Nyitott kapuk és zárt osztályharc

Valami ilyesmit nevezhetnek tömegpszichózisnak: a villamos közönsége érzékelhetően egyszerre jön rá arra, hogy majdnem mindannyian egyfelé igyekeznek. A járművezető készségesen megmondja, hol kell leszállni a BNV-hez, egyúttal megkérdi: mi van ma itt, hogy mindenki ezt a megállót keresi? Több helyről is érkezik a segítség leszállás közben: „Fidesz-kongresszus”, „nyílt nap”, a sárga jármű vezetője pedig szinte szabadkozva mondja: „Ó, nem tudtam, engem nem érdekel a politika.” Az érett korú hölgyek nem hagyják annyiban, s kedvesen visszaszólnak, már a megállóból: „Pedig kell vele foglalkozni! Maga is menjen el csak szavazni!” A választ már nem hallani, elnyomja a csörömpölés, annyit mindenesetre regisztrálhatunk: kampányolás esete nem forgott fenn, a szelíd kedvcsináló győzködésnek sem volt pártpolitikai felhangja. S ha már közlekedésnél tartunk: a továbbiakban sem okozott forgalmi fennakadást a sokadalom, állandó átjárás volt a különböző helyszínek között.
A kommunikációt, ismerkedést még segítette is, hogy az emberek egymástól érdeklődtek, mi merre található. Egész családok merültek el a töki pompos vagy a jófajta fesztiválképes borok élvezetében, s ki-ki vásárfiát is szerezhetett magának. S természetesen egyáltalán nem tartozott az abszurditások közé, hogy a polgári körök kulturális rendezvényein kívül sűrűn be-belátogattak azokba a pavilonokba is, ahol a társadalom és politika intenzív kapcsolatáról volt szó. Sőt, az sem tartozott a lehetetlenségek világába, hogy egy pódiumbeszélgetést is végigálljanak az egyik hatalmas fedett térben.
Sokan arra toppantak be egy paravánnal elválasztott helyszínre, hogy a polgári alternatíva közép-európai jövőjéről kerekasztal-beszélgetés zajlik. Martonyi János éppen azt fejtegette: a varsói gyors Németországon és Prágán keresztül Budapestre érkezhet a következő választásokon. Pontos járatról van szó, bízhatunk benne – szólal meg félhangosan egy különböző népi fajátékokkal felszerelt családapa, s ki-ki vérmérséklete szerint egyetértően hümmög vagy – ők vannak többen – tapsol.
Mások nyújtogatják a nyakukat, mi lehet az oka annak a csoportosulásnak a pavilon közepén. Kiderül: Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója társalog az emberekkel. Másutt Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke vagy éppen Stumpf István szociológus bonyolódik intenzív beszélgetésbe. Egyszóval valóban vásári a hangulat, csakhogy itt nem a pénz és az áru, hanem a gondolatok cserélnek gazdát.
Eközben persze az úgymond nagypolitikát sem hagyják gazdátlanul az emberek. Sorbaállva sörért, lacipecsenyéért, vagy letelepedve, családiasan a nagy medence mellett tárgyalják a szemközti épületben zajló Fidesz-kongresszuson elhangzottakat – és a Magyar Szocialista Párt rendkívüli kongresszusáról folyamatosan kiszivárgó híreket. Aki nem tájékozott, azt hiheti, hogy a nagyobbik kormányzó párt innét csak egy kőhajításnyira hányja-veti meg belső gondjait. Egyesek az itteni nyugodt, családias légkörre utalva, a médiahírek nyomán megjegyzik: az MSZP bezzeg hangos. Mások a napon sütkérezve azt javallanák: a szocialisták bízvást kitehetnék a zárt osztály táblát, ha már a hagyományoknak megfelelően zárt osztályharc folyik a topográfiailag és szellemileg egyaránt távoli helyszínen. És persze azt is latolgatják a jelenlévők, vajon milyen vulkanikus kitörésre emlékeztető következményei lesznek Áder János szavainak, amelyekkel expressis verbis tolvajbandának minősítette a regnáló politikai erőket. A kupaktanács summázata: nehéz lesz hitelesen protestálniuk az ügyben. És nemcsak azért, mert Sherlock Holmes legyen a talpán, aki rá tud jönni, mire lehet ilyen irdatlan pénzeket elkölteni anélkül, hogy nyoma maradna az ország életében. De azért is furcsa lenne a kormánypárti felháborodás, mivel még mindenki emlékszik rá, amikor ezt a minősítést egy prominens koalíciós politikus alkalmazta a Fideszre, s ezt a hangnemet még a bíróság sem kifogásolta.
Míg az MSZP zárt kapuk mögött próbálta rendezni sorait, a polgári szövetség nyitott. Olyannyira, hogy akár a szertelenség vádjával is lehetne illetni. Magára a kongresszusra ugyanis a délután folyamán már nem csak kitűzővel érkezhettek az érdeklődők. Orbán Viktor „közbeszélgetését” egyre népesebb publikum kísérhette figyelemmel. Ki tudja, talán megint érkezik a vád: a polgári szövetség újólag az utcai politizálás mocsarába süllyed. Egy szerényen ünnepies ruházatú idősebb úr meg is jegyezte: csak nehogy a „Tovább a szocialista úton!” mondás jegyében mindenkire kötelezővé akarják tenni a politikai rendezvények zárt megtartását. Ahol legszívesebben még a résztvevők számát is korlátoznák.