Hétmilliárd forint közpénz felszívódott, több száz ember az utcára került, reorganizáció címszó alatt a pécsi Zsolnay-gyárat felszabdalták, egy részét eladták, majd visszavették, az egykori eozinmázas porcelán receptjét a mai dolgozók közül már szinte senki nem ismeri. A kétmilliárd forint persze nem tűnt el, csak átalakult: közpénzből magánpénzzé vált végkielégítés, üzleti tévedés címszó alatt. A családot azonban, amelyiknek valóban érdekében állna, hogy a gyárat és a termékeit ismét régi színvonalára emelje, soha nem engedték a tulajdonosi kör közelébe.
Most éppen az MSZP-berkeken belül erős pécsi lobbi egyik tagja, Toller László polgármester munkálkodik azon, hogy ingyenes átadással államiból önkormányzati tulajdonba kerüljön a gyár, pontosabban a 6-os út mellett lévő hathektáros terület, amelynek hasznosításáról már tervek is készültek az Európa kulturális fővárosa pályázat keretében. Bár a szociálliberális kormány minden mozgathatót pénzzé próbál tenni, Draskovics pénzügyminiszter állítólag megígérte Toller polgármesternek az ingyen-hathektárt. Szép lakóparkot, szórakoztató- és bevásárlóközpontot lehet oda építeni. Ha a lepusztított, adósságokkal terhelt és piacát veszített gyár nem is kell a városnak, a Zsolnay névre azért igényt tart. Az önkormányzat megalakította a szellemi városépítő és tervező Zsolnay Társaságot. A névválasztáshoz nem kérte ki a család előzetes belegyezését.
A Mattyasovszky-Zsolnay családot jelenleg tizennégy örökös jelenti. Az üzem az 1948-as államosításig volt családi tulajdonban. Ekkor a cégtábláról lekerült a Zsolnay név, de 1974-ben visszaírták. Az öttornyú márkajelet azonban az állami vállalat mindvégig használta. Emiatt névhasználati pert indítottak a leszármazottak. Volt olyan régi iparoscsalád, amelyik megnyerte, Zsolnayék azonban elbukták. A bíróság szerint a Zsolnay név már tárgyiasult, nem kötődik a családhoz. Elutasították 1992-ben a családnak azt az igényét is, hogy képviselőiket vagy megbízottaikat delegálhassák a vállalat igazgatóságába.
A pécsi porcelángyárat 1991 végén alakították át részvénytársasággá. Előbb az Állami Vagyonügynökség, majd az Állami Vagyonkezelő Rt., később az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. volt a gazdája. Akadtak jelentkezők, akik megvásárolták volna, de valahogy egyik sem jutott célhoz. A Zsolnay Porcelángyár Rt. 1995 áprilisában, ha nem is magántulajdonba, de új tulajdonoshoz került. A Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. (MBFB) egy négytagú magánbefektetői társasággal közösen vásárolta meg a 74,28 százalékos tulajdonrészt az ÁPV Rt.-től. A magánbefektetői társaságnak tagja volt az MBFB akkori elnök-vezérigazgatójának, Medgyessy Péternek a veje és Somogyi Lászlónak, a Lázár-kormány egykori építésügyi és városfejlesztési miniszterének a fia is. A vételár harminc százalékát készpénzben, hetven százalékát pedig kárpótlási jegyben lehetett fizetni. Ugyanakkor a vevők vállalták, hogy 120 napon belül saját forrásból megemelik a Zsolnay Rt. jegyzett tőkéjét 150 millió forint készpénzzel.
A konzorcium 1995 júliusában ki is fizette az ÁPV Rt.-nek az összeget, de a tőkeemelést az MBFB már egyedül hajtotta végre. Előtte ugyanis a négy magánbefektetőtől névértéken vásárolta meg a birtokukban lévő részvényeket. Gazdasági elemzők bizonyosan ki tudnák számolni, mekkora nyereségre tettek szert a magánszemélyek, akik az akkoriban igen alacsony áron beszerezhető kárpótlási jeggyel fizethettek, és néhány hónap múlva már névértéken adhatták el szerzeményüket – készpénzért. Az állam tehát, hisz ne feledjük, hogy az MBFB Rt. állami tulajdonú bank, már itt veszített a Zsolnayn, pontosabban magánzsebbe került az állami pénz. Hasonlóképpen felesleges és pazarló akció volt a következő évek eseményeinek fényében az a 130 millió forintért elvégzett átvilágítás is, amelyet a Czipin & Partner cég végzett.
