Az antikádárista újkádárizmus

Pár napja a gyurcsányista sajtó dialektikus egysége című cikkemben (MN, február 5.) azt írtam, Gyurcsány Ferenc hatalomra kerülésével a baloldalon érdemi változás történt. A miniszterelnök országértékelő beszéde viszont arról győzött meg, hogy nemcsak dinamikusan tud lendületbe jönni, főleg kommunikációs téren, hanem ugyanakkora lendülettel képes fordulatot is venni. Az országértékelő beszéd az a műfaj, amiben a szocialisták, Medgyessyvel az élen kipróbálják magukat, de rendre sikertelenül. Mindenekelőtt talán azért, mert úgy kezelik, mint amit Orbán Viktor talált ki, s amiben Orbánt kell felülmúlni vagy ellensúlyozni. Országértékelő beszédet azért tartanak, hogy bizonyítsák, ilyen beszédnek az Országgyűlésben a helye, amivel fricskát vethetnek Orbánnak. De sem Medgyessynek, sem Gyurcsánynak nem volt igazán mondanivalója az ország helyzetéről és állapotáról. A különbség csak annyi, hogy Medgyessyhez képest Gyurcsány Ferenc gördülékenyebben és stílusosabban adott elő. A kormánypárt szerepzavarát mi sem jelzi jobban, hogy a miniszterelnök-jelöltségbe idejekorán beszálló Demszky Gábor is tartott országértékelést, az Országházon kívül, és most Kuncze Gábor is meghirdette a magáét, aminek nyilvánvaló célja Orbán országértékelésének leértékelése.
A szabad demokrata hozzáállás más tekintetben is minősíti Gyurcsány teljesítményét. Medgyessyé azért is volt elégtelen, mert „közjogi javaslatai” a koalíciós partner frakcióvezetőjének, Kuncze Gábornak a pikírt megjegyzéseit is kiváltotta a hozzászólások során. Gyurcsány beszéde alatt a szabad demokraták látványosan unatkoztak, és Kuncze csak annyiban védte meg a kormányt és a kormányfőt, hogy egy szellemesnek szánt gunyoros megjegyzéssel félresöpörte Áder János tényekre alapozott kritikáját, majd a kormány – szabad demokraták számára fontos – liberális intézkedéseit hangsúlyozta. Kuncze a köztévének adott későbbi nyilatkozatában is követte ezt a taktikát: ahogy korábban Áder észrevételeit semmibe vette, úgy Orbán országértékelését is egyszerűen értékelhetetlennek minősítette. De milyen lehet akkor Gyurcsány beszéde Kuncze Gábor értékrendje szerint? A kérdés logikus, de akadémikus, mert a kormánypárti reakciókból egyértelműen kiszűrhető, hogy kommunikációs stratégiájuknak nem célja az értelmes vita, hanem csak Orbán Viktor beszédének nihilizálása: értelmetlenné nyilvánítása és – ezzel – erkölcsi megsemmisítése.
A sikeres nihilizációval elérhetik, hogy Orbán és programja közfigyelemre méltatlanná és érdemtelenné váljon az állampolgárok szemében. Ebben az összefüggésben kap értelmet Lendvai Ildikó szereplése is a köztévén. Lendvai a kamerák előtt követte az Orbán-beszéd televíziós közvetítését. A kamerák előtt terpeszkedett el hanyagul a székben, s tett vitriolos megjegyzéseket – érdemi kritika vagy hozzászólás nélkül. A szabad demokraták mellett Lendvai Ildikó szerepléséből lehet még következtetni a szocialista miniszterelnökök országértékelésének minőségére. Tavaly Medgyessy Pétert igazából Lendvai mentette meg a teljes bukástól és a megszégyenüléstől. Kuncze utáni felszólalásában az ellenzékkel szembeni energikus ellentámadással védte meg a kormányfőt, aki ezt – árulkodó módon – meg is köszönte. Gyurcsány, akiről korábban magam is azt írtam, hogy nem szorul Kovács László és Lendvai Ildikó támogatására, most azzal tudott elfogadhatóbb összképet produkálni, hogy Lendvai őt is megvédte. Magyarán: Lendvai Ildikónak őt is meg kellett védenie, noha a szocialista frakcióvezető a tavalyi fellépéséhez képest sokkalta enerváltabb, humora kényszeres és kényszeredettebb volt. Hol van már a tavalyi Lendvai, aki (freudi elszólásként?) még arról beszélt, hogy az ellenzék nem összefogni akar, hanem összefogdosni?! Most egy Shakespeare-dráma sírásóira hivatkozott, no meg megismételte, hogy a Fidesz panaszpárt, ami nem sokban különbözik a Fidesz „hazugsággyárának” leleplezésétől: az állampolgároknak a kormánypártokkal és a miniszterelnökkel kell közösen örülni és megelégedettnek lenni, amit a sanda ellenzék ideológiai diverziója zavar csak meg.
