Magyar Nemzet: Egy fiatal brutálisan megsebesíti a másikat, és a vita nem arról szól, hogy mindez milyen rettenetes, hanem arról, milyen rasszjegyei vannak a támadónak, illetve a megtámadottnak. Önök szerint mire utal az, hogy a közvélemény ekkora figyelmet fordít egy ilyen tragédia szereplőinek bőrszínére?
Kőszeg Ferenc: Elhamarkodott dolog volt az eset kapcsán rögtön kijelenteni, hogy a támadás rasszista indíttatású. Sok ellentmondásos információ jött felszínre, és ebből adódott a vita, hogy a támadó cigány-e vagy nem. A rendőrségtől kapott információk többnyire eléggé megbízhatatlanok, nagyon sokszor manipuláltak, de hogy ebben az esetben mi volt a helyzet, nem tudom. Nem rendelkezhetem bizonyítékkal, amely kizárná, amit a rendőrség állít, de lehetséges, hogy nem igaz. Viszont nagyon helyesnek tartom azt a néhány évvel ezelőtti döntést, hogy a körözési leírásokban konkrét külső ismertetőjelekre kell utalni, nem arra, hogy a keresett személy cigány. Senki sem vitatja, le kell írni, hogy az elkövető fekete hajú, barna bőrű, hiszen különben nincs értelme a körözési felhívásnak, de nem feltétlenül helyes a származását kiemelni. A származásra való, többnyire nagyon átlátszó célozgatással a média sokszor rájátszik az előítéletekre.
Magyar Nemzet: Társadalmi jelenség-e a rasszizmus Magyarországon?
Somogyi János: Egyáltalán nem az. És ezt fontosnak tartom leszögezni. Hogy a két tizenöt éves gyereknek, aki június 8-án a dunavecsei videotékában megkéselte a bolt tulajdonosát, milyen volt a származása, annak éppannyira nincs jelentősége, mint annak, hogy a buszon cigányok szurkáltak-e vagy sem. Akkor kezdődnek a problémák, ha a sajtó vagy a közélet ezt társadalmi jelenségként állítja be – ugyanis vannak, akik ezt a látszatot akarják kelteni.
Kőszeg Ferenc: Hazánkban a cigányellenesség, a faji megkülönböztetés igenis társadalmi jelenség, amely nemcsak abban jelenik meg, hogyan tálal a sajtó egy bűncselekményt, hanem jelen van a társadalmi élet minden területén, például az iskolai és a munkahelyi diszkriminációban. Egy cigánynak nehezebb munkát kapnia, ez régi társadalmi probléma, ami összefügg az alulképzettséggel, s az alulképzettség összefügg az iskolai szegregációval, az iskolai szegregáció a települések közötti egyenlőtlenséggel. Ezt az összetett problémahalmazt semmiképpen nem lehet kizárólag emberjogi kérdésként kezelni. Ugyanakkor az uniós csatlakozás kötelezővé tette számunkra, hogy a faji diszkrimináció tilalmára, valamint a foglalkoztatási diszkriminációra vonatkozó EU-irányelvek főbb szabályai bekerüljenek a magyar törvénytárba. Az esélyegyenlőségi törvény elfogadása és az egyenlő bánásmód hatóságának létrejötte segíthet egyes esetekben, például amikor valakit a bőrszíne miatt nem engednek be egy szórakozóhelyre.
Magyar Nemzet: Ez ön szerint jellemző Magyarországon?
Kőszeg Ferenc: Elég gyakran előfordul. Nemrég történt, hogy a biztonsági őrök nem engedtek be egy afrikai fiatalembert egy szórakozóhelyre. Esélyegyenlőségi törvény híján ennek nem lett volna büntetőjogi következménye. Így azonban súlyos pénzbírságra ítélték őket, és meg kellett fizetniük a tetemes perköltséget is. Hadd tegyem hozzá: két héttel ezelőtt Szerbiában voltam, a szerbiai Helsinki Bizottság vezetőjével, Szonja Biserko asszonnyal együtt közvetlen információkat akartunk gyűjteni a magyarellenes atrocitásokról. Az útra egyebek közt az késztetett, hogy a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala a múlt évben harminchét Szerbiából érkezett magyar nemzetiségű kérelmező közül tizenhármat ismert el menekültként, s az idei év első három hónapjában kilenc kérelmező közül egyet sem. Az elutasítás indoka általában az, hogy a hivatal álláspontja szerint az atrocitások nem nemzetiségi konfliktusok, hanem szomszédok, ifjúsági csoportok közötti összeütközések. Utunk során azt tapasztaltam, hogy a magyarellenes előítéletek és atrocitások karaktere, valamint az ezzel kapcsolatos társadalmi reakció nagyon-nagyon hasonlít a magyarországi cigányokkal szemben elkövetett atrocitásokhoz. A hatóságok szeretik nem tudomásul venni, hogy egy-egy verekedésnek az indítéka a nemzetiségek közötti feszültség. A Vajdaságban sokan elmondták, ha kitör egy verekedés magyarok és szerbek között, a magyar elkövetőket sokkal súlyosabban büntetik meg. A szerbiai Helsinki Bizottság egy kiadványa szerint az egykor multikulturális Vajdaságban igen gyakori a kisebbségek elleni erőszak, ennek a célpontjai azonban nemcsak a magyarok, hanem – talán még inkább – az ott élő horvátok és mozlimok.
