Fényképfelvétel sajnos nem őrzi ezt a napot. Legalábbis az elmúlt évtizedek alatt Magyarországon egyetlenegy fotó sem került elő a történelmi sorsfordulóról. Pedig Liebmann Béla egykori fotóriporter, aki jelen volt a pusztaszeri eseményen, állította, hogy ekkor készült fényképeit eladta a Munkásmozgalmi Múzeumnak. A múzeumban azonban nem volt nyoma a szóban forgó dokumentumoknak. A halvány reményt Moszkva táplálhatja: korabeli híradások szerint szovjet tudósítók is megfordultak a helyszínen a nevezetes napon. Az sem elképzelhetetlen, hogy egy néhány perces dokumentumfilmet is őriznek a március 29-i földosztásról a szovjet levéltárakban… Egyelőre azonban maradnak az írásos dokumentumok.
A Dél-Magyarország 1945. április elsejei, vasárnapi első oldalának főcíme például ez: Új honfoglalás Pusztaszeren. Az alcímek pedig: Nagy Imre földmívelésügyi miniszter ünnepélyes keretek között megkezdte a földreformtörvény végrehajtását – Parasztünnepség a pusztaszeri Árpád-szobornál – A földigénylők ünnepi ebédje a grófi kastély termeiben – Nagy Imre beszéde a földek gyors kiosztásáról.
– Ami az előzményeket illeti: a demokratikus és radikális földreform elveit – a Magyar Kommunista Párt vezetőinek felkérésére – Nagy Imre már 1944 szeptemberében kidolgozta Moszkvában – említette a téma szakértője, a Nagy Imre-emlékház tudományos igazgatója, Sipos József. – November elején ezzel érkezett Szegedre. Az MKP november 30-án nyilvánosságra hozott programja is határozottan állást foglalt a széles körű földosztás mellett. Egyetértett ezzel a december 3-án Szegeden megalakult Magyar Nemzeti Függetlenségi Front és a december 21-én Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd az Ideiglenes Nemzeti Kormány programja is. Ennek a kormánynak lett a földművelésügyi minisztere Nagy Imre. Az ő feladata volt a radikális földreformtörvény tervezetének kidolgozása. A tervezetet hosszú előkészítő vita után 1945. március 15-én Debrecenben egy pártközi értekezleten még egyszer megtárgyalták, majd 17-én egy rendkívüli minisztertanács kormányrendeletként véglegesítette.
Ekkor mondta Nagy Imre: „A nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról szóló rendelet… lezárja a magyar múltat, és új lapot nyit a nemzet történetében. A magyar ugar robotosai, akik emberöltőn keresztül más földjén másnak dolgoztak, mostantól kezdve a maguk földjén, saját maguknak fognak dolgozni.”
A híres 600/1945. számú kormányrendelet kimondta: teljes egészében elkobozandó a háborús bűnösök, a nyilas és más nemzetiszocialista vezetők és a Volksbund-tagok földbirtoka, megváltás ellenében igénybe kell venni a száz holdon felüli úri és a kétszáz hold feletti paraszti birtokot: a gazdasági cselédek és a mezőgazdasági munkások mellett a szegényparasztok is földhöz juttatandók. E rendelet megjelenése után kezdődött meg a végrehajtás. Veres Péter Mezőhegyesen, mások a Szabolcs megyei Tiszanagyfaluban, Nagy Imre pedig Pusztaszeren kezdte meg az általa előszeretettel „új honfoglalásnak” nevezett földosztást.
