Tavaly nyáron óriási ambícióval készült az Európai Parlamentbe. Találkozik-e munkahelyén említésre érdemes „közegellenállással”, veszített-e illúziókat a fél év képviselői munka során?
– Egy keveset. Megszabadultam például attól a tévhittől, hogy a romákat érintő kérdések fontosak az európai képviselők többségének szemében. Megtanultam, minden tárgyalásomat úgy kell kezdjem: nem támadni akarok, hanem együttműködést ajánlok… A romákról való európai parlamenti diskurzusban sajnos nem az az alap, mint a kisebbségi civil szervezetek közötti párbeszédben. Rég beidegződött sztereotípiák, félelmek tükröződnek a még mindig nem romák által készített uniós tanulmányokban is. Ez összefügg azzal, hogy az EU-t alkotó államok egy része, a nyugatiak is, még mindig nemzetbiztonsági szempontból közelít a cigányokat érintő felvetésekhez, és nehezen fogadja el, hogy ezek alapvetően emberi jogi és gazdasági, másfelől az egész társadalmat érintő kérdések.
– Konkrét csalódása is volt?
– Pozitív élménnyel egybeszőve… Előzőleg úgy gondoltam, a női jogi bizottság egyöntetűen különleges érzékenységet táplál a roma női jogok iránt, s ezért nyomban keresztül tudom vinni, hogy civil szervezetek felmérései alapján egy nagy jelentést készítsünk az európai roma nők helyzetéről, amely aztán a plenáris ülés elé kerülhet. Csaknem öt hónapba került, míg végül – a néppárti és a zölddelegációk egyezkedése nyomán – bizalmat kapott a javaslatom, amit kora ősszel a szocialisták és a liberálisok leszavaztak. Tehát megtanultuk, hogy a nyílt konfrontáció helyett sokkal célravezetőbbek a háttéregyeztetések. Azt, hogy a Románia csatlakozási előmenetelét taglaló – szocialista szövegezésű – Moscovoci-jelentésbe belekerüljön a romákat és az erdélyi magyarokat sújtó kirekesztés kérdése, már eleve így sikerült viszonylag simán elérnünk Gál Kinga képviselőtársammal.
– Korábban azt nyilatkozta: az uniónak nincs átfogó cigányügyi stratégiája. Történt elmozdulás?
– Nem sok. Orbán Viktor kezdeményezésére az Európai Néppárton belül éppen e folyamat elindítására készítünk egyfajta akciótervet. Az év elején egy negyvenfős grémium előtt, amely az Európai Bizottság részlegeinek romaügyben illetékes munkatársait tömöríti, alkalmam volt a legégetőbb kérdésekre, így a munkanélküliségre és oktatási kérdésekre, a romák politikai alulreprezentáltságára, a civil szervezetek nehézségeire, az uniós pénzek ellenőrzésének hiányára felhívni a figyelmet. Döntés is született, s ez valóban fontos lépés, ha úgy tetszik, áttörés: 2007 az esélyegyenlőség éve lesz az unióban, fokozott hangsúllyal a romák kirekesztettségére. A felmérések ugyanis azt mutatják, hogy az Európa-szerte erősödő idegengyűlölet a cigányokkal szemben a legintenzívebb.
– Csakhogy a romaszervezetek leginkább egyfajta „európai roma direktívát” sürgettek…
– Ezzel a kérdéssel „mély vízre” eveztünk. Egyfelől legfontosabb feladatom, hogy hallassam az én fellépésemben bízó hazai és európai roma civil szervezetek hangját, régi kívánalmát az Európai Bizottság munkatársaival folytatott beszélgetéseimen. Másfelől nekem a roma direktívával kapcsolatban az első perctől fenntartásaim voltak, mert azt gondolom, hogy a roma másodrendű struktúrák létrehozása gettósít. Az előbb említett okból a ciklus elején mégis „teszteltem” egy roma direktíva esélyeit, illetve a lehetőségét annak, hogy európai bizottsági szinten, valamiféle romabiztos, romairoda formájában központi irányítása legyen e kérdés kezelésének. Ám a brüsszeli bürokraták hamar értésemre adták, hogy egyik sem fog menni. Például azzal érvelnek, hogy ha kiépülnének ilyen struktúrák, az összes többi kisebbségnek úgymond hasonló engedmények járnának.
– Azonban a tavalyi kibővülés óta az unió legnagyobb kisebbsége a cigányság!
– Az uniós filozófia lényege akkor is az – amit egyébként én is osztok –, hogy a romaügyeket, hacsak nem az identitás, kultúra megtartására és az elszenvedett diszkriminációra vonatkoznak, „horizontálisan” kell megjeleníteni. Azaz minden, a többségi társadalmat is érintő – vagyis foglalkoztatási, térségfelzárkóztatási, oktatási s a többi – kérdéscsoportba beágyazottan.
– Ön helyesli, hogy az uniós finanszírozásban már nincsenek nevesített „romapénzek”?
– Nem feltétlenül rosszak azok az irányjelzők, amelyek mentén az Európai Bizottság gondolkodik. Persze ebből csak akkor származhat hasznunk, ha a meglévő kereteket megtöltjük tartalommal. Mindenki tudja, mennyire nem sikerült élnie Magyarországnak, beleértve a hazai cigányságnak a csatlakozás előkészítésére hivatott PHARE-program anyagi és jogi lehetőségeivel.