Vincze László: Tavaly Pozsonyban két magyar nőt bocsátottak el a munkahelyükről amiatt, mert az ebédidőben magyarul beszélgettek. Ombudsmanhoz fordultak, ügyvédet fogadtak, de nem kaptak elégtételt, mert egyszerűen nem tudták bebizonyítani, hogy etnikai alapú diszkrimináció történt, mivel nem diktafonnal a zsebükben járnak a munkahelyükre. Örülök, hogy Kőszeg Ferenc szóba hozta a szerbiai eseményeket, én ugyanis nagyon sokszor úgy érzem, ha itthon történik bármilyen etnikai megkülönböztetés, az sokkal nagyobb publicitást kap, mint ha a határon túli magyarokkal esik meg hasonló. Ez egyébként nem hazai specifikum, hanem általános európai jelenség. Brüsszelben például van egy uniós szervezet, a Eurolang, amely az európai kisebbségek nyelvhasználati jogaival foglalkozik. Internetes honlapján az Európai Unió szinte összes országából vannak jelentések, tudósítások, de a szlovákiai magyarokról egy betű sincs. 2003-ban, amikor a szervezet Brüsszelből elküldte egyik munkatársát, hogy készítsen tudósítást a pécsi Gandhi-gimnáziumról, levelet írtam a szervezet elnökének, amelyben tájékoztattam, hogy Baranyában él német kisebbség is, amely intézményekkel, iskolarendszerrel rendelkezik. S vannak horvátok is, akiknek szintén van gimnáziumuk, színházuk. Ha a Eurolang tisztességesen akar a kisebbségekkel foglalkozni, akkor igazán megtehet annyit, hogy a tudósítója Pécsen járva a németeket és a horvátokat is megemlíti riportjában. De mondok más példát is. Amikor 2002-ben a Nyitott Társadalom Intézet megjelentetett egy vaskos kiadványt a csatlakozó országok kisebbségvédelméről, döbbentem vettem észre, hogy a több száz oldalas kötet szinte kizárólag csak a romákkal kapcsolatos problémákról szól, a kisebbségi magyarok ügyével pedig még Szlovákia kapcsán sem foglalkozik. Ennél az európai társadalmak sokkal-sokkal színesebbek, sokkal több a kisebbség, és szerintem tarthatatlan, hogy csak akkor kerüljenek szóba, ha valami sajnálatos esemény, konfliktus történik.
Kőszeg Ferenc: Viszont a jelenlegi román politikában az erdélyi magyarokat erős politikai szervezet képviseli, az RMDSZ adja az ország miniszterelnök-helyettesét. A kisebbségi jogokért radikálisan síkraszálló román Helsinki Bizottság volt elnöke, Monica Macovei ma a kormány igazságügy-minisztere, a bizottság korábbi elnöke, Renate Weber pedig, aki időközben az ottani Soros Alapítvány vezetője volt, jelenleg az államelnök tanácsadója. Lehet, hogy a változások nem teljes mértékben kielégítőek a magyar kisebbség számára, de azért nem kis dolog, hogy egy nem egészen nyolcszázalékos kisebbségnek ekkora szerepe legyen.
Vincze László: Finnországban a Svéd Néppárt huszonhat éve folyamatosan kormányon van, de még egyetlen elemzéssel sem találkoztam, amely a svéd kisebbség helyzetét ez alapján próbálná megítélni. Romániában pedig a magyar párt kormányra emelése inkább a román politika újabb mesterfogásának fogható fel.
