Lakitelek eszméjének időszerűsége

Befejeződött a nyolcvanas évek legvégén a kommunista társadalmi kísérlet, és úgy tűnt, új korszakhoz érkeztünk. Reméltük, hogy a nemzet a történelméből szervesen következő, hagyományaival egybevágó fejlődési pályára lép. Reményeinkre korán vetett árnyékot, hogy a rendszerváltó elit nem tudott egyértelmű választ adni: milyen alapértékek mentén képzeli el a magyar társadalom és gazdaság jövőjének alakulását. Az elit megosztott volt, egy része a reformfolyamat kisajátítására törekedett. Így nem tudta teljesíteni hivatását, a magyarság összekapcsolását az uralkodó európai áramlatokkal, nem volt képes a nemzeti sorskérdések megválaszolására.
Az értelmiség megosztottsága megmutatkozott a rendszerváltásról folytatott kerekasztal-tárgyalások során. A választóvonal a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége között húzódott. Az MDF-et azok a nép-nemzeti írók alapították, akik a rendszerváltás feltételének a nemzeti függetlenség elnyerését, a szovjet csapatok távozását és az ország demokratikus berendezkedését tekintették. E közösség középpontjában Csoóri Sándor, Lezsák Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Kiss Gy. Csaba, Für Lajos, Bíró Zoltán, Csengey Dénes álltak. A mozgalom párttá alakulva a rendszerváltó ellenzék legerősebb szervezete volt. Programját az 1988. szeptember 3-án kibocsátott alapítólevél tartalmazza. Általános értékű nép-nemzeti politikát, nemzeti reformizmust sürgetett. Célja a magyarság és Európa erkölcsi szellemi-politikai hagyományaira, értékeire alapozó szabad és demokratikus Magyarország megteremtése. A gazdaságban és a társadalompolitikában a legfontosabbnak a hazai adottságokhoz szervesen illeszkedő gazdaságpolitikai programok elkészítését tartotta, a nemzetközi tőkében való reménykedés és a kádári bürokrácia magántulajdonosítása helyett a hazai polgári fejlődésre helyezte a hangsúlyt.
Az SZDSZ mint neoliberális párt az MDF-től eltérő nézeteket vallott: az amerikai életformához igazodva a korlátlan szabadverseny szabályai szerint kívánta átalakítani a társadalmat. Elősegítette a multinacionális ipari és pénztőke magyarországi uralmát. Nem rendelkezett olyan nemzeti ideálképpel, amelyben a modernizáció követelménye összhangban állna a hagyományos nép-nemzeti életeszménnyel. A pártot a liberális elveket valló értelmiségi réteg támogatta, és az a pénzügyi, gazdasági elit, amely meghatározó szerepet játszott az 1970-es években kialakult gazdasági reformmozgalmakban. A pénzügyi bürokrácia és a hozzá csatlakozó értelmiségi csoportok részben a demokratikus elvek és a gazdasági átalakulás őszinte híveként, részben a nyugati támogatásokban bízva a hatalmi központban is szerephez jutottak. A feltörekvő értelmiségi csoportok saját intézményi szervezetüket következetesen kiépítették, és a nyolcvanas évektől kezdődően az egész pártállami irányítási rendszerben meghatározó szerephez jutottak. Az új elit a reformfolyamat kisajátításával meghatározó szerepet játszott a rendszerváltás időszakában is. 1983-ban Aczél György is a reformpolitika felé fordult, és gyakorlatilag megállapodott az említett csoporttal a már megindult folyamatok irányításában, amelyek a rendszerváltás után az elit hatalmának lehetséges megtartására vezethetnek. A nómenklatúra hatalmon maradhat nem kommunista nómenklatúraként.