Miután az MBFB 1996–97-ben kettévált, és létrejött a Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB), illetve a Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Rt. (MBV), a Zsolnay Porcelángyár vagyonkezelésre az MBV-nek jutott, amiért az MFB-től jelentős vagyonkezelői díjat is kapott. A bank 1996-ban újabb, 136 millió forintos tőkeemelést hajtott végre, amelyekből fejleszteni kellett volna a gyárat. Fejlesztés valóban történt, ha nem is éppen ott költötték a pénzt, ahol szükség lett volna rá. 1996-ban tatabányai székhellyel az MFB megalakította a Zsolwien Kft.-t, amelynek azt a szerepet szánták, hogy a Zsolnay-porcelánt a határon túl is kínálja. Az alapító tőke szinte teljes egészét, majd tizennégymillió schillinget arra fordították, hogy üzletet nyitottak Bécsben. Ez a vállalkozás, a Zsolnay Porczelan Vertriebsgesellschaft, miután vagyonának nagy részét elveszítette, 1999 márciusában végelszámolás alá került. A bécsi cég alaptőkéjének nyolcvan százalékát egyébként egy kholmarthi üzlethelyiség lelépési díjaként fizették ki, ebből ügynöki jutalékként készpénzben kétmillió schillinget az Ariel Muzicant tulajdonában lévő osztrák ingatlanközvetítő cég kapott.
A Magyar Fejlesztési Bank tehát közel kétmilliárd forintot költött a Zsolnay Rt.-re, ám ennek sok eredménye a gyár működésében nem mutatkozott. A pénz átvilágításra, boltnyitásra, részvény-visszavásárlásra ment el, és az sem volt éppen olcsó mulatság, hogy hat év alatt tizenkét vezérigazgatója volt a pécsi üzemnek, akik távozásukkor jelentős végkielégítést vehettek fel. Volt, aki tizenkétmilliót, más három hónap igazgatás után „csupán” négymilliót, és akadt olyan távozó vezér, aki fájdalomdíjként a hétmilliós Volvót vitte magával. Hatmillió forintot kért és végül kapott a csődbe ment bécsi üzlet vezetője is. Követelését a cég először megtagadta, mert úgy gondolták, csőd után nem jár prémium, végül az akkor még új vezérigazgató, Kovács Gyula kifizette. A gyár dolgozói létszáma közben a harmadára csökkent. Attól azonban nem kellett tartani, hogy bezárják. A Zsolnay név mint nemzeti érték erős védőpajzs volt a pénzügyi tranzakciók előtt.
A leszármazottak, a Mattyasovszky-Zsolnay család tagjai 1994 óta próbáltak beleszólási jogot szerezni a gyár működésébe. Szándéknyilatkozatukra először nem kaptak választ, 2000-ben pedig konkrét vételi ajánlatot tettek. A tulajdonos bank azonban arra hivatkozva, hogy reorganizálni kívánja a Zsolnay-gyárat, tovább halogatta az eladását. A vállalkozás valóban nem volt jó állapotban. Mivel 1998 végére már 678 milliós veszteséget halmozott fel az akkor 850 millió forint jegyzett tőkéjű társaság, a tulajdonos újabb, 1,4 milliárdos tőkeinjekcióról, valamint a gyár szétdarabolásáról döntött.
Így jött létre a Zsolnay Manufaktúra Rt., amelyhez az eozinműhely, valamint a pirogránit- és az edénydíszműgyártás tartozik. A cégcsoport másik tagja lett a Zsolnay Porcelángyár Rt. Ebbe áttették a korábbi adósságokat, valamint ott maradt az őrlőüzem, ahol a gyártás alapanyagát készítik, és ez lett a szétdarabolt gyár energiaszolgáltatója. A harmadik tag az immár műemlékké nyilvánított üzemépületek kezelője, a Zsolnay-örökség Kht. Kérdéses, jogszerű-e a három új cég névhasználata. A vállalat negyedik részlegét, a szigetelőüzemet eladták. Pontosabban majdnem eladták.
A német–magyar, később tiszta magyar tulajdonú Cerins Kft. 2000-ben kötött előszerződést a Zsolnay Rt.-vel, hogy megvásárolja a műszakiporcelán-gyártó üzemet. Az előszerződéssel egy időben a Zsolnay Rt. 134 embert is átirányított a Cerinsbe, és megbíztak egy független ingatlanszakértőt, hogy állapítsa meg az ingatlanarányt. Kiderült, hogy az nagyobb, mint amekkorát a részvénytársaság kalkulált. Emiatt azután 2000 végén a két cég perre ment. Telt-múlt az idő, a magyar perek lassan zajlanak, eredmény nem volt. A Cerins közben érvényes szerződés híján nem fizetett, pontosabban a Zsolnay Rt. sem küldött neki számlát, nem alakította társasházzá az ingatlant, és nem tehermentesítette a céget.
