Reform vagy halál

Charlotte Moore, a Guardian újságírója szerint Tony Blair, a soros uniós elnök Európához intézett üzenetét így lehet összefoglalni: „reform vagy halál”. Tony Blair ehhez az üzenethez most hathatós támogatást kapott az OECD legújabb kiadványától (OECD Employment Outlook 2005), amely az uniós elnökhöz hasonlóan azt állítja, hogy a fejlett ipari országok a globalizációhoz a munkaerőpiac megreformálásával (a munkaidő növelésével, a bérek és munkanélküli-segély csökkentésével stb.) tudnak alkalmazkodni.
Az OECD-tanulmány szerint a munkavállalóknak az a félelme, hogy a globalizáció növekvő importtal, a termelés külföldre telepítésével és ennek következtében a munkahelyek elvesztésével jár, teljesen megalapozatlan. Sőt az OECD szerint a globalizáció éppen a jobb életszínvonal ígéretét hordja magában, hiszen tények bizonyítják, hogy „a kereskedelem és a tőkemozgások liberalizálása éppen hogy a növekvő foglakoztatás és életszínvonal fontos forrása volt. Az egyre nyitottabb piacok valamennyi részt vevő országnak új lehetőséget nyújtanak, növelik a fogyasztók választási lehetőségeit, és utat nyitnak a növekvő reáljövedelmek számára.”
Az OECD-tanulmány azonban nem más, mint a neoliberális dogmák egy újabb megfogalmazása, amely teljesen eltekint az elméletet alá nem támasztó tényektől, így például a latin-amerikai, az afrikai és számos délkelet-ázsiai ország tapasztalatától, ahol a gazdasági nyitás eladósodást és elszegényedést vont maga után.
Csak azok gondolhatják komolyan, hogy Európa versenyezni tud a hússzor alacsonyabb indiai és kínai munkabérekkel, akik nagyvonalúan eltekintenek a konkrét számításoktól. Az OECD-tanulmány például azt állítja, hogy a növekvő import miatt kiesett munkahelyeket a más szektorokban keletkező új munkahelyek pótolják. De hol, hiszen a munkabérkülönbségek valamennyi szektort jellemzik, és valamennyi kitelepíthető, vagy feltölthető import munkaerővel. A tudásba való invesztálás emlegetése is félrevezető, hiszen az indiai mérnök huszadannyiért dolgozik, mint az európai. Tony Blair és az OECD-tanulmány is megfeledkezik arról, hogy a globalizáció éppen azt jelenti, hogy egyre kevésbé a nemzetállamok azok, amelyek kereskednek egymással, sokkal inkább arról van szó, hogy a termelőeszközök tulajdonjoga nemzetek feletti érdekcsoportok kezébe megy át, amelyek a gazdasági hatalomért versengve ott akarnak termelni, ahol olcsó a munkabér, és ott eladni, ahol magas, keveset törődve a reálbérek, a munkanélküliség vagy éppen a fizetési mérleg egyes országokban való alakulásával.
A reform, amit Tony Blair és az OECD is javasol, tehát nem jelent mást, mint hogy a nemzetállamok alkalmazkodjanak e nemzetek feletti (és demokratikusan nem ellenőrizhető) csoportok érdekeihez. Éppen ez az, ami nem Európa felemelkedéséhez, hanem az európai társadalmi modell és demokrácia halálához vezetne.