Az MDF alapítói, felmérve a belső erőviszonyokat és azt a körülményt, hogy Magyarország a szovjet rendszer helyébe lépő nyugati expanzió hatókörébe került, tisztában volt azzal, hogy a rendszerváltó programot, a nemzeti értékek képviseletét csak széles körű társadalmi támogatottsággal lehet megvalósítani. Ezért a Pozsgay Imre által vezetett, a múlttal őszintén szakító MSZMP-platformmal kereste a kiegyezést. A szocialista reformszárnnyal kötött megállapodásnak megfelelően az MDF is Pozsgay Imrét jelölte köztársasági elnöknek. A békés és stabil átmenetnek az MSZMP elitjéből kivált, a változásért kockázatot is vállaló nemzeti érzésű reformer lehetett a kulcsa és katalizátora. Az SZDSZ-nek nem állt érdekében egy olyan erős, működőképes kormány, amelyben nem vesz részt, ezért arra törekedett, hogy megakadályozza a tervezett koalíció létrejöttét és Pozsgay Imre államfővé választását. Törekvésüket nemzetközi erők is támogatták: Soros György és az amerikai nagykövet az MDF és az SZDSZ egyesülését javasolta. Módosult az MDF álláspontja is, miután Bíró Zoltán lemondott, és a párt új elnöke a nép-nemzeti iránytól távolabb álló Antall József lett, aki nem kívánt koalícióra lépni a Pozsgay Imre köré csoportosuló erőkkel, és köztársasági elnöknek az SZDSZ-es Göncz Árpádot ajánlotta.
Az MDF jövőre kiható tévedése volt, hogy eltért a lakiteleki alapítólevélben megfogalmazott programtól. Ezzel a rendszerváltás tévútra lépett, mert 1989 októberében az MSZP-ben és az MDF-ben egyszerre azok kerekedtek felül, akik arra törekedtek, hogy a nemzeti nagykoalíció és így a nemzet egésze számára elfogadható rendszerváltási alternatíva meghiúsuljon. Ezt a feladatot az MSZP-ben az a hatalmi csoport látta el, mely a pártból kiszorította Pozsgay Imre nép-nemzeti többségét, és a párt vezetését a globális hatalmi központok szolgálatában álló kádárista-marxista csoport részére biztosította. Az ekként megszervezett MSZP nemcsak a szellemiségét örökölte az MSZMP-nek, hanem szervezettségét, anyagi hátterét, személyi állományát, társadalmi bázisát és informális kapcsolatrendszerét. A mai MSZP a nemzetközi tőke pártja, neoliberális és nem szocialista párt. Ezért tud együttműködni az SZDSZ-szel.
Az MDF-ben majdnem egy időben hasonló helyzet alakult ki a lakiteleki népi-nemzeti szárny és az alapítók háttérbe szorításával. Antall József szűkebb környezetébe, fontos beosztásba olyan személyek kerültek, aki távol álltak a párt eredeti koncepciójától, és helyzetüknél fogva lehetőségük volt arra, hogy a pártot akaratától ellentétes irányba tereljék. Antall József választása nem volt mindig szerencsés, ezt erősíti Pungor Ernő akadémikus, miként írja: „Mint az akkori időszak tudományos és fejlesztési minisztere, láttam a kormány törekvését – és a kormányzat jelentős részének ez elleni negatív viselkedését –, amelyek az ország szellemi erőinek emelkedéséhez vezethettek volna.” Ugyanerre a következtetésre jutunk, ha arra gondolunk, hogy a 2002-es választásokon az Antall-kormány környezetéhez tartozó politikusok közül többen az antalli örökséget legjobban képviselő Orbán-kormány megbuktatására létrehozták a Centrum pártot.
Az Antall-kormány keresztény, nemzeti elveket vallott, és szociális piacgazdaságot ígért, de a reformretorika mögött működésének fő eleme a tanácsadók által ajánlott neoliberális gazdaságirányítás volt. Antall József a kormányozhatóság érdekében az SZDSZ-szel való kiegyezést kereste. Ezért a tisztánlátás érdekében állást kellett volna foglalnia, hogy az általa képviselt konzervativizmus hogyan viszonyul a neoliberális elvekhez. Ez elősegíthette volna a jobboldal helyes jövőképének kialakítását. Helyes jövőkép nélkül a társadalom nem tud eligazodni az alapvető közérdekű kérdésekben. A jobbközép pártok állandósult válságának is ez az oka.
