Pesszimista, közönyös ország

Idén májusra tovább erősödött a pesszimizmus és a közöny a szavazók körében, ami legnagyobb mértékben a kormánypártok támogatottságában mutatkozik meg. A Fidesz mind a teljes népesség, mind pedig a választani tudó biztos szavazók körében számottevően növelte az előnyét. A Medián májusi adatai megerősítik a trendet, amit más intézetek felmérései is alátámasztanak. Gyurcsány Ferenc a sokadik baljós előjel ellenére sem tudja
– vagy pedig nem akarja – beismerni, hogy a „modern, nyitott és polgári baloldal” még az MSZP törzsszavazóinak körében is növekvő kiábrándultságot váltott ki, miközben tovább erősödött a nem baloldali érzelmű választópolgárok kormány ellen megnyilvánuló ellenszenve is (bár ez utóbbi már nehezen fokozható). A Medián felmérései szerint Orbán Viktor népszerűségi mutatói annak ellenére növekedtek négy százalékkal, hogy a szőlőbotrány miatt hajtóvadászat indult ellene a kormánysajtóban. Eközben a miniszterelnök személyének megítélése romlott.
A felmérések történetében először Szili Katalin került a legnépszerűbb politikus pozíciójába. Az MSZP vidéki talpasai által kierőszakolt államfőjelölt személye az SZDSZ túlzott befolyása ellen éppúgy kifejezi a párt tagságának tiltakozását, mint ahogyan figyelmeztetést jelent az egyre látványosabb cselekvésképtelenséget felmutató Hiller István pártelnök számára is. A házelnök államfői posztra való alkalmassága ugyan megkérdőjelezhető, ám kétségtelen, hogy az emberek többsége azt a fajta baloldaliságot látná szívesebben, amit ő képvisel.
A 2004 őszén startolt, ideológiai mázzal leöntött, öntömjénező bulvárpolitizálás – ami lényegét tekintve a Medgyessy-időszak semmittevésének folytatása volt – azon a hétvégén omlott össze, amikor a miniszterelnök vérig sértette Szaúd-Arábia népét, és a szájának befogására szólította fel az ellenzék vezetőjét. Az akkor megszeppent, gyermekként bocsánatot kérő Gyurcsány azóta eltűnt a magazinok címlapjairól, és az utcán se talált rá egyetlen elkóborolt kislányra sem. A száz lépés koncepciója és az azt bevezető minisztercserék a Medgyessy-kormánytól való elhatárolódás jegyében fogantak, ám a tényleges kormányzati cselekvésnek egyelőre csupán a látszata született meg. Az eltelt három évben már elég tapasztalatot szerezhetett mindenki az MSZP–SZDSZ-koalíció ígéreteinek megvalósíthatóságát illetően, emlékezzünk csak vissza a nyolcszáz kilométer új autópályára, a négyszázezer új munkahelyre vagy a gyermekek számára is elérhető villanykapcsolókra.
Elszomorító, hogy a kormány tagjai versenyre keltek abban, hogy ki tud több embert megsérteni a nyilvánosság előtt. Először „a hatalomra nyálukat csorgatva áhítozó” gazdák kerültek sorra, őket követték az akadémikusok, akik közül csak azoknak van valódi életműve a gazdasági miniszter szerint, akik már a föld alatt nyugszanak. Legutóbb pedig a pedagógusszakma képviselőin csattant az ostor, akikből az Oktatási Minisztérium tanári katedrát soha nem látott vezetője próbált bűnbakot kreálni az érettségi botrány miatt.