– A régi tagországok megfelelően költik el az e kisebbséget is érintő brüsszeli pénzeket?
– Parlamenti munkám megkezdése óta a „monitoring” kialakításának fontosságát hangsúlyozom. A Európai Bizottság mára végre felismerte a jelenlegi helyzet tarthatatlanságát, így lépések várhatók az uniós pénzek ellenőrzése terén. Jelenleg azt firtatjuk, mi lett a sorsa az EU által az elmúlt években gyakran nyíltan „romacímkézett”, vagy kikövetkeztethetően ilyen célokra adott 77 millió eurónak. Az egyik legvisszásabb eset a görögországi, amelynek feltárásában én is részt vettem. Hat éve Görögország, már teljes jogú tagként, nagy összegeket pályázott meg telepfelszámolásokra. Én, antropológusként, akkoriban jártam az ügyben érintett Athén melletti cigánytelepeken, amelyek a város szeméttelepeivel épültek össze. Nos, tavaly ősszel mint európai képviselő ismét megfordultam ott, és ugyanazokat a gyászos telepeket láttam viszont! Ezrével élnek ott cigányok víz, villany nélkül, a gyermekek busz híján nem tudnak iskolába járni. Még csak orvosi rendelőként szolgáló bódék sem épültek fel. S mégis, a görögök korábbi jelentéseikben el tudták hitetni Brüsszellel, hogy rendeltetésszerűen használták fel a pénzeket. Felvettem a kapcsolatot az Európai Néppárt görög delegációjával, és fokról fokra sikerült megértetnem görög kollégáimmal a helyzet tarthatatlanságát. Ennek nyomán elindult az athéni kormány, az uniós intézmények és a görög roma civil szervezetek közötti párbeszéd.
– Hogyan szoktak felszívódni Európában (is) a romáknak adható források?
– Már volt szó arról, hogy az unió nem „etnicizálja” a pályázati pénzeit. Ezek egy részét az adott országokban sokszor mégis romacímkével látják el, mert e kormányok belpolitikai tőkét remélnek ettől… Aztán vagy suta módon használják ezeket fel – például régi cigánymesterségeket oktatnak belőlük, pedig ez nem segíti vissza a leszakadókat a munkaerőpiacra –, vagy etnobizniszre szakosodott pályázóközösségek nyerik és nyelik el a támogatásokat. Szintén gyakori, hogy a kormányok költségvetési hiányokat igyekeznek betömködni az ilyen pályázati pénzekből.
– Ha ez fejlettebb államokban így mehet, mi lesz akkor az ez évtől már hazánk által is igényelhető strukturális pénzekkel?
– Aggasztó késésben vagyunk. Sem a kormány, sem a civilek nemhogy a cigányokat, de még a többségi magyar társadalmat sem készítették fel a pénzek megfelelő felhasználására. Így nem tudunk semmit arról, hogyan, mire lehet pályázni, ezért egyelőre alighanem ki leszünk szolgáltatva pályázatíró cégek tulajdonképpeni kartelljének. Ami a cigányságot illeti, egyfajta rövid távú, helyzetbe hozó képzésre volna szükség, hogy civil szervezeteink és a helyi cigány kisebbségi önkormányzatok megtanuljanak pályázni, merjenek tervezni és terveikhez szövetségeseket találni.
– Bepillanthatnánk a képviselői határidőnaplójába…?
– Nemsokára egy delegációval Macedóniába, Sutkára, Európa egyik legnagyobb cigánytelepére látogatok el. Márciustól elindítjuk a néppárt európai parlamenti gyakornoki programját roma fiataloknak. Sikerült a frakcióközi Antirasszista és Sokszínűség Csoport ülését, amelynek Kósáné Kovács Magda és magam is alelnöke vagyok, áprilisra Magyarországra elhoznunk, és többek között a hazai romákat érintő kérdéseknek szentelnünk. A női jogok bizottságában a roma nőkről szóló jelentéssel párhuzamosan dolgozom a többségében roma nőket érintő erőszakos sterilizációs ügyeken, ezért májusban Csehországba megyek. Viszem tovább a görög romák ügyét is.
– A hagyományos médiasugallattal szemben – a jobboldaliak „xenofóbok” – az európai néppárti frakciónak ilyen empatikus cigánypolitikája van?
– A baloldali megközelítés: felülről való megoldásokat erőltető, paternalista. A liberálisok is a romák másságát, különbözőséget hangsúlyozzák; erre alapozva követelnek általában az elmélet szintjén megmaradó, bár hangzatos kiváltságokat. Szerintem a konzervatív megközelítés az egymási iránti tiszteletről, a nyitottságról, a hasonlóságokról, a közös múltról és történelemről kell hogy szóljon. A félelmek levetését szorgalmazza, és tudja, hogy sokkal több az, ami közös bennünk, mint ami elválaszt. A roma értékek alapvetően konzervatív értékek, hiszen a család, a gyermekek, a testvériség, a közösség, a vallás fontos alappillérei a cigányok életének is. Közös a történelmünk, a kultúránk – a jelenünkről és a jövőnkről nem is beszélve.
origo.hu
Kiderült, hogyan szivároghatott ki a Tisza-lista: egyszerűen elbaltázták