„A mindszenti–ányási uradalom, a Pallavicini grófok birtokának közepén, a pusztaszeri major mellett elhelyezett Árpád-emlékmű hirdeti az ezer év előtti honfoglalást” – így kezdődik a tudósítás. – Március 29-én a reggeli napsütésben az emlékmű előtti téren sokasodik a paraszti nép, hogy tanúja legyen az innen elinduló új honfoglalásnak. Az ünnepi hangulatot emelik az enyhe szélben lobogó zászlók, a szegedi munkászenekar pattogó indulói is. A kistelekiek hosszú szekérsorral érkeznek, a mindszentiek gyalogosan, négyes sorokba felfejlődve, sok zászlóval jönnek, de itt vannak a sándorfalvaiak, csanytelekiek, pusztaszeriek, algyőiek is. Legalább 3000 parasztfej sűrűsödik a szobor körül…”
A tömegből zászlók emelkedtek ki a következő felirattal: „Megfogadjuk, hogy felszántjuk és bevetjük a magyar ugart.” Aztán érkeztek Szeged, Szentes és Csongrád szovjet városparancsnokai. Ott voltak a demokratikus pártok képviselői, a demokratikus magyar hadsereg szegedi tisztjei. Nagy Imre kicsit később érkezett meg Révai Józseffel, mert az autójuk motorja felmondta a szolgálatot. De amikor a miniszter kilépett a kocsijából, az emberek nem szűnő éljenzéssel vették körül. Nagy Imrét az Árpád-szobor alatti emelvényhez vezették, a zenekar a Himnuszt játszotta.
„A tömeg éljenzi szónokait – írta a Dél-Magyarország tudósítója. – A hangulat lelkes, a szobor felé sűrűsödő nép megérti a szónokokat, akik az ő nyelvükön, az ő gondolataikat fejezik ki. Beszéd közben bólingatnak. Egy-egy mondat végén kitör az éljenzés. Így fogadják Nagy Imrét is, amikor szólásra emelkedik. Most még jobban összezáródik a tömeg. Mindenki látni akarja a beszélő minisztert, aki mosolyogva áll a föld népe között. Ez érzi, hogy nagy barátjuk szól most. Ő az, aki a törvényt csinálta, aki 25 esztendeje azért verekszik, hogy a magyar föld dolgozói magukénak tudják ezeréves jussukat.”
Nagy Imre így kezdte: „Magyar testvéreim! Eljöttem hozzátok, hogy tanúja legyek annak a nagyszerű pillanatnak, amikor a magyar föld népe megkezdi a feudális Magyarország teljes és végleges megszüntetését, amikor megkezdi a nagybirtok felett kimondott utolsó ítélet végrehajtását. Eljöttem együtt örvendezni veletek. Valóra válik a föld népének évszázados álma: azé lesz a föld, aki megműveli.”
Beszédét így zárta: „Kezdjük meg a földosztást! Verjük le a cövekeket, amelyeknek mindegyike egy-egy koporsószeg a nagybirtok ravatalán, de ugyanakkor a magyar föld robotosai számára új világ, új élet beköszönését jelzi, amely a szabad, független, demokratikus Magyarországban ölt testet.”
A hallgatóság kitörő lelkesedéssel és éljenzéssel fogadta minisztere szavait. Ezt követően a földigénylő bizottságok elnökei elindultak a pusztaszeri major felé, ahol kicövekezett parcellák várták új tulajdonosaikat. A tömeg négyes sorokban a zenekar indulóira lépkedve követte őket. A földigénylő bizottság elnöke minden cöveknél felolvasta az új birtokos nevét. A miniszter kitöltötte a birtoklevelet, és néhány keresetlen szó kíséretében átadta az új tulajdonosnak. A vendégek és az új földtulajdonosok a Pallaviciniek kastélyában ebédeltek, és beszélgettek még sokáig. Sz. Lukács Imre szegedi író gyűjtése szerint „az uradalmi cselédek, szegényparasztok kezelgettek a miniszterrel, ölelgették és: miniszter úr, miniszter elvtárs, Nagy úr, Nagy elvtárs, Imre, Imre bácsi [elnevezéssel illették] – szólongatták”.
– Ez az eset is bizonyítja – mondta Sipos József –, hogy milyen közvetlen és emberi volt Nagy Imre találkozása a magyar szegényparasztsággal. A következő hetekben, hónapokban és években sok-sok ilyen találkozásra és beszélgetésre kerített sort. A földművelésügyi miniszter sok tízezer birtoklevelet írt alá, és ha tehette, személyesen adta át őket a föld új tulajdonosainak. Ezek a dokumentumok az akkoriban földet kapott családok féltve őrzött emlékei. Így lett a magyar nép szemében Nagy Imre a földosztó miniszter.