A Cerins az első évben százmilliós befektetést hajtott végre, 2001-ben már öt-, a következő évben tizenöt-, 2003-ban pedig negyvenhárommillió forint volt a nyeresége. Az ingatlanmegosztásra vonatkozó per időközben lezárul: 2004 januárjában a táblabíróság, megváltoztatva az elsőfokú bíróság ítéletét, úgy döntött, a Cerins nem vásárolhatja meg a Zsolnay-cégcsoport területén lévő ingatlanrészt. A Zsolnay Rt. márciusban kezdeményezte a telephelyengedély megvonását, az önkormányzat pedig hivatkozva arra, hogy a Cerinsnek nincs sem bérleti, sem tulajdonosi joga, kilencven napra bezáratta a gyárat. 2003-tól a tulajdonosok hiába tettek bármilyen ajánlatot az MFB-nek, majd az ÁPV Rt.-nek, azok sem a vételt, sem a bérletet nem engedélyezték. (A Zsolnay valójában soha nem volt eladó, mondta egy, a cég történetét közelről ismerő informátorunk. A területet mindenáron egyben kellett tartani. Hogy ez kinek az érdeke? Az évek során nyilván változott az érdekeltségi kör, hogy ki lesz a nyertes, hamarosan elválik.)
Kilencvennapos leállás éppen elegendő egy cég halálához. A megrendelők elpártolnak. A Cerins tehát kifizette az általa felvett és nem a Zsolnay Rt.-ből átirányított dolgozókat, ötvenkilencet pedig, akik az eredetileg átirányított 134-ből maradtak, visszairányított a Zsolnayhoz, mondván, ha nem veheti meg a gyárat, nem veszi meg a tőle származó dolgozókat sem. Azok munkaviszonyának folytonosságát nem vállalhatja. Így került az utcára, sőt ami még rosszabb, a jogi semmibe ötvenkilenc ember Pécsett. A Cerins nem vállalta, hogy harminc-negyven éves folyamatos munkaviszonyuk után fizesse a végkielégítést, a Zsolnay Rt. vezetése pedig úgy gondolta, az emberek elbocsátása és kifizetése az utolsó munkáltató, a Cerins dolga. Ügyvédi tanácsra a dolgozók a Cerinst perelték be. A munkaügyi perben jelenlegi a Cerins áll vesztésre, a bíróság szerint attól, hogy a Zsolnay elállt az eladástól, még nem törvényszerű, hogy a Cerins jogutódlása nem jött létre. Szakértők szerint ha ez az ítélet jogerőre emelkedik, jó mintája lehet a fizetési kötelezettség alóli kibújásnak. Hasznos tippet adhat egy nagyvállalatnak, hogyan lehet sok embertől ingyen megszabadulni.
A Cerins ellen tehát most felszámolási eljárás zajlik. A gyártás megszüntetésével azonban a korábbi vagyon elértéktelenedett, hisz mit ér az a massza, amelyikből nem lesz porcelán, mit a kiégetlenül maradt nyers szigetelő. Legfeljebb hulladéknak való. A kérdés, miért döntött végül is a műszakiporcelán-gyárat visszakövetelő Zsolnay Rt. úgy, hogy megszünteti a visszakapott részleget? Miféle logika mentén cselekedett a vezetése? A Cerins bebizonyította, hogy a termelés nyereségessé tehető. A bezárás után azonban száz ember utcára került, ötvenkilenc jogerős munkaügyi bírósági döntés nélkül még elhelyezkedni sem tudott, ugyanis sehol nem mondtak fel neki, sem munkája, sem jövedelme. Március végén megszületett a jogerős ítélet, amelyik kimondja, hogy a négy éve működő Cerinst terheli a harminc-negyven éves munkaviszony után járó végkielégítések terhe. A Zsolnay Rt., mely a Cerinst látta el energiával, alapanyaggal, a műszakiporcelán-gyártás megszüntetése miatt további harminc embert volt kénytelen elbocsátani, maradt összesen hét dolgozója. És végül rosszul járt e döntéssel a Zsolnay Manufaktúra Rt. is, mert a Zsolnay Rt. csak neki számlázott ki a Cerins leállása után minden, a szolgáltatással összefüggő költséget. A Zsolnay Rt.-nek pedig ki kellett fizetnie a lekötött energiaköltséget annak ellenére, hogy nem használta el. Ez vagy a Zsolnay Rt., vagy a Manufaktúra Rt. költségét növelte, amit a két cég közös vezetője, Kovács Gyula dönthetett el.
