Amerikai kezdeményezést követően elképzelhető, hogy Irak államadósságának bizonyos hányadát a hitelt nyújtó országok egy része elengedi. Ismeretes, a hitelező államok úgynevezett párizsi klubja már korábban késznek mutatkozott arra, hogy megvizsgálja az iraki államadósság jelentős mérséklését Szaddám Huszein elfogása után.
Boros Imre, az előző kormány uniós pénzekért felelős minisztere a kezdeményezéssel kapcsolatban párhuzamot vont az iraki és a magyar adósság között: a rendszerváltást követően a magyar – döntően baloldali – pénzügyi bürokrácia hallani sem akart a magyar adósság elengedéséről, mérsékléséről, de még csak átütemezéséről sem. Utóbbi esetén az ötéves futamidő lehetett volna tíz vagy tizenöt esztendő, ami lélegzetnyi időt jelentett volna az országnak az adósságtörlesztésben. Boros aláhúzta: a lépés ellenzői között vezető szerepet töltött be az akkori jegybankelnök, Surányi György, de hibás volt az MDF-kormány is. A korábbi miniszter szerint nem igaz, hogy az adósságátütemezés vagy -elengedés romba döntötte volna a magyar gazdaságot. Példaként Lengyelországot hozta fel: a Brady-terv eredményeképpen adósságának 30-35 százalékát elengedték. Hogy ez mennyire volt „káros”, azt Boros szerint jól mutatja, hogy a lengyelek reálkeresete 1989-ben alacsonyabb volt a miénknél, míg mára a mi reálbérünk havi 150 euróval marad el a lengyelekétől. Boros Imre úgy látja, ha a világ egyik legnagyobb kincsével, az olajjal rendelkező Irak számára kedvező lehet ez a lépés, akkor Magyarország esetében mindenképpen az lett volna. Így viszont csak egy elszalasztott esély maradt. Az éppen hatalmon lévő baloldali kormányok rendre és tartósan eladósítják hazánkat. Ezt tette a Kádár-kormány, Bokros Lajos pénzügyminiszter a kilencvenes évek közepén, s a jelenlegi hatalom is. Ahelyett, hogy sikeres adósságkezelést folytatnának és esélyt adnának az országnak, növekvő adóssághegyet gördítenek akadályként a társadalom boldogulásának útjába. Ez az adósságtömeg az 1989-es 22 milliárd dollárról úgy duzzadt 50 milliárd fölé, hogy közben az ország termelővagyonát is eladták, és hangzatos szózatokkal a befolyt árbevételt adósságtörlesztésre fordították.
Boros emlékeztetett rá: az elmúlt 86 évben mindössze 14 esztendő volt olyan, amikor az adósságcsökkentés, és nem az eladósítás volt a kormányok célja. Ez az 1921 és 1931 közötti időszak, valamint az Orbán-kormány négy éve volt. A baloldal ugyanis minden, az adósságterheket mérséklő lépésnek ellenáll. Ennek szellemében vetett gátat például az ország felemelkedésére szánt külföldi segítségnek, a Marshall-segélynek is a háború után.
Megugró hiány Amerikában. A Barclays Capital befektetési ház jelentése szerint több olyan kiadási tétel merült fel, amely a 2005-ös pénzügyi évben hatvanmilliárd dollárral növelheti a kongresszus költségvetési irodája (CBO) által becsült központi hiányt. Ezek között vannak az iraki és az afganisztáni hadműveletek költségeire vonatkozó, a Fehér Házból kiszivárgó tervek, az Ivan hurrikán sújtotta térségek megsegítésére szánt pénzek, valamint az eredetileg a tavaly év végén kifutó adócsökkentések meghosszabbítása. A ház azzal számol, hogy az iraki és az afganisztáni hadműveletekre a Fehér Ház az idei pénzügyi évre jóváhagyott 115 milliárd dollárnál 15 milliárd dollárral többet fog kérni. A Barclays Capital előrejelzése szerint ezek együtt a CBO által a mostani pénzügyi évre adott, 348 milliárd dolláros deficitbecslés helyett 409 milliárd dolláros központi hiányt eredményezhetnek. (Sz. Cs.)
