kereszténység számára parazita.” … „A magyar: tolvaj, zsivány, terrorista, disznó.” … „Magyar, kérdezd meg cigány szüleidet, emlékeznek-e 1956-ra. Mi, szlovákok, rosszabbat fogunk csinálni veletek.”
Ennyit a Pravda működési mechanizmusáról.

„Elkorcsosult mongolid hunok”

Végül pedig röviden térjünk ki egy szlovákiai magyar újságíróra, Morvay Péterre, aki a liberális szlovák napilap, a Sme Magyarországra szakosodott szerkesztője. Morvay szerint „a Fidesz retorikája, amely elsősorban az Amerika-ellenes és antiszemita érzelmű, tradicionálisan nacionalista és szélsőséges jobboldali szavazók felé irányul, már miniszterelnöksége idején jelentősen megrontotta Orbán kapcsolatát az Egyesült Államokkal”. (2004. 11. 24). Morvay neve a Sme mellett azonban más lapokban (Respekt, Hospodárské Noviny) is felbukkan. Ő írta például a Respekt című cseh hetilap tavaly október 25-i számában a Fideszről, hogy „az, hogy nem hajlandó távolságot tartani a szélsőjobboldali nézetektől, jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy nem tud a »középső áramlatban« elhelyezkedni. Pokorni Zoltán, a Fidesz elnökhelyettese például nemrégiben részt vett a Demokrata című hetilap jubileumi ünnepségén. Ez a lap köti össze a konzervatív és a szélsőjobboldalt, s ebben jelenik meg időről időre a Holocaust-tagadás, illetve a Hitlerjugend dicsérete.”
Ez tehát a helyzet a szlovákiai sajtóban. Hogy a román vagy a szerb állapotok ettől mennyiben térnek el, nem tudjuk. Egy valami azonban vitathatatlan: ahhoz, hogy a határon túli magyarok – vagy ahogy a Felvidéken a népszavazás óta egyre többen nevezik magukat, a peremmagyarok – helyzetét valóban megértésük, illetve, hogy őket érintő felelős politikai döntéseket hozzunk, ezek az ismeretek nélkülözhetetlenek.