A rendszerváltás 15 éve alatt az MDF belső válsága abból adódott, hogy mindig voltak olyan irányítói, akik a pártot a neoliberális oldalra akarták átvinni. Ez a helyzet a közelmúltban kialakult pártviszálynál is. Az MDF nagyrészt az Orbán Viktor által vezetett Fidesz támogatásával került be a parlamentbe. A párt elnök asszonya, Dávid Ibolya a szövetségese ellen fordult, és kapcsolatot keres a kormányzó baloldali pártokhoz. Az irányváltást ellenző Lezsák Sándort, a párt alapítóját és a lakiteleki csoportoz tartozó társait kizárta a pártból. Az alapítók eltávolításával a párt nem lesz a nemzeti értékeknek elkötelezett párt, csupán a nemzetközi tőkét kiszolgáló baloldali pártok segédcsapata lehet. Ebben a helyzetben a lakiteleki eszmét valló országgyűlési képviselők a parlamentben önálló frakciót alakítottak, és Nemzeti Fórum néven új szervezetet hoztak létre, hogy bizalmat szerezzenek egy új rendszerváltáshoz, amelyben a nemzet – a lakiteleki sátorban megfogalmazott elvek szellemében – a saját történelméből szervesen következő, hagyományaival egybevágó fejlődési pályára léphet.
A kis pártok nem tudnak nagy tömeget mozgósítani, legfeljebb egy-egy gyűlés erejéig. A társadalmi kérdéseket tehát a parlament keretei között kell megoldani. Ezért ez idő szerint a Nemzeti Fórum csak a Fidesszel működhet együtt. A Fidesz nemzeti szabadelvű pártként indult, majd lépésenként, egy szerves fejlődés eredményeként vált a nemzeti-polgári jobboldal meghatározó erejévé. Az irányváltás a párt elnökének, Orbán Viktornak személyes teljesítménye. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a Fidesz holdudvarában vannak olyan befolyással bíró értelmiségi csoportok, amelyek közel állnak az SZDSZ liberális eszmeiségéhez. Éppen a jobboldal megerősítése végett szükséges a Fidesztől jobbra álló erők önálló politikai képviseletének megszervezése. Ezt a feladatot a Nemzeti Fórum vállalhatja. A Fidesztől jobbra levő társadalmi szervezeteknek – a MIÉP térvesztése után, és az ellene irányuló össztűz miatt – nincs olyan társadalmi támogatottsága, hogy a parlament keretei között a keresztény, nép-nemzeti értékeket egyértelműen képviseljék.
A Nemzeti Fórumnak vissza kell térnie az 1988-ban Lakitelken kibocsátott alapítólevélben megfogalmazott programhoz, amely nemzeti reformizmust, általános értékű nép-nemzeti politikát, új társadalmi gondolkodást sürgetett. Az alapelvek ma is időszerűek, mert a rendszerváltáskor úgy kerültünk át egy másik nemzetek feletti globális (nyugati) világba, hogy a magyarság nem tudta újjáalakítani belső nemzeti létét, a történelmi, kulturális, társadalmi összetartozás tudatát, nem tudta biztosítani a társadalom széles rétege számára a létbiztonságot, a polgárosodás feltételeit.
A feladatok és a célok ma sem mások. A nemzetet alkotó gondolkodásra, olyan véleményközösséggé kell nevelni, amely nemzeti koncepciójának kialakításához szellemi kilátópontot keres, amely problémaként kezeli nemzeti létét, amelyet komolyan foglalkoztat a nemzeti fennmaradás feltételeinek biztosítása, az ország függetlenségének féltése. A politikai elvek szellemi megalapozására alkalmas értelmiségre van szükség, amelyben megvannak a régi közszolgálat erényei, a feddhetetlenség és a személyes méltóság, amely a nemzet szolgálatának századokon átívelő folytonosságából származik, amely másoknál elkötelezettebb, állhatatosabb, tisztességesebb szolgája nemzetünknek. Olyan ország megteremtése a cél, ahol nem válik piaci termékké az oktatás, a kultúra, a tudomány, az egészségügy, végső soron maga az ember.
A Nemzeti Fórumnak arra kell törekednie, hogy a következő választásokon olyan szilárd, széles nemzeti többség jöjjön létre, amely felöleli a nemzeti erők minden árnyalatát. Ez pedig a lakiteleki alapítók által megkezdett, majd megtört utak újragondolását jelenti.

A szerző jogász