Már a portán is érezhető, hogy másik világba érkeztünk. A börtönőr üvegen keresztül érintkezik velünk. Ha kérdez valamit, mikrofonba motyogjuk a választ. Iratainkat billenős acélládába rakjuk, így anélkül kerülnek hozzá a papírok, hogy kinyitná az ajtót. A csomagokat detektorral vizsgálják, a telefonokat elkobozzák. Percekig várakozunk egy elkülönített helyiségben, mire végre megérkezik értünk a közművelődési csoportvezető. A filigrán, közvetlen fiatal hölgyet Kőszegi Szilviának hívják. Átmegyünk a hatalmas udvaron, majd egy különálló épülethez vezet minket.
A folyosón néhány kopaszra vágott hajú fiatal ácsorog kék rabruhában. Amikor meglátnak, azonnal vigyorogni kezdenek. Bár a fogvatartottak a bűncselekmények súlyossága szerint kerülnek fogházba, börtönbe vagy fegyházba, iskolába mindannyian járnak. A folyosón álló mintegy félszáz elítélt között átnyomakodom az egyik osztályteremig. Összeszorul a gyomrom, amikor arra gondolok, hogy bármelyik rám meredő szempár akár gyilkos tekintete is lehet.
– Meg lehet itt szokni? – kérdezem Szilviát, az arcát fürkészve.
– Persze. Nagy a szájuk, de egy idő után ezt már észre sem veszed – mondja könnyedén. A tököli büntetés-végrehajtási intézet ma már csak a nevében a fiatalkorúak börtöne: a 780 fogvatartottból csupán százkilencven a fiatalkorú, ráadásul a korhatár sem 18, hanem 21 év. A törvény szerint minden 18 éven aluli állampolgár, aki nem végezte el az általános iskolát, tanköteles. Azokat a fiatalkorúakat tehát, akik nem végezték el a nyolc osztályt, automatikusan beiskolázzák. A többiek számára fakultatív a tanulás. Az iskola állandó létszáma körülbelül 120 fő, de évente – a szabadulások, illetve az újonnan jöttek miatt – mintegy 250 fő fordul meg itt. Az általános iskola mellett államilag elismert szakképzés is folyik a börtön területén. A fogvatartottak választhatnak a kőműves, a szobafestő, a motorkerékpár-szerelő, a gumicentírozó, a számítógép-kezelő, a könnyűgépkezelő szakmák közül. A tervek között szerepel még a parkgondozó- és a kosárfonóképzés elindítása. Az intézetnek saját tanműhelye van, így a szakmai gyakorlat sem gond.
A középfokú végzettséget firtatva a főhadnagynő megakad a mesélésben. – Ter-mészetesen megoldható, de ez nagyon ritka jelenség. Utoljára három éve jelentkezett egy fogvatartott azzal, hogy szeretne leérettségizni – mondja. Ilyen esetben egyébként egy tököli iskola tanárai jönnek be az intézetbe, hogy felkészítsék a vizsgára a tanulókat. Olyan kérésről Szilvia még sosem hallott, hogy valaki felsőfokú tanulmányokat szeretett volna folytatni a börtönben. Azért van olyan fogvatartott is, aki felsőfokú végzettséggel rendelkezik: a 700-ból körülbelül 20 ember. A diplomásoknak igyekeznek olyan munkakört találni, amelyben valamelyest hasznosítani tudják az ismereteiket. Egy diplomás lehet például könyvtáros, a sporttiszt segédje vagy a beszélők helyiségében dolgozó gondnok.