Rainer M. János Nagy Imréről megjelent könyvében Nagy Ferencet, Kovács Imrét és Bibó Istvánt idézi. Nagy Ferenc 1948-as emigrációja elején írta, hogy Nagy Imre „a kommunista miniszterek közül talán leginkább mondható magyar embernek. Sokáig vidéken élt, s a vidéki kisvárosban barátságos modor ragadt rá.” Kovács Imre 1949-ben a következőképpen vélekedett: „Nagy Imre nem volt veszélyes, amint hazaérkezett, egyszerre otthon érezte magát, ő tényleg szerette a népet, paraszti eredetét nem tagadta meg.” Bibó István pedig az 1970-es években a különbségre helyezte a súlyt: „Valamiképpen az összes Moszkvából, Sztálin árnyékából jött kommunistában, Nagy Imre kivételével, volt valami embertelen.”
A pusztaszeri jelképes „új honfoglalás” volt a földreform kezdete. Az országban mintegy 3200 földigénylő bizottság működött. Ezek lényegében néhány hét alatt kisajátítottak 75 ezer birtokot, mintegy 3,2 millió hektár földet, az ország területének 34,6 százalékát. Összesen 642 ezren kaptak földet, családtagjaikkal együtt több millióan. Mindez gyökeresen megváltoztatta Magyarországon a földtulajdonviszonyokat: megszűnt a nagy- és középbirtok, az agrárproletariátus létszáma – több mint 63 százalékkal – csökkent. A parasztságon belül jelentősen – majdnem 68 százalékkal – megnőtt a kis- és középparasztság aránya. Új falusi társadalom született, amelyen belül a kistermelők abszolút túlsúlyba jutottak. A változások gazdasági, társadalmi és politikai jelentősége óriási volt: 27 százalékról 43 százalékra nőtt a kistermelők társadalmon belüli részaránya.
– Szakács Sándor új tanulmánya szerint a földreformmal „egyik oldalon hatalmi képességeket csökkentettek, a másikon pedig megélhetési lehetőségeket és potenciális politikai képességeket osztottak újra” – mondta az igazgató. – Ezért az 1945-ös földreformot az agrártörténészek egy része agrárforradalomnak minősíti, a másik része pedig éppen radikalizmusa miatt marasztalja el. Ugyanezt lehet megfigyelni a földosztó miniszter megítélésében is. Véleményem szerint szükség volt a plebejusi radikalizmusra, mások nem osztják ezt a nézetet, és azon az állásponton vannak, hogy máshogyan is meg lehetett volna oldani a kérdést. Alternatívák állnak egymással szemben ma is. Akár az 1918-as, akár a Nagyatádi-féle földreform kerül szóba, felvetődik, hogy a nagybirtokon közgazdaságilag jobban meg lehet szervezni a munkát, tehát miért kell a földet felaprózni. A kommunisták is részben erre az érvre hivatkozva szervezték meg a téeszeket.
Bár a kemény kollektivizálás csak a fordulat után, 1948–49-ben következett be, a legszegényebbek, az egy–három holddal rendelkezők a szakmai tudás, a tulajdonosi tudat és a szükséges munkaeszközök hiányában mégis összeálltak, mert csak így biztosíthatták maguknak a vetőmagot, egyszóval a támogatást.
Amikor már nem maradt más út, mint a szövetkezetbe való kényszerű belépés, Nagy Imre elszigetelődött a pártvezetésen belül, és egyedül maradt azzal a véleményével, hogy a kis- és középparasztoknak meg kell hagyni a magántulajdont, mert így is szövetségeseivé válhatnak a kommunistáknak, illetve a munkásmozgalomnak. De Nagy Imre még a kommunista mozgalomban hagyományosan s a szovjet minta alapján különösen gyűlölt, szovjet terminológiával „kuláknak” elkeresztelt vagyonosabb parasztság elleni fellépést sem helyeselte: a „likvidálás” helyett a „korlátozás” mellett tört lándzsát. És mindenképpen ellenezte a mezőgazdaság erőltetett kollektivizálását! A Rákosival való nézetkülönbség végül a visszavonulásához vezetett.
