Intenzív defenzíva

A koalíció elkötelezett vagy alkalmi hívei, szekértolói, lekötelezettjei kaján örömmel hangoztatják: Gyurcsány Ferencben a Fidesz és Orbán Viktor végre emberére akadt. A száznapos Gyurcsány-éra sikereként könyvelik el, hogy a szociálliberális oldal magához ragadta a kezdeményezést, tematizálja a közvéleményt, és nemcsak lefaragta a nyári felmérésekben mutatkozó, szinte behozhatatlannak tűnő hátrányát, hanem egyes mutatókban a vezetést is átvette. A baloldali örvendezők mellett már jobbos elemzők is megjegyzik, hogy a kormányzati nyomulásra, az ellenzéket érő kíméletlen támadásokra, a mindent elborító sikerpropagandára, Gyurcsány balga sziporkáira a Fidesz nem képes talpraesetten válaszolni, magabiztosan visszavágni. Mintha Gyurcsány hipnotizálta volna a pártot, a régebben oly dinamikus, mindig harcra kész fiúk most bénultan, magatehetetlenül tűrik a baloldal csapásait. Ráadásul Orbán Viktor is begubózott, hallgat a parlamentben, de hívei elé sem áll ki, nem lelkesíti, nem buzdítja őket, nem vigasztalja, nem erősíti meg övéit a jobb jövő reményével. A túlsúlyban lévő, kormányt kiszolgáló médiumok minden eszközt felhasználva hirdetik, erősítik, felnagyítják ezt az intencionális képet – a jelek szerint nem minden eredmény nélkül.
Valóságos ez a kép, vagy csak a pillanatnyi látszat? A december 5-i népszavazás okozta kiábrándultság nyomán kétségkívül jogosan érzékelhették sokan, hogy a jobboldal összezuhant, elveszítette önbizalmát, tettrekészségét, eddigi vitalitását. Ezen nem segített a felemás értékelés sem, miszerint bizonyos szempontból az igenek győztek. Bár a baloldali agitációt sem lehet győztesnek nyilvánítani, hiszen miféle diadal az, hogy a nem egyszerűen félrevezetett, hanem egyértelműen megfenyegetett választópolgárok visszariadnak legelemibb demokratikus jogaiktól? Ám az igenek soványka számbeli többségét sem szabad túlértékelni. A népszavazás végeredményét a határon túli magyarok szempontjából minősíthetjük, ők pedig veszítettek, s velük együtt mi mindannyian, jobb- és baloldalon egyaránt.
Az is igaz, hogy a csapból is ömlő sikerpropagandát a legnagyobb ellenzéki erő nem tudta pontos, adekvát, szakmailag megalapozott reflexiókkal ellensúlyozni. De ilyen szemérmetlen hazugságdömpingre egyetlen józan politikai szereplő sem képes felkészülni, kapásból reagálni. Nem lehet olyanokkal párbeszédet folytatni, vitatkozni, akik gátlástalanul meghamisítják a tényeket, a csillagot lehazudják az égről. A légből kapott „adatokat”, a semmihez semmi köze „érveket” nem lehet cáfolni, pontosítani, helyre tenni. Normális ember úgy érzi, ezekkel felesleges disputálni, polemizálni, hiszen úgysem az igazság kiderítése, a valóság feltárása a céljuk, hanem a saját táboruk további kábítása és lejáratása. Ha a jobboldal erőtlenséggel, passzivitással vádolható, annak elsősorban ez az agresszív, kulturálatlan, minden tárgyszerűséget nélkülöző kormányzati stílus az oka.
Persze, bármilyen kellemetlen is, ezt a barbár nyomulást is valahogy kezelni kell. A Polgári Szövetség vezérkara nem nyugodhat bele a koalíciós úthenger mindent letipró, kontroll nélküli száguldozásába. Újításokra szánták el magukat, többek között a párt belső szerkezete, a politikai technikák és a kommunikáció területén is. Az új elképzeléseket tapasztalatokra, nemzetközi és hazai kutatásokra, elemzésekre, s nemegyszer vágyálomnak tetsző előrejelzésekre alapozták. Az eddig közölt, jórészt hiányos információk alapján még kérdéses, hogy a tervezett reformok elegendőnek bizonyulnak-e a „lendület” kormányának megfékezésére.