Bár pontos statisztikák nincsenek, de a számítások szerint a fogvatartottak több mint a felének nincs meg a 8 általánosa. A 18 év alatti diákoknak nem kell dolgozniuk, egyetlen feladatuk a tanulás, amiért havi 5600 forint ösztöndíjat kapnak. Az ennél idősebbek nem kapnak kedvezményt, ugyanúgy dolgoznak, mint a többiek. A képzés esti rendszerben működik, ami azt jelenti, hogy sűrített órarend szerint oktatják őket, a készségtárgyak pedig nem szerepelnek a tanrendben. Egy tanuló így általában heti két-három napot jár iskolába, olyankor azonban reggeltől estig ott van. A főhadnagynő szerint nagyon alacsony a bukási arány: a 120 főből átlagosan 115-en elvégzik az adott osztályt. A fogvatartottak szabadulása után fontos dolog, hogy a végbizonyítványba nem a börtöniskola pecsétjét nyomják bele, hanem a tököli általános iskoláét, ahogy a szakmát igazoló bizonyítványba is kinti pecsét kerül.
A főhadnagynő szerint az a legfontosabb, hogy az itt dolgozó pedagógus türelmes és lelkes legyen. Ha az ember csupán rutinból adja le a tananyagot, nem fogja felkelteni az itteniek érdeklődését. Hiába érik el ugyanis a fiatalok a nagykorúság határát, szellemi szintjük körülbelül egy 12 éves gyereké.
Az intézetben dolgozik három pszichológus és egy utógondozó is. Előbbi a fogvatartottak lelki, utóbbi gyakorlati problémáin igyekszik segíteni. A könyvtárlátogatás is szerepel az intézet rendjében. Heti egy órában mindenki olvashat, zenét hallgathat, filmet nézhet. A hétszáz fogvatartottból körülbelül százan szoktak könyvet kölcsönözni. Szeptembertől egyébként átalakul a tanrend. Az új jogszabályok értelmében a börtönben is nappali képzés indul, és a készségtárgyakat is oktatni fogják. Bár ma még ezek nincsenek benne a tanrendben, jelenleg is vannak készségfejlesztő foglalkozások az intézményben. A folyosó falait például az elítéltek készítette falfestmények díszítik. A tököli festőművész, Csollák Mihály minden héten egyszer bejön az intézetbe, és rajzfoglalkozást tart az érdeklődőknek. Az ő vezetésével készültek az alkotások.
Az egyik legkedveltebb program a fogvatartottak körében a sport. A foglalkozásokat vezető Varga János megmutatja a torna- és a konditermet. A berendezés néhány erőgép és pingpongasztal.
– Bár a pénz nem veti fel az intézetet, azért pezsgő itt a sportélet – mondja.
– Nyáron többfordulós futballbajnokságot rendezünk a körletek között, amelybe hatalmas lelkesedéssel vetik bele magukat a fiúk. Óriási presztízscsatákat vívnak. – A folyosón porlepte tablóképek sorakoznak. Büszkén mutat rájuk. – Íme a 90-es évek börtönválogatottjai! ’95-ig a tököli labdarúgócsapat minden évben eljött az intézetbe, és megmérkőzött a fiaimmal. Ez volt itt az év eseménye. Az elítéltek az ablakokban lógtak, és hatalmas ovációval biztatták társaikat. Nézze csak ezt a fiút – mutat az egyik megsárgult fényképre –, ez a fiú szabadulása után az NB II-ig vitte. Vagy itt ez a másik. Ő a napokban üzent Balassagyarmatról. Még mindig ül. Annak idején megölt egy taxisofőrt.
Amikor arról kérdezem, hogy a 90-es évek közepén miért maradtak abba a helyi csapattal vívott mérkőzések, és szűnt meg a börtönválogatott, szűkszavúvá válik.
– Egy idő után nem jöttek többet a tököli futballisták – mondja szomorúan. Ám rögtön témát vált, és új terveiről beszél. Most éppen a fekvenyomó-bajnokságot szervezi. Sok elítélt kezd el gyúrni a börtönévek alatt. Jó unaloműző, ráadásul a testük is fejlődik.
Ekkor érkezik a terembe Sovák Márió. Amikor meglátja a fényképezőgépet, rögtön felajánlja, hogy bemutatja fekvenyomó-tudását. Nekivetkőzik, hogy jól látható legyen a börtönévek alatt kigyúrt izomzata. Erőlködés nélkül nyomja ki a 115 kilót. A fiú jókedve feltűnő. Nem csoda, 14 napja van a szabadulásig. Barátjával, Major Józseffel vállalják, hogy mesélnek a történetükről. Leülünk egy üres tanteremben. Amikor kérdezek, nem néznek rám, egy nem létező pontra szegezik a tekintetüket és fél szavakban válaszolnak. Jó negyedórába telik, mire valamelyest megnyílnak.
