Gyurcsány-tévé: vissza a jövőbe?

Ilyet még egy hónapja is illuzórikus lett volna elképzelni: a Polgárok Házában immár egyszerre, egy időben ülhet le a Polgári Médiaszalon asztalához Szalai Annamária, az országos médiahatóság Fidesz által delegált tagja, illetve Rudi Zoltán, a Magyar Televízió MDF, MSZP és SZDSZ által delegált elnöke. Rudi feltehetőleg a Friderikusz-affér miatt nyitott az ország maradék felének irányába is, megtörve a kimondott-kimondatlan általános médiabojkottot, miszerint „szalonképes” baloldalinak (még ha amúgy erre kötelezett közszereplő, tisztviselő, sőt kormánytag is) „nem illik” az ellenzék fórumainak meghívását, interjúkérelmét elfogadni. Úgy is fogalmazhatnék: nem mennek be az oroszlánbarlangba, ha a juhhodályt is választhatják. Ez ugyan hamisítatlan diktatórikus allűr, de a permanens botrány a baloldali médiatúlsúly miatt kifelé nem látszik markánsan.
Szalai és Rudi együtt formálisan kétségkívül megtestesítik a közmédia négypárti politikai felügyeletét. Az ördög azonban ezúttal is a részletekben rejlik. A hosszú éveken át papagájkórosan csonka kuratóriumozó balliberális médiaértelmiség újabb hosszú éveken át hallgatott róla, hogy az Országgyűlésbe legtöbb képviselőt küldő párt (a Fidesz) egy mélységesen erkölcstelen hárompárti kamarillaalku révén „törvényesen” ki lett golyózva a köztévé kuratóriumi elnökségéből, s ezzel a királycsinálásból is. A kiváló György Pétertől a még kiválóbb Vásárhelyi Máriáig senki sem tudta eddig hitelt érdemlően megmagyarázni, hogy ez miért nem csonka kuratórium, s miért nem gyűjt tiltakozó aláírásokat, miért nem tüntet reggeltől estig a megmondóelit a hatályos médiatörvény és a sajtószabadság sárba tiprása ellen.
Persze le lehet söpörni a kérdést azzal az álszent érveléssel, hogy az MDF-et öt percre újfent óriáspárttá növesztő simliegyezség (hogy a többieket folyamatosan korruptozó Dávid Ibolyának majdnem annyi képviselője legyen a Szabadság téren, mint a Kossuth téren) a Magyar Televízió működőképességének megőrzését szolgáló áldozat, amivel sikerült az obstrukció gyanújával illetett Fidesz vitorlájából kifogni a szelet. Csakhogy ez az észjárás – azon kívül, hogy orbitális hazugság, hiszen előbb egy családi zsebre dolgozó tévéelnököt sikerült egyhangúlag megválasztaniuk; azóta meg nem utolsósorban az indokolatlanul visszatartott állami pénzek sodorták a céget a csőd és a működőképtelenség szélére – a képviseleti demokrácia arcul csapása is. Nem azért váltottunk rendszert, hogy mindenféle hazafias vagy hazafiatlan népfrontok a kulisszák mögött antidemokratikusan levajazzák a hatalmi játszmák káderkérdéseit.
A Fidesz kormánypárti (plusz MDF-es) kiszorítása a túlnyomóan adóforintok, tehát a Fidesszel rokonszenvező adófizetők által is finanszírozott köztévé ellenőrzéséből – azon kívül, hogy javában dübörög a választási médiakampány – olyan konkrét esetekben nyer értelmet, mint például a vasárnapi, bizánci bukéjú Gyurcsány-performansz. A szocialista miniszterelnök, a kádárista utódpárt vezére (noha csendőrpertuban van Nagy Imrével) érthetően nem igazán tudott mit kezdeni 1956 örökségével – a sündisznóállásból kitörve ellentámadásba lendült hát. Feltételezte, hogy a forradalom ünnepén a Fidesz – s annak elnöke, a médiában nagyüzemileg diabolizált Orbán Viktor – a választások küszöbén nem a (szabadság)harcot békévé oldó emlékezés lábvizében fog tapiskálni. Ehhez nem kellett nagy jóstehetség – annál inkább, mert Nagy Imre újratemetésén mégiscsak Orbán mondott történelmi beszédet (Klára), nem pedig Gyurcsány. Csakhogy a kormányfő vétett a kronológia ellen: előbb minősítette negatívan a politikai ellenlábast, mintsem az a száját kinyitotta volna; sőt, Gyurcsány a saját operaházi beszédparódiájáról is múlt időben beszélt A szólás szabadsága műsorában. Felvételről. A kommunikációs csaláshoz, e sanda kormányzati propagandához a köztévé is szervilisen asszisztált (elvégre a szabálytalanul visszatartott költségvetési pénz mégiscsak a miniszterelnök kompetenciája); az amúgy többre hivatott Krizsó Szilviát pedig a kormányfői „óhajok” képesek voltak rekordidő alatt szakmailag amortizálni. Ha példát kell mondani a közmédia antidemokratikus gyurcsányista kézi vezérlésére, immár nem kell hosszasan keresgélnünk.
