Testelhagyási élmény. A beteg a műtőlámpa – mennyezethez csatolt ufó – szemszögéből tekint vissza saját testére. Visszatérő archetípus ez, amióta Moody közkinccsé tette. A testelhagyási élmény, igen. Cserbenhagyásos gázolás. A helyszín elhagyva, a pofa pedig csak tép tovább ezerrel. Mily elhagyatott is tud lenni egy helyszín. És mily elhagyatott is tud lenni az ember. Segítség… vizet! Vizet.
„János, hagyd el a házat most!” – szólított föl a Nagy Testvér, amikor épp egy pohár üdítő felé nyúltam nagy szomjúságomban. És el kellett hagynom a házat. El kellett hagynom a házat. Akkor. Nem később, hanem akkor. Tehát aktuálisan most. Most és mindörökre, ámen? Legyen úgy.
Lumetron. Tudjátok, mi a lumetron? Az a kicsi zöld-fehér ábra, mely szállodákban mutatja a menekülésre kötelezően kijelölt utat. Azám, menekülésünk útja. Kötelező útjaink? Menekülésünk pályái. Pályamódosításaink.
Miképp hagyható el a helyszín? Hogyan tudunk lelépni? Mi a menekülési nyomvonal? Miképp tudunk kilépni a rendszerből, és viszlát? Minótaurosz a labirintusból? Hogyan hagyható el – akár hűtlenül is – a rendszer? Avagy némi bölcselettel frazírozva: van-e kiút? Amikor a Nagy Testvér felszólított, „János, hagyd el a házat most!” – én tudtam, hogy így lesz. A Big Brother-játékban a játéktér, tehát a rendszer elhagyásának útja-módja is szabályozott. Kilépni a rendszerből nem kevésbé rendszerelvű, mint be a rendszerbe, avagy benne leledzeni. Abszolút szisztéma: ki belőle kilép, az is Dante marad. Sötét erdő. Kiléphetünk-e az árnyékból? A nagy sötét erdőből, melynek civilizáció a neve? Vagy globalizáció. Vagy fogyasztói társadalom. A rendszerből, mely csak játszani enged. A versenyből? A vetélkedőből? Sokan meglépnének. Félszavakkal próbálnak meglépni.
A globalizáció azt mondja: hamburger.
Ők rávágják: fengsuj.
A globalizáció azt mondja: bevásárlóközpont.
Ők rávágják: salátabár.
A globalizáció azt mondja: génkezelt szója.
Ők rávágják: biotermék.
A globalizáció azt mondja: felhőkarcoló.
Ők rávágják: kiköltöztünk.
Elhagytuk a várost. Elmenekültünk. Ránk többé nem vonatkozik a rossz. Mi már messze járunk, messze vagyunk. Nos, az efféle testelhagyási, rendszerelhagyási kísérletek szerintem éppúgy hozzátartoznak a játékhoz, mint ahogy a Big Brother-játékhoz is hozzátartozott a rendszerelhagyási elem. Ugye, tudjátok, mi a lumetron? Most már tudjátok. A világszállóból csak adott úton menekülhetünk, a lumetron mutatja, merre. Immár a rendszer a belőle való kijutás csatornáit, csakracsatornáit is ellenőrzi. A rendszerenkívüliség is hovatovább üzletággá fajul.
A Béres-csepp üzletileg hasonlóképpen működik, mint bármely más gyógyszer. Hizlalja a gyógyszeripar bevételeit. A fogyasztás szentélyeivel – a centerekkel – szemben alternatívaként a fogyasztás szentélyei állnak: a fitotékák, fitnesztermek, szoláriumok, bioboltok és fogyasztó teák. Fogyj és fogyassz! Minél több fogyjon. Fogyassz és fogyj! Rogyásig. Pedig hát súly, valamikor asszony volt a te becsületes neved. Az oszteoporózist pedig valamikor úgy hívták, hogy néni. A depresszió azóta vált világ-egészségügyi problémává, mióta létrejöttek – alias citosztatikum – a „pszichosztatikumok”, a nagy hatású antidepresszánsok. A Pentagon megpendíti, hogy tíz év múlva a Golf-áramnak kampec – tehát? Tehát a környezetféltő emberek menekülési útvonala egy időre ismét adott, a Pentagon előírta, nekik mitől kell pánikolniuk. És ők pánikolnak is, mint a huzat. Senki sem tudja, hogy az iparszerűen, szintetikusan előállított problémákból mennyi a valódi kérdés, mennyi az üzleti érdek, és mennyi a puszta divat, közhangulat vagy épp szenzáció.
Aki önmaga kíván maradni ilyen körülmények között, az, mondhatni, szükségképp tolódik az egyre brutálisabb szélsőségek felé. Igen ám, csakhogy ma már az extremitást is kanalizálják. Ahogy az indiánoknak is mind mélyebbre kell menekülniük a civilizáció elől, úgy az emberi autonómiának is egyre brutálisabb extremitásokba kell menekülnie az üzletszerűség elől. Ma már szinte nincs olyan perverz vágy, furcsa nézet, extrém fantázia, amely ne aposztrofálná magát speciális igény gyanánt, s ne volna – mondjuk az interneten – klubja vagy kereslete. Ma már a kannibalizmus sem elég ahhoz, hogy valaki rendszeridegen elem legyen. Pár évtizede még elég volt farmergatyába bújni és hajat növeszteni ahhoz, hogy Major Tamás megbotránkozzék a „huligánok” miatt. Az akkori fiatalok még rendszerkritikai éllel lehettek abnormálisok. A mai fiatalok már csak abnormálisok lehetnek, hisz a rendszerkritikai teret, a menekülés útját is a rendszer ellenőrzi. Aki szeretné, hogy ne manipulálják, meríthet a legkülönbözőbb összeesküvés-elméletekből. A holokauszttagadás, a holdutazás-tagadás, a szeptember 11-i elméletek, a Biblia kódja s ehhez hasonló eszmék mind a manipulálatlanság, az önelvű szellem igézetét, ígéretét kínálják a fogyasztóknak, azt, hogy márpedig ők nincsenek átverve, ők aztán átlátnak a szitán.
Soha nem volt szellemileg ennyire zárt a világegész, ily nehezen elhagyható. Thomas Morus, Marx vagy akár Bolyai János is még az üdv, a jobbító szándék igényével, reményével próbálhatta meg elhagyni a rendszert. Próbálhatott meg túllépni rajta. Kilépni belőle. Ötvös Gábor bohóc tanítványai voltak valamennyien. Hitték, hogy „van másik”. Hogy lehet másik. Ma egyre nyilvánvalóbb: az öreg tévedett. Sajnos nincs másik. Talán nem is volt soha. Ez is egy illúzió. Hisz a másik is hegedű volt és nem klarinét. Hegedű, igen, csak épp az előzőnél kisebb.
origo.hu
Halott csecsemőt találtak egy magyarországi üzem mosdójában