Sovák Márió 19 éves. 2002 októberétől ül csoportos rablásért. Az utcán társával lefogott egy részeg férfit, és elvette 50 ezer forintját. Néhány órán belül kattant kezén a bilincs. A fiú most végzi a hatodik osztályt, a végbizonyítványa azonban évközi szabadulása miatt nem lesz meg. Amikor azt kérdezem, hogy kint folytatja-e a tanulást, vállat von. Azt sem tudja, mit szeretne csinálni, mit dolgozna szívesen. Szerelem nem várja odakint, amikor bekerült, szakított a barátnőjével. Azt mondja, inkább elküldte, minthogy megvárja, amíg a lány szakít vele, mert talál magának mást. Azért a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen családja rendszeresen látogatja, és várja haza. Márió is nagyon menne már, igaz, régi otthonába nem mehet. Szülei időközben Kaposvárról Budapestre költöztek, így olyan házba megy haza, amit még sosem látott.
A 21 éves Major József többrendbeli lopásért került rács mögé. Mivel ügyeit nem egyesítették, vagy féltucatnyiszor ítélték el. Összesen négy és fél év börtönt kapott. Azt mondja, szinte semmi haszna nem volt a bűnözésből. Főként Sándorháza környéki víkendházakba, tanyákra tört be társaival, de többnyire nem vittek el semmit. Egy bűntársa dobta fel a rendőrségen enyhébb büntetés reményében. Végül a bandából csak József kapott letöltendő börtönt. Szüleivel nem tartja a kapcsolatot, négyéves korától a nagynénje nevelte. Apja börtönben volt, anyja pedig nem foglalkozott vele. A nagynéni mentette meg a börtöntől.
A fiatalember önként jelentkezett az iskolába. Sajnálja, hogy sokat hiányzik az órákról, mert neki dolgoznia is kell mellette. Lisztespapírokat gyárt a műhelyben. József most végzi az ötödik osztályt. Ő sem tudja még, hogy jövő áprilisi szabadulása után mihez kezd, de egyvalamiben biztos: soha többé nem akar rács mögé kerülni. A bírósági tárgyalások idején ugyanis megtalálta a szerelem, és megfogant a gyermeke. Amikor megszületett a fia, már büntetését töltötte. Megfogadta, hogy legközelebb hallgat a nőkre. Az aszszonyára, a nénjére, akik óvták a bűnözéstől. Akkor még nem értette, hogy mi a különbség a szabadság és a bezártság között.
Elbúcsúzom a fiúktól, elindulok kifelé. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor a hátam mögött kívülről becsapódik a súlyos vasajtó. Önkéntelenül is arra gondolok, vajon Márió és József tanultak-e annyit, hogy többet nem kerülnek az ajtón belülre?
Osztálykönyv. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 2004-es beszámolója szerint a 16 441 fogvatartott 15,3 százalékának nincs meg az általános iskolai végzettsége, 27,7 százalékuk rendelkezik szakiskolai bizonyítvánnyal. Érettségije 5 százalékuknak, diplomája két százalékuknak van. Összesen 991-en vettek részt általános iskolai képzésben, ebből 712-en fejezték be sikeresen az adott osztályt. Általános iskolai végbizonyítványt 213-an szereztek. Szakképzésben 1132-en vettek részt, ebből 626-an szereztek szakmát, de 25 tanfolyam a statisztika elkészültéig még nem ért véget. Gimnáziumban vagy szakközépiskolában a 176 fős osztálylétszámból 109-en végezték el a megkezdett osztályt, és a nyolc érettségizőből mindenki sikeresen vizsgázott. Felsőfokú tanulmányokat összesen öt fogvatartott folytat.