Nagy Imrét 1955-ben már minden hatalmától és rangjától megfosztották, és április 18-ától 1956. október 23-áig nemcsak el kellett tűnnie a nyilvánosság szeme elől, de tervszerű rágalomhadjárat is indult ellene, sőt a pártból is kizárták. Az 1945-ös földreformban betöltött szerepem meghamisítása címmel írásban fogalmazta meg gondolatait, amelyet aztán 1956-ban kijuttattak az országból, és 1988-ban az Irodalmi Újságjában jelentettek meg. Ezt írta benne:
„A párt jelenlegi vezetői közül egyesek most azon igyekeznek, hogy hazugságokkal, rágalmakkal és hamisításokkal a néptömegek és köztem kialakult szoros politikai és érzelmi kapcsolatokat kikezdjék és szétszakítsák, vagy legalábbis meglazítsák, az irántam megnyilvánuló bizalmat és megbecsülést megrendítsék. Ebben a törekvésükben megpróbálják, hogy a földreformot, amely történelmi fordulatnak vetette meg az alapját Magyarországon, és döntő szerepe volt a régi rendszer felszámolásában, ugyanakkor a néptömegekben ma is el nem homályosuló emléke él, személyemtől elválasszák, és mindent, ezt is Rákosi Mátyásnak tulajdonítsák, amire az elmúlt esztendő során már nem egy kísérlet történt. Most újra megpróbálják ezt. Ennek érdekében azt a szemérmetlen hazugságot terjesztik egyesek, hogy 1945 tavaszán nem akartam a földreformot végrehajtani, hogy arra engem párthatározattal kellett kötelezni…”
– Igazat írt-e Nagy Imre az 1945-ös földreform kidolgozásában játszott szerepéről? – kérdeztük Sipos Józsefet.
– A szakirodalom és a közvélemény nagyobbik része az elmúlt ötven év állításait elfogadva még ma is úgy tudja – válaszolta –, hogy az 1945-ös földreform alapelveit Erdei Ferenc, illetve a Nemzeti Parasztpárt vezetősége dolgozta ki, és annak alapján készült el a 600/1945. számú kormányrendelet. Kinek van igaza? Természetesen Nagy Imrének! Ezt ma már tudományos elemzés bizonyítja. Hogyan történhetett, hogy évtizedekig a történészek sem tudták, ki volt az 1945-ös földreform-koncepció atyja? Nagy Imre Moszkvából 1944. november 5-én Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József társaságában érkezett Szegedre. Vas Zoltán fogadta őket. A földreform-koncepció kidolgozójaként akkor már az MKP ideiglenes központi vezetőségének tagja volt, a párt felelős agrár- és parasztpolitikusa. Erdei Ferenctől tudjuk, hogy ő november 9-én csatlakozott hozzájuk Szegeden, s már első találkozásuk alkalmával élénk konzultálásba kezdtek, sőt vitába bonyolódtak a földreform kérdését illetően. Tanulmányok bizonyítják, hogy a kommunista vezetők Szegeden átadták Erdei Ferencnek a Nagy Imre által elkészített földreform-koncepciót. Ezt ő elfogadta. Nagy Imre javaslatainak a lényege – általánosítva – bekerült a Magyar Kommunista Párt 1944. november 30-án nyilvánosságra hozott programjába. „A mezőgazdasági munkások és cselédek, a törpe- és kisbirtokosok, a magyar nép e legszámosabb és legszegényebb rétegeinek felemelésére… a legrövidebb határidőn belül, a földigénylők közreműködésével széles körű földreformot kell végrehajtani, amely sok százezer földnélkülit és szegényparasztot tesz életképes kisgazdaság tulajdonosává.”
Így is történt, és maradt addig, amíg lehetett.
origo.hu
Brutális rablás áldozata lett két fiatal a villamoson: megverték őket, majd mindenüket elvitték