Kőszeg Ferenc: Mi lenne jobb ennél?
Vincze László: Például a területi autonómia és a nyelvi egyenjogúsítás.
Kőszeg Ferenc: A Vajdaságban tapasztaltakhoz képest a romániai helyzet bizonyosan sokkal jobb. De a dologhoz az is hozzátartozik, nem tud az ember öt percig beszélni egy szerb értelmiségivel, hogy el ne mondaná, milyen igazságtalanság őket vádolni háborús bűnökkel, amikor a horvátok semmivel sem jobbak, a mozlimok pedig még rosszabbak. Voltunk egy börtönlátogatáson, a falon a pornóképek mellett a háborús bűnösként körözött Mladics tábornok képe volt kitéve. „Itt őt mindannyian hősnek tartjuk”, mondta az egyik elítélt.
Magyar Nemzet: S vajon hogyan viszonyul a magyarországi lakosság a határon túli magyarokhoz?
Somogyi János: Ha valakiket hátrányosan megkülönböztetnek Magyarországon, azok éppen a határon túli magyarok. Hadd említsem példaként azt az erdélyi magyar asszonyt, aki tíz éve él itt, s bár magyar állampolgárságú férje van, szült neki három gyereket, és azok is magyar állampolgárok, ez az asszony jogilag mégis csupán román turista. Most válni kényszerült, és a hatóságok azt mondták neki, menjen haza, ahol már nem is várja senki – hagyja itt a gyerekeit és mindent. Ez nem kirívó eset, tucatnyi ilyen ügyünk volt. Nemhogy annyira túltengene nálunk a magyarságtudat, hogy mindenki mást kirekesztenek – a magyar állampolgárok már magyar testvéreiket sem fogadják el, példa erre december ötödike.
Kőszeg Ferenc: A határon túli magyarok magyarországi tartózkodásával, letelepedésével kapcsolatban valóban sokkal több kedvezményt kellene biztosítani, mint amennyit az idegenrendészeti szabályok megengednek, beleértve a legújabbakat is. Ám hogy ezt miképp lehet politikai irányultsághoz kötni, az sokkal bonyolultabb kérdés. 1991-ben Solt Ottília interpellált egy erdélyi magyar ügyében, akinek a munkavállalási és azzal együtt a tartózkodási engedélyét nem hoszszabbították meg. Boross Péter belügyminiszter azt válaszolta, a készülő idegenrendészeti törvény megfelelő kedvezményeket fog biztosítani a határon túli magyaroknak. Amikor a törvény vitája folyt, Zétényi Zsolt MDF-es képviselő kifejtette: nem szabad több kedvezményt adni, mert ha túl könnyű a magyarországi letelepedés, kiürülnek a történelmileg magyar lakosságú vidékek. Ebben minden párt egyetértett. A népszavazási kezdeményezés, pontosabban az, hogy ezt a parlamenti ellenzék támogatta, meglepetés volt. Lehetetlennek tartom, hogy létezzék olyan magyar állampolgárság, amely nem teszi lehetővé a magyarországi letelepedést. Ez másodrendű állampolgárokká tenné a határon túliakat.
Vincze László: Hogy a jobboldal miért állt a népszavazás mellé, nagyon egyszerű: 1990 óta eltelt tizenöt év, és komoly, nagy eredmények nem születtek a határon túli magyar kisebbség ügyében. Szlovákiában az 1991 és 2001 közötti tíz évben több mint ötvenezer fővel csökkent a magyarság, és ugyanannyival nőtt a szlovákok létszáma. Finnországban ugyanebben az időszakban mindössze három–négyezer fővel csökkent az ott kisebbségben élő svédek száma. Dél-Tirolban pedig a szintén kisebbségben élő németek száma ugyanebben a periódusban több mint egy százalékkal növekedett. A jelenség okain érdemes eltűnődni. Pécsett pár hete megkérdeztem a horvát iskolaközpont igazgatóját, járnak-e hozzájuk horvát–magyar kettős állampolgárok, és azt mondta, persze. Évekig éltem Szlovákiában, sok magyar barátomnak okozott mélységes szomorúságot a népszavazás eredménye, amelyet Kőszeg Ferenc jónak tart. Szlovákiában mindennapos a magyarellenesség, a szlovák közszolgálati rádió például nemrég a Meciar-korszak ismert jelmondatával reklámozta magát: „Szlovákiában szlovákul!” Az ősszel Dunaszerdahelyen egy első osztályú focimeccsen a szlovák szurkolók „magyarok, a Duna mögé!” szólamot skandáltak. Nehéz ilyen országban élni, és sokat rontott az ottani magyarok lelkiállapotán, hogy a referendumon az anyaország elutasította őket.