Rudi Zoltán „hősiességéről” – igencsak új keletűen – az időközben túl hatalmasra nőtt, túl befolyásossá vált Friderikusz Sándor eltávolítása ürügyén beszélhetünk, hiszen egy ilyen mértéktelenül át (kormány)politizált közegben óhatatlanul szemet szúr a civil kurázsi, ez a ritka médiavezetői portéka. Jogos persze a kérdés, hogy a személycsere bármilyen mértékben előmozdította-e a közszolgálatiság kiteljesedését. Az október 23-i közszolgálati Gyurcsány-performansz láttán méltán felháborodott Fidesz nevében Révész Máriusz szóvivő adott ki írásos közleményt, amelynek a kormányfő és a köztévé összejátszását rögzítő megállapítás után volt egy talányos mondata: „Ezután már nem szorul magyarázatra, hogy miért kellett eltávolíttatni Friderikusz Sándort a Magyar Televízióból.” Igaz, hogy én még csak tíz éve foglalkozom médiapolitikával, de ezt a megjegyzést nem értem; s érzésem szerint másoknak is magyarázatra szorul. Ám egy profi szóvivő nyilván nem ad írásba semmit ok nélkül, úgyhogy muszáj hivatalból találgatnom, vajon miről lehet szó.
Talán arra utal a közlemény, hogy Friderikuszt azért kellett (valakiknek, talán magának a miniszterelnöknek) eltávolíttatni a köztévéből, hogy Gyurcsány azt csinálhasson, amit akar? Eddig nem csinálhatott azt a köztévében, amit akart? Netán Friderikusz volt eddig a fék, az akadály, a fekvőrendőr Gyurcsány diktatórikus hajlamai előtt? Ha így van, akkor Friderikusz miért oly módon vágta meg egy esztendeje a még miniszterelnöki hivatalában lévő Medgyessy interjúját, hogy ezzel a „rövidítéssel” gyakorlatilag Gyurcsány mellett korteskedett Kiss Péter ellenében a koalíciós palotaforradalom során? Ha Krizsóékat (teljes joggal) megrójuk, hogy kritikátlanul segítettek kvázi élőnek mutatni egy konzervadást az előre megfontoltan csúsztató Gyurcsány kedvéért; mit mondhatunk Friderikuszról, aki ugyanezt tette (a köztévé egy másik műsorában, a Nap-keltében) a Kubában koktélozó Medgyessy kedvéért? Hirtelen Friderikusz lett a szakmai-morális etalon a Fidesz számára az őt (ismétlem: kétségtelen civil kurázsival) eltávolító Rudival szemben? Akkor miért nem Friderikusz médiaszalonozik Szalai Annamáriával a Polgárok Házában? (Már persze ha az utóbbi ilyen fölemelő esti programra vágyik…)
Ilyenkor nekem óhatatlanul Baló György második köztévés karrierje jut eszembe, amely az Orbán-éra hamvasan naiv média-átigazolási elképzeléseit illusztrálta. Mint ismeretes, Baló a Mérleg utcából szerette volna közvetíteni Antallék 1990-es választási győzelmét – de legalább nem beszélt múlt időben jövőbeli eseményekről. Azóta sokat romlott a helyzet: lám, egy talpnyaló köztévés stiklit bíráló ellenzéki szóvivői közleményben Friderikusz is képes pozitív kontextusban (mint Pilátus a krédóban) megjelenni. Remélem, hogy csupán végig nem gondolt rögtönzésről van szó, s a vándormadár showman (mint méltatlanul kiebrudalt, páratlan tehetség) nem Orbán Viktor oldalvizén tér vissza a közmédia élvonalába. És akkor a rutinos balsajtó megint önfeledten szemlézhetne a miniszterelnök hitvesének évfolyamtársai között. Gyurcsánynak semmi sem drága: visszamehet akár a jövőbe is. Kérdés: kell-e őt mindenhová követni?