A korábban az Óbudai Hajóépítő Rt. végelszámolásában és privatizálásában részt vevő Kovács Gyula 2000 júniusa óta áll a Zsolnay Porcelángyár Rt. és a Zsolnay Manufaktúra Rt. élén. Arra a kérdésre, ha már visszavették, miért szüntették meg a gyárat, a vezérigazgatótól azt a választ kaptuk: a műszakiporcelán-gyár ötéves kényszerű távolléte miatt elvesztek a piaci kapcsolataik, és ezen már nem lehetett segíteni. Kovács egyébként sem hiszi, hogy a műszakiporcelán-gyártás nyereséges lett volna, az elavult technológia miatt ugyanis túl magasak voltak az energiaköltségek, emellett szépítette a pénzügyi mérleget, hogy a cég nem fizette a bérleti díjat. Ugyanakkor elismerte, hogy nem is fizethette, hiszen a megállapított bérleti díj hiányában a Zsolnay Rt. nem küldte ki a számlákat. A részvénytársaság most perli a Cerinst az elmaradt bérleti díj miatt.
A csúf véget ért Cerins–Zsolnay üzlet nagy talánya, miért kellett erőszakkal, jogi furfanggal kiűzni a Cerinst, az „idegen testet” a hathektáros gyárterületről? A szakításon ugyanis mindenki vesztett. A Cerins és dolgozóinak vesztesége nyilvánvaló, sőt a Zsolnay Rt. is csak futhat a pénze után. Nem lesz kin behajtania a követeléseit. A cég 2003 juniusában más állami vállalatokkal együtt az MFB-től ismét az ÁPV Rt. tulajdonába került vissza, a tulajdonos pedig újabb, ezúttal 164 millió forintos kölcsönt adott a Zsolnay Rt.-nek, amelynek egyharmadát a műszaki porcelán gyártásának megszüntetése miatt kényszerűen elbocsátott dolgozók végkielégítésére fordították. Megint közpénz-milliók tehát a nagy semmire. Mindemellett a hitel fedezetéül jelzálogot terheltek a Zsolnay-örökség Kht. ingatlanjaira, tehát a műemlék épületekre. Kovács Gyula arra a kérdésre, hogy ki fogja ezt visszafizetni, azt felelte: a rendelkezésre álló vagyon privatizálás esetén fedezetet nyújt a meglévő tartozásokra, ám ha az ÁPV Rt., pontosabban a kormányzat úgy dönt, hogy mégiscsak Pécs városának adja ingyen a Zsolnay-gyárat, akkor ezekkel az adósságokkal valamit kezdeni kell.
Lapunk ezután kérdésekkel fordult az ÁPV Rt. illetékeséhez, Németh Ákos igazgatóhoz, s a kommunikációs igazgatóság útján az alábbi válaszokat kapta.
– Van-e már döntés a privatizációról? A pályázat kiírását tavaly már bejelentették.
– A Zsolnay-cégcsoport privatizációját a kormány által elfogadott privatizációs ütemterv irányozta elő, így 2004-ben privatizációs koncepció készült, amelynek alapján már 2004-ben megkezdődött a privatizációs pályázati kiírás készítése. Az ÁPV Rt. igazgatósága még nem döntött a Zsolnay-cégcsoport kiírásáról, tekintettel arra, hogy időközben hatályba lépett a 69/A § (7.) bekezdéssel kiegészített, „az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről” szóló 1995. évi XXXIX. törvény, melyre való hivatkozással térítésmentes önkormányzati átadást szorgalmazó igényt jelentett be a pécsi önkormányzat. Az ÁPV Rt. igazgatósága a közeljövőben tárgyalni fogja a Zsolnay-cégcsoport önkormányzati tulajdonba adásáról, illetve a cégcsoport nyílt pályázat keretében történő értékesítéséről szóló előterjesztést. A privatizációról vagy az önkormányzati átadásról a kormány hivatott dönteni. Amennyiben a kormány az önkormányzati átadás mellett dönt, Pécs megyei jogú város önkormányzata térítésmenetesen kapja meg a cégcsoportot.
– Ha az árbevétel nem fontos, miért nem szerezhet tulajdonrés
origo.hu
Halott csecsemőt találtak egy magyarországi üzem mosdójában