Kőszeg Ferenc: A csalódást megértem, de a népességcsökkenésre a pozitív eredményű referendum sem hozott volna megoldást. Viszont embertelennek tartom, hogy nemzeti okokra hivatkozva akadályozzák a határon túliak magyarországi letelepedését, pedig 1991 óta mindegyik kormány ezt tette. Aki magyar, és Magyarországon akar élni, annak joga van ehhez. Ez a dolog erkölcsi része. A gyakorlati része pedig az, hogy ha Magyarországra nehéz áttelepülni, akkor elmennek más országba. A Vajdaságban a szlovákiainál sokkal erőteljesebb a magyar népességfogyás. Viszont sokkal kevesebben települtek át a Vajdaságból Magyarországra, mint amennyivel a népesség csökkent. Hát akkor hová lettek? Nyilván nem Koszovóba költöztek, hanem Németországba.
Magyar Nemzet: A december ötödike előtti kampányban a jelenlegi kormány retorikája javarészt arról szólt, hogy majd beözönlenek ide a határon túliak, elveszik a nyugdíjemelésre szánt pénzt, elveszik a munkahelyeket, felborítják a gazdasági egyensúlyt. Ezt a szociológia jóléti sovinizmusnak nevezi, és igen nehezen fér össze a szolidáris, jogkiterjesztő baloldal képével. Ugyanakkor a baloldal részéről a jobboldalt gyakran és jellemzően éri a rasszizmus vádja, főleg politikai kampányok idején.
Kőszeg Ferenc: Az önök újságjának hét végi melléklete az évfordulón többek között Trianonról szólt. Az egyik cikk arról tudósított, hogy egy munkahelyi ellenőrzés során milyen durva bánásmódban részesültek a magyar nemzetiségű illegális vendégmunkások (Lukács Csaba: Pesti bozgor; 2005. június 4. – A szerk.). A cikk azt sugallta: lám, a baloldali kormány hatóságai így bánnak a határon túliakkal. Mintha mindez a jelenlegi kormány felelőssége, sőt a referendumhoz köthető dolog volna. A Fidesz-kormány alatt ugyanezek a hatóságok ugyanígy viselkedtek. Az illegális munkavállalás jogellenes tevékenység, a hatóságoknak kötelességük fellépni ellene. A munkaadók jelentős része azonban inkább vállalja a lebukás kockázatát, a pénzbüntetést, mint hogy megszerezze az alkalmazottjának a munkavállalási engedélyt, és megfizesse a foglalkoztatásához kapcsolódó közterheket. Hiába egyszerűsítette a legújabb törvénymódosítás a letelepedési és az állampolgársági eljárást, munkavállalási engedély nélkül letelepedés sincs, és ebben a tekintetben nem hozott könnyítést az új szabályozás. Ez szerintem rosszabb hír a határon túli magyaroknak, mint a referendum sikertelensége.
Magyar Nemzet: S vajon mit tett a jelenlegi kormány a határon túliak jobb megítélése vagy a korrektebb hatósági bánásmód érdekében? Nehezen vitatható, hogy a kirekesztő hangvételű baloldali népszavazási kampány szembefordította a határon túli és az anyaországi magyarokat.
Vincze László: Nem minden országban érzéketlen a baloldal ezek iránt a kérdések iránt. Belgiumban a német kisebbség területi autonómiában él, saját kormánya van négy miniszterrel. A miniszterelnöke, Karl-Heinz Lambertz pedig szocialista politikus. Magyarországon viszont a szocialista politikusok, úgy látom, nem is értik a nemzeti problémát a maga mélységében. A leninizmusnak volt elképzelése arról, hogyan lehet egyesíteni a különböző államok munkásosztályát. Ez bizonyos esetekben sikerült…
Kőszeg Ferenc: Történetesen éppen Lenin elgondolásain alapult a nemzeti, nemzetiségi alapon szerveződő tagköztársaságok, autonóm köztársaságok, autonóm területek rendszere a Szovjetunióban vagy a Magyar Autonóm Tartomány az ötvenes évek Romániájában. Más kérdés, hogy egy totalitárius rendszerben minde
origo.hu
Magyarországon replikázik a spanyol kormány, féltik a melegjogokat