A Gyurcsány-kormány tevékenysége egyre inkább egy szomorú grand guignolra, rémálomra kezd emlékeztetni. Alkotmányos közintézmények egész sorának a működése került veszélybe, miközben mind gyakrabban kap intőt a térség egykori mintaállama a különböző nemzetközi fórumokon. A Bibó István szobrának felavatásakor a kormány politikája ellen csöndben demonstráló, majd rendőri erővel elvezetett Bégány Attila látványa a nyolcvanas évek legrosszabb emlékeit idézte fel. Bár Gyurcsány már nem egyszer bebizonyította, hogy afféle politikai David Merliniként a legképtelenebbnek tűnő csapdahelyzetekből is ki tudja szabadítani magát – máskülönben ma nem kormányfő lenne, hanem kirúgott sportminiszter –, ám ezek a szemfényvesztő kommunikációs mutatványok csak pillanatnyi hatást tudnak kelteni, mert a gazdaság és az államháztartási rendszer zavarainak nyers és megemészthetetlen tényei naponta megcáfolják a kormányzati sikerpropagandát. A miniszterelnöknek valódi partnerei sincsenek. A vele együtt hatalomra kerülő Hiller István kiadós lottónyereménynek bizonyult az ellenzék számára, hiszen azokban a szituációkban is rossz döntést hozott, amiket nehéz volt elhibázni. A decemberi 5-i népszavazás csupán azért végződött az MSZP számára kedvező végeredménnyel, mert a referendum előtti hetekben Gyurcsány vette kézbe az addig siralmasan gyenge pártkampány irányítását. A köztársaságielnök-jelölés szerencsétlen folyamata egyértelműen Hiller mulasztásai miatt következett be, és a pártelnöknek el kellene számolnia a katasztrofális soproni időközi választási vereséggel is. Ha ma kellene új pártvezetést választani, akkor alighanem komoly átrendeződés menne végbe az MSZP soraiban, és nagy valószínűséggel a tavaly már bukottnak tekintett régi garnitúra frontemberei térnének vissza. Amennyiben az ellenzéki pártok jelöltje nyerné meg az államfői székért folytatott küzdelmet, akkor minden valószínűség szerint a tavaly nyárihoz hasonló földrengés rázhatja meg a nagyobbik kormánypártot. Nagy-Britanniában egy, a vártnál kisebb arányú munkáspárti választási győzelem, Németországban pedig egyetlen tartományi voksolás elegendő volt ahhoz, hogy a szakadék szélére taszítsa Tony Blairt és Gerhard Schrödert, az ezredforduló két, sokáig kiemelkedően sikeres politikusát. Hasonló bajba kerülhet az őket buzgó igyekezettel majmoló Gyurcsány is. Ha egy többségben lévő koalíció a ciklus vitán felül legfontosabb szavazásán nem tudja érvényesíteni parlamenti számbeli fölényét, akkor az a koalíció gyakorlatilag megszűnt. Az összeomlás akkor is bekövetkezik, ha az utólagos magyarázkodás esetleg hetekig vagy hónapokig tart: emlékezzünk arra, hogy a Medgyessy– Kovács-tandem sem közvetlenül az EP-választás eredményének kihirdetése után bukott meg.
A következő parlamenti választásokig még egy nagyon hosszú esztendő van hátra. A Fidesz politikusai számára nehéz időszak lesz ez, mert ahogyan közeledik a döntő ütközet, úgy fog erősödni az ellenfél rájuk irányított össztüze. Egy év alatt jelentősen megváltozhatnak az erőviszonyok is. Sajnos, a tények azt mutatják, hogy a nagyobbik ellenzéki párt sem áll minden helyzetben a helyzet magaslatán. Rossz személyi döntések, helytelenül kezelt botrányok, kommunikációs melléfogások itt is előfordulnak szép számmal, és az sem növeli a kormányváltásra készülő erők esélyeit, hogy a Medián felmérése szerint az MDF mindössze kétszázalékos támogatottságot tud felmutatni. Az MSZP a 2006-os választásokat már aligha tudja megnyerni, viszont a Fidesz még elveszítheti, amennyiben nem tud választ adni azokra a kérdésekre, amelyek miatt egyre több választópolgár fordul el a politikától. Az államháztartás válsága olyan mértékű, hogy a jövőre hivatalba lépő kormánynak minimális mozgástere lesz, és várhatóan kényelmetlen intézkedések sorát kell elfogadtatnia az emberekkel. Ezeknek az akadályoknak a leküzdésére csak akkor lesz esély, ha sikerül visszaszereznie az emberek politikai intézményrendszerbe vetett bizalmát és felszámolni a lélekromboló közönyösséget.