Az ellenzékellenes politika igénytelensége

Igaza volt Löffler Tibornak, amikor azt írta: „Gyurcsány miniszterelnök ellenzékellenes szóbeliségét Hiller pártelnök jobboldal-riogató retorikája váltja a szocialistáknál” (Politikai munkamegosztás az MSZP-ben, Magyar Nemzet, június 16.). Egy politológus viszont kénytelen virágnyelven fogalmazni ahhoz, hogy az MSZP-kommunikáció bugyrainak valódi mélységeit megvilágíthassa. Nagyon leegyszerűsítve szerintem arról van szó: a kormányzó szocialisták kudarcot kudarcra halmoznak a politikában, az ország irányításában, ezért a közelgő választási hadjáratban eleve le is mondanak a pozitív kampányról, csakis a politikai ellenlábast akarják ócsárolni. Kétségtelen, hogy matematikailag ez ugyanolyan eredményes lehet, mint ha az állítások versenyeznének egymással – az ország politikai kultúrája, lelki nyugalma azonban sokat veszíthet ezzel a piszkos stratégiai döntéssel.
Mostanra világosan látszik: Gyurcsány Ferenc arra használta fel az államfő megválasztásakor „kiharcolt” kormánypárti kudarcot, hogy megerősítse pozícióit a forrongó szocialista párton belül. Nyilván sokan kíváncsiak volnának rá, hogy miként vitte végbe ezt a bravúrt, de a zárt kapuk mögött tartott kongresszuson történteket, ahová még a fotósokat sem engedték be, legfeljebb találgatni lehet. A Fidesz ugyanezen a napon valóságos vásári juniálist tartott kongresszusnak álcázva – az ment be a rendezvényükre, aki akart. Igaz, nem is volt olyan lincshangulat, helyezkedés, titkos alkudozás a kőbányai expón, mint a szocialisták hermetikusan elzárt sportcsarnokában. A kívülálló számára nem is a miniszterelnök nyílt hatalomátvétele a meglepő (Gyurcsány érezhetően kezdettől arra törekedett, hogy nélkülözhetetlen és pótolhatatlan legyen a pártján belül, muszáj-messiásként fanyalodjon rá a fantáziátlan párttagság), hanem az, hogy Hiller István pártelnök ilyen könnyen megúszhatta a köztársaságielnök-választáskor produkált fiaskót. Nem kell nagy elemzői tehetség, hogy érzékeljük: Hiller rossz választás volt a szocialisták számára – a politikai és a kommunikációs teljesítménye egyaránt messze elmarad a korábbi várakozásoktól. Talán ő maga sem gondolta, hogy ilyen simán veszi a kongresszusi akadályt. Igaz, viszonzásképpen meg kellett alázkodnia Gyurcsány előtt, aki azóta úgy nyilatkozik a sajtóban, mintha ő lenne a voltaképpeni pártelnök – Hiller csak azért maradt a székében, hogy senki ne vádaskodhasson a funkcióhalmozás miatt. Mit kell adnia ellenszolgáltatásként Hillernek a haladékért? Nyilván azt, amit Löffler Tibor szeizmográfja érzékel: Gyurcsánytól ő veszi át az ellenzékócsárlás igénytelen feladatkörét. Mint láttuk, a szocialista stratégiában ez központi kérdés – így tehát Hiller a legkevésbé sem érezheti magát háttérbe szorítva.
Különös fénytörést kap azonban mindez annak az interneten köröztetett állítólagos kancelláriai dokumentumnak a tükrében, amely szocialista megrendelésre Orbán Viktor lejáratását taglalja. Az MSZP erőtlen kísérleteket tesz, hogy a rágalmazási tervet egyszerű hamisítványként állítsa be, de érezhető kommunikációs zavara: a Miniszterelnöki Hivatal fejlécével ellátott papiros ugyanis rendre olyan akciókat sorol fel, amelyek időközben már a megvalósulás fázisába jutottak. Hillerék csupán a rövid választói emlékezetben bízhatnak, ha a rossz hírű hetilapban részben az MSZP bértollnoka által elkövetett tokajozást valóban, menetrendszerűen követi majd a koncepciózus nőzés vagy cigányozás. Orbán Viktor azonban alighanem rosszul teszi, ha félvállról veszi az ilyesfajta, tervezett vagy realizált lejáratási kísérleteket. Ezek ugyanis sokkal veszélyesebbek, mint a megszokott gyurcsányi ellenzékellenesség vagy a jobboldalt démonizáló hilleri retorika.
Vincze S. Tamás Budapest

*****
Löffler Tibor múlt heti írásában példákat sorolt a kormányfő megtapasztalt ellenzékellenes magatartására vonatkozóan. A cikkben ugyan nem szerepelt, de magam úgy látom, hogy komoly identitásproblémákról is szó lehet. A miniszterelnök érezhetően nem tudja, kicsoda is ő: honnan jött, hol van most, és hová tart. Eddig úgy vélte, elég lesz, ha folytatja az MSZP előző elnökének radikális-konfrontatív politikáját. Méltatlan helyzetéből, amelyet magának köszönhet, nehéz lesz kitörnie. Úgy fest, Gyurcsány számára mindeddig ismeretlen volt a kormány/ellenzék felosztás parlamentáris evidenciája. A hajdani KISZ-vezérség aligha pótolhatja a demokráciaismeret terén mutatkozó alapvető hiányosságokat. Ezeket az elvi és ideológiai alapokat menet közben sem lehet megtanulni.
Éppen ebből fakad Gyurcsány kényszeres nagyotmondási hajlama és erős késztetése a politikai ripacskodás olcsó világa iránt. S hiába viszonylag fiatal kora – idősödő apparátcsik társaihoz hasonlóan –, a kritika, a bírálat iránt mutatott fogadókészsége eddig alig különbözött a diktatúrák nulla toleranciájától. A legitim ellenzék s vele legalább a fél ország ellenségként való beállítása, bántó megbélyegzése egyértelmű szégyenfolt az egész intézményrendszert illetően: Európa helyett ez a stílus (még mindig) a kies Balkánt idézi.
Dr. Erdélyi Gábor Budapest