Indul az emelkedés?

Emelkedéssel zárta a kereskedést a hónap utolsó napján a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX. Elemzők szerint a piac határozottan a hossz irányát célozta meg, így a magyar tőzsdemutató két százalékkal szerdai értéke felett zárt. A szakértők által megjósolt irány alakult ki, a nemzetközi tőkepiacok emelkedése jótékonyan befolyásolta a BUX árfolyamát. A hazai index 110 pontos emelkedéssel nyitott, és előző szintje felett mozgott a kereskedés teljes hosszában. Tokióban 0,89 százalékot, Londonban 0,33 százalékot, Frankfurtban 0,43 százalékot emelkedtek az indexek.

2005. 03. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két százalékkal erősödve, 22,8 milliárd forintos forgalom mellett zárt a Budapesti Értéktőzsde indexe tegnap. Már nyitáskor 110 ponttal haladta meg szerdai értékét a BUX, a reggeli pluszt az indikátor a kereskedés legnagyobb részében megtartotta, majd zárásra az előnyét tovább növelte. A
17 107,63 ponton záró, 335,38 pontos emelkedést felmutató indexet a vezető részvények mellett néhány kisebb forgalmú papír is segítette. Az elemzők elmondták, a piac látszólag eldöntötte, hogy merre indul el, ezt igazolták a régiók tőzsdeindexeinek látványos javulása is. A kelet-közép-európai piacokra viszszaszivárognak a befektetők, látván, hogy érdemes befektetni, hiszen az elmúlt néhány hét alatt jelentős hasznot sikerült nagy biztonsággal realizálni.
A bizakodó befektetők főként a blue chipeket kedvelték, a legnagyobb kereslet az OTP-részvényekre volt. A banki papírok 9,11 milliárd forintos forgalom mellett 170 forinttal javultak, a Mol 325 forintot, a Matáv 0,67 százalékot, a Richter 2,72 százalékot erősödött. A Mol-részvényekre az ING a vártnál kedvezőbb iparági környezet miatt 18 ezer forintos célárat határozott meg. A 14 500 forintról
18 000 forintra emelt árfolyam nem volt meglepő, hiszen az olajipari társaság növekedési ütemében nem történt törés, sőt az újabb INA-privatizáció tovább növelheti a vállalat értékét. A kiskapitalizációjú részvények közül az Egis, a Synergon, az Agrimpex és a kárpótlási jegyek ára drágult. A kárpótlási jegyek árfolyamának növekedése mögött az állhatott, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a BÉT-en tett tegnapi látogatása alkalmával azt nyilatkozta, hogy rövidesen sort kell keríteni a jegyek bevonására, cseréjére. A bankközi devizapiacon csendes kereskedés zajlott, alig mozdultak az árfolyamok, a forint kismértékben gyengült, az euróval 247,10-247,30 forinton kereskedtek – írta az MTI–Eco.
A befektetői optimizmus nem csak Prágában, Bukarestben és Isztambulban volt nagy, hanem jelentős aktivitás jelentkezett Tokióban, Londonban és Frankfurtban is. A japán vállalatok pénzügyi évének utolsó napján, tegnap portfóliófeltöltések miatt 0,89 százalékkal erősödött a Nikkei 225 index.
Tegnap napközben a DAX fél százalékkal erősödött, a tengerentúli gyengülő nyitás viszont lefelé tolta a német piaci mutatót. A befektetők a vállalati hírekre összpontosítottak addig, amíg az USA-ban nem közölték, hogy növekedett a tengerentúli munkanélküli-segélyért folyamodók száma.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.