Gyurcsány beszéde, ahogy azt szinte minden megfigyelő jelezte, vaskos ellentmondásokkal volt terhes. Miután egy – elismerem – briliáns hatalmi sakkjátszmában mattolta patrónusát, Medgyessy Pétert, majd végighaknizta a tévéstúdiókat, belakta a bulvársajtót, és kamerák kíséretében fagyizott a vészkorszakra emlékeztető antifasiszta demonstrációt követően, megállapította: „a politikai küzdelem az emberek többségének szemében kétes értékű, felelőtlen hatalmi játszmává silányult, az okos közéleti vitát felváltotta a kommunikációs gügyögés”. Igen csak furcsa volt az is, hogy háromszor náspángolta el a kádárizmust, hogy burkoltan, de érthetően kádáristának titulálja a Fideszt, miközben Robin Hood büszkeségével táplálta a szocialista szavazótábor kádárizmus iránti nosztalgiáit: „A gazdagoktól elvettünk, a rászorulóknak adtunk”.
Gyurcsány sok tekintetben valóban szakít a kádárizmussal, leginkább azzal, hogy azt kimondja, de a leglényegesebb ponton kimondatlanul ragaszkodott – a beszédében is – hozzá, amikor is azt éreztette, érezteti, hogy ő és pártja „elvesz” és „ad”. Gyurcsány antikádárista neokádárizmusának a titka egyszerű és érthető. Azok a baloldali, szocialista szavazók, akik kiábrándítónak és értelmetlennek tartják Thürmer Gyuláék kádárizmusát, minden további nélkül elismerik, hogy a Kádár-rendszer tarthatatlan volt, hogy le kellett cserélni. Ebben a tekintetben Gyurcsány ezért nem mondott semmi rendkívülit. De ezek a szavazók a továbbiakban kádárista paternalizmust várnak el az MSZP-től, a párttól, aminek mind Medgyessy, mind Gyurcsány a lehetőségeik szerint meg is akarnak felelni. Ezért is mondta a miniszterelnök az államadósságról és a hitelekről: azok ott vannak a megemelt nyugdíjakban és a bérekben. És ezért van igazuk azoknak, akik ebben tőről metszett kádárizmust látnak: állampolgári lojalitást célzó paternalista osztogatást a gazdasági racionalitás rovására.
Az MSZP és a kormánypárti sajtó, no meg Dávid Ibolya MDF-je, mindeddig a „Munka, otthon, biztonság” jelszavaiban látta a Fidesz kádárista baloldaliságának cáfolhatatlan bizonyítékát. A kádárizmus elleni kirohanások után Gyurcsány Ferenc ennek ellenére minden teketória nélkül kijelentette: Munka, otthon és biztonság – akarja ezt a patkó jobb- és baloldala egyaránt. Az antikádárista neokádárizmus dialektikus egysége vagy igen komoly ideológiai zavarról és teoretikus válságról árulkodik, vagy azzal együtt kap értelmet, hogy a gyurcsányista sajtóra és az értelmiségi holdudvarra hárul a feladat: a dialektikában járatlan és ideológiailag megzavarodott polgárok számára fogyasztható paneleket gyártson belőle. Gyurcsány ideológiai munkásságának hatékonyságát rombolja azonban – idézve őt stílszerűen – az olyan ideológiai „gügyögés”, mint amit egy korábbi parlamenti vitában előadott: az ellenzék privatizációleállítását célzó követelése a véreskezű koreai kommunista diktátorra, Kim Ir Szenre emlékeztette őt.
Láthatóan nehezen tud mit kezdeni a hazafisággal is, ahogy Medgyessynek is komoly ideológiai gondjai voltak Gyurcsány – szabad demokraták által lesajnált – találmányával, a nemzeti középpel. A kormányfő a hazafiságra hivatkozva kampányolta végig a decemberi népszavazást, aminek egyértelmű üzenete az volt, hogy a Fidesz és az igenpártiak nem hazafiak vagy hazafiatlanok, és a hazafiság mércéjévé tette az iraki katonai jelenlét támogatását is. Most pedig a legnagyobb lelki nyugalommal jelentette ki, hogy mindenki hazafi.

A szerző politológus, egyetemi oktató