Csak egy találkozó

Nagy nap a mai. A Gyurcsány–Orbán-találkozó napja. Lesznek ott mások is, a parlamenti pártok elnökei meg több miniszter. Utóbbiak között a hírek szerint felvonul Göncz Kinga, a leghosszabb nevű magyar minisztérium vezetője is. Jelenléte talán összefügg azzal, talán nem, hogy elindult fölfelé a Levendel-skálán, népszerűségi indexe lassan eléri azt a szférát, ahol a mindenkori köztársasági elnök lebeg. De ő ma társaival együtt alighanem csak statisztaszerepet kap, kevésbé finoman fogalmazva díszlet lesz a 2006-os választás két esélyes miniszterelnök-jelöltjének produkciójában. A sajtó, a kommunikációs stábok, a hívek, a politika történéseit figyelemmel kísérők a két főszereplő szavait, gesztusait lesik. A feszült várakozás kulcskérdése: vajon mivel lepi meg a miniszterelnök riválisát, vagy mivel rukkol elő a Fidesz első embere?
És ez nincs jól így.
A kiemelt figyelem persze érthető. Bár a véleménydeformáló médiaértelmiség egyik legkártékonyabb tévedése a pártpolitikai „acsarkodás” megbélyegzése valamiféle egypárti, népfrontos nosztalgia jegyében, az mégsem normális állapot, ha a közélet különleges eseményének számít a kormányoldal és az ellenzék vezetőinek egy asztalhoz ültetése. Gyurcsány Ferenc – a kis magyar Hodorkovszkij – nem is olyan régen maga utasította el az ilyen típusú egyeztetések gondolatát, párbeszédképtelennek (és még mi mindennek!) ítélve a mai demokratikus ellenzéket. Örvendetes, hogy az időközi kormányfő – mostantól egyben a monetáris tanács társelnöke – változtatott álláspontján. Másrészt tavaly márciusban, amikor Orbán Viktor utoljára egyeztetett a regnáló miniszterelnökkel, akit akkor Medgyessy Péternek hívtak, a hatalmat képviselő fél a játékszabályok önkényes megváltoztatásával felrúgta a politikai együttélés legelemibb szabályait. Nem csoda, hogy ezek után ma reggel sokan nem a meghívóban szereplő, vitán felül nagy súlyú ügyben folytatott érdemi egyeztetésre, hanem pusztán egy látványos politikai show-ra, médiaeseményre, a két kormányfőjelölt előre hozott összecsapására számítanak.
A múltkori botrány fő tanulságát a balliberális sajtó egyik megmondó embere fogalmazta meg: Medgyessy ezt megteheti Orbánnal, de Orbán ilyet soha nem tehet meg Medgyessyvel. Csak a szereposztás módosult, a tétel igazsága nem. Gyurcsány Ferenc bátran (és lendületesen) bevethet olyan eszközöket a politikai küzdelemben, amelyek alkalmazásáért ellenfelét keresztre feszíti a nagy hatalmú média. Így például nemcsak a Fidesz ötleteit, szlogenjeit lophatja el, hanem az ellenzék vezetőjének a kormánytábor által kárhoztatott módszereit is. Most éppen minden jel szerint a baloldali „egypártrendszer” megvalósításán dolgozik, ezért vezényel sajtójában kartácstüzet az úgynevezett SZDSZ-re, ezért igyekszik elorozni partnere elől a hasznosítható liberális témákat. A kormányfő az MSZP-t is erős kézzel fogja, ehhez Hiller Istvánt eszközként használja. (Bár tegnap Lendvai Ildikó azt mondta lassan, hogy mindenki értse: nincs olyan szocialista terv, hogy Gyurcsány Ferenc a választások előtt átveszi a pártelnöki tisztséget.)
Bevallja, vagy sem, a baloldal vezére sokat tanult leplezetlenül gyűlölt ellenfelétől. Még a saját tábora is anti-Orbánként tekint rá. A kormányzás mesterségének elsajátítása azonban még hátravan, anélkül pedig nehezen bír majd ellenfelével a nagy összecsapáson. Bármi is történik, a mai találkozó